Ajánló

Október 11-én ismét szakmai nappal indul Müpa pályázata

Karc - kritikaíró pályázat

A Müpa a 2019/2020-as évadban negyedik alkalommal hirdeti meg a Karc kritikaíró pályázatot, hogy lehetőséget nyújtson azoknak a tehetséges fiataloknak, akik szeretnék megmérettetni magukat a kritika műfajában. A pályázat győztesének díja – többek között – publikálási lehetőség és egy koncertlátogatás egy európai nagyvárosban. A szervezők ismét a Müpa teljes programpalettájához kapcsolódóan várják a fiatal szerzők jelentkezését, valamint második alkalommal rendezik meg a kritikaírással foglalkozó szakmai napot, mely komoly segítséget nyújt a pályázóknak.

Az új pályázati időszak szakmai nappal indul 2019. október 11-én, az előadók a zsűri tagjai: Radnóti Sándor esztéta, Bóka Gábor, az Opera-Világ újságírója, Dömötör Endre, popzenei szakíró, Mörk Leonóra, az ELLE Magazin vezető szerkesztője, Weyer Balázs, a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás programigazgatója, valamint Zipernovszky Kornél, újságíró.

Az egész napos előadássorozat hat, egyenként 45 perces előadásból áll, melyeket rövid beszélgetés követ. A szakmai napon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött és a szakmai napra – ahogy a Karc pályázatra – jelentkezhet minden, 30 évnél nem idősebb fiatal, attól függetlenül, hogy valamely felsőoktatási intézmény hallgatója-e.

A Karc pályázat keretében a Müpa saját rendezésű programjairól vár olyan kritikai beszámolókat, amelyekben indoklással alátámasztott, független vélemény olvasható, és amelyek írója törekszik a közérthetőségre és olvasmányosságra, ugyanakkor stílusa egyedi. A kritikaíró pályázatra minden 18 évnél idősebb, de 31. életévét be nem töltött fiatal pályázhat, idén nemcsak felsőoktatási hallgatók, hanem minden érdeklődő jelentkezését várja az intézmény. A Müpa a honlapján teszi közzé azoknak a produkcióknak a listáját, amelyekre ingyenes jegyeket biztosít a pályázók számára: a műfajilag színes listán egyaránt szerepelnek komolyzenei, jazz-, könnyűzenei és világzenei koncertek, valamint újcirkusz előadások. A pályázók többek között olyan előadások közül válogathatnak, mint Rolando Villazón dalestje, a Recirquel és a Familie Flöz újcirkusz társulatok előadásai, vagy japán jazzlegenda, Hiromi koncertje. A Karc pályázat egészen a 2019/2020-as évad végéig tart, az ünnepélyes díjkiosztóra június végén, a Budapesti Wagner-napok alatt kerül sor. A pályamunkákat a Radnóti Sándor esztéta vezette, neves szakemberekből álló zsűri értékeli.

A zsűri szakmai díjai:

Első díj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány; valamint egy főre szóló, kétnapos külföldi utazás és koncertlátogatás az ECHO (Európai Koncerttermek Szövetsége) egyik intézményében, továbbá a nyertes pályamű a Müpa Magazinban is megjelenik.

Második díj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány

Harmadik díj: 75 000 Ft értékű Müpa-utalvány

Közönségdíj: 100 000 Ft értékű Müpa-utalvány

MÜPA

További információk, a szakmai nap programja és a részletes pályázati felhívás a Müpa Karc aloldalán:
https://www.mupa.hu/rolunk/karc

A szimpózium Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/2740133272910170/

 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XTrefl