Ajánló

Megvannak a győztesek!- MagyarBrands 2018

A MagyarBrands program idén kilencedik alkalommal értékelte a kiváló magyar márkákat: a fogyasztói, üzleti és innovatív kategóriában kiválóan teljesítő hazai márkák 2018-ban  először munkáltatóként is megmérettethették magukat. 

Megvannak a győztesek!- MagyarBrands 2018

A MagyarBrands 2009 óta minden évben díjazza azokat a magyar márkákat, amelyek Magyarországon születettek, vagy a létrejöttükben-alapításukban magyarok vettek részt. Mindegyik alapkategóriában más-más értékek fontosak, de talán három jellemzőt érdemes kiemelni:

  • A kiválasztásban az üzleti márkák esetén a pénzügyi adatokat is vizsgálja a program: azaz azt szűri meg, hogy a márka mögött álló cég vagy vállalat gazdaságilag megfelelően stabil-e.
  • A fogyasztói márka kategóriánál a márka reputációját, piaci megítélését is feltérképezi a program. Itt a márkáknak azt kell bizonyítaniuk, hogy a maguk szegmensében ismert és elismert márkák.
  • Az egész folyamatot pedig egy szakmai bizottság véleménye koronázza meg, akik azt hivatottak mérlegelni, mennyire látszik kívülről a márka, mennyire teremt kapcsolatot, mennyire kommunikál a célcsoportjával, mennyire építi, erősíti a cég magát a márkát.

 

Ha ezen szempontok szerint kiválóan teljesít egy márka, akkor a MagyarBrands programban kiérdemelheti a Kiváló Márka címet.

 

Kiváló Munkáltatói Márka  - Új kategória 2018-ban

A MagyarBrands Programban kiválóan teljesítő márkák lehetőséget kaptak 2018-ban először, hogy Munkáltatói kategóriában is megmérettethessék magukat a szakmai bizottság előtt. A díjra csak a MagyarBrands weboldalon keresztül elérhető kérdőív kitöltésével lehetett pályázni.

„Kiváló Munkáltatói Márkának lenni ma már elkerülhetetlen. Mégsem egyszerű feladat, mert ez az építkezés a marketing, a PR és a HR területek összefogását teszi szükségessé. Nagy örömünkre szolgál, hogy a legkiválóbb magyar márkák között több munkáltatóként is jól helytáll, ezért kötelességünknek éreztük a piac figyelmét erre a szempontra is ráirányítani.”– mondta László Géza a MagyarBrands programigazgatója az új kategória kapcsán.

Kiváló Munkáltatói Márka díj elnyerésének az alapfeltétele, hogy a pályázó márkának nyernie kell valamelyik másik kategóriában is. A munkáltatói márkák kiválasztásában HRadatok adták az alapot: a Program vizsgálta a munkatársak számát, a bérek változását és a fluktuáció mértékét az elmúlt egy éven belül. Továbbá fontos szempont volt, hogy az adott vállalat milyen béren kívüli juttatásokat ad a dolgozóinak, milyen aktivitást végez a munkáltatói környezet javítása érdekében, és mennyire fektet hangsúlyt a megtartásra, a meglévő munkaerő megbecsülésére.

Az új MagyarBrands kategóriában díjazott vállalatok nagyon változatos képet mutatnak: van köztük többmilliárdos bevételű nagyvállalat, de kisebb családi vállalkozás is tudott sikeresen szerepelni.

 

Megvannak a győztesek!- MagyarBrands 2018

A MagyarBrands Kiváló Munkáltatói márka kategóriájában díjazott vállalatok között kisebb családi vállalkozás is sikeresen tudott szerepelni: a Mystic Nails méltán örül a díjnak.

A MagyarBrands program kutatási igazgatója, Donkó Dávid elmondta, hogy a Kiváló Munkáltatói márka kategória győztesei kiemelten foglalkoznak a  munkáltatói márkaépítés gyakorlatával, így szinte egytől – egyig rendelkeznek karriertámogató képzésekkel, munkavállalói lojalitást növelő, és mentorprogrammal is. A beérkezett pályázatokból az is kiderült, hogy a legvonzóbb munkáltatók belső elégedettség-mérésekkel figyelik munkavállalóik igényeit, az anyagi juttatások mellett pedig többek között céges rendezvényekkel, csapatépítő programokkal és rugalmas munkaidővel ösztönzik dolgozóikat.

A 2018-as MagyarBrands program győzteseinek a listája megtekinthető itt:  
http://magyarbrands.hu/magyarbrands-program/magyarbrands-dijazott-markak/

2018 november 21.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás