Ajánló

Lauren St. John

Közelgő Vihar

Az egydolláros ló 1.

Casey Blue, a tizenéves kamasz álma, hogy Badmintonban, a világ legjelentősebb lovastusaversenyén részt vehessen. A nehéz sorsú lányt ezért, valamint édesanyja korai halála és börtönviselt, munkanélküli édesapja miatt mindenki sajnálja vagy megmosolyogja. Casey minden szabadidejét a Remény Utcai Lovardában (azaz a Reménytelen Lovardában, ahogy a lovasok egymás között nevezik) tölti önkéntesként. Szerény anyagi helyzetük miatt az iskola és a lovak mellet alkalmi munkákkal igyekszik némi pénzre szert tenni és ezzel édesapját segíteni. A lány egyetlen barátja, a hatvankét éves, rejtélyes és különc Mrs. Smith. Casey egy véletlen folytán megmenti, és egy dollárért megveszi a vágóhídról a félig csontváz, beteg és halálra rémült lovat, Vihart. Ezzel egy sor olyan nem várt eseményt indít el, amelyek nem csak saját, hanem egész környezete sorsát, életét megváltoztatják.  

A kamaszlány számára kemény hónapok következnek. Saját erejéből kell előteremtenie minden anyagi forrást Vihar felépüléséhez, ellátásához és nem utolsó sorban a versenyzéshez, melyhez megnyeri pártfogónak Mrs. Smith-t. Casey már az összeomlás szélére kerül, amikor váratlanul egy szponzor tűnik fel és ajánl teljes körű támogatást ló és lovasa felkészüléshez. Ez teljesen új dimenziót nyit meg álmai eléréséhez. Ám nem nézi mindenki jó szemmel a londoni szegénynegyedből jövő lányt, akinek lova teljesítménye és lovas karrierje üstökösként ível feljebb és feljebb. Nem csak a jelenből, hanem a múltból is előkerülnek olyan „jóakarók”, akik mindent megtesznek, hogy kalandjuk csúfos véget érjen…

Izgalmas és fordulatos történet egy lányról, akinek hite, kitartása és szeretete nem csak a hőn áhított lovastusán való induláshoz segíti hozzá, hanem hogy megtudja, kik azok az igaz barátok, akikre bármi történjék is, mindig számíthat.


BADMINTON

A lovastusa (régebbi elnevezése military) eredetileg a katonalovak összetett, háromnapos versenye volt. Később ez a versenyág több, lóval végrehajtható feladatot foglalt magában úgy, mint a díjlovaglást, az akadályversenyt, a díjugratást és a távlovaglást.

A 4* nehézségű Badminton Horse Trials az egyik legrangosabb lovastusa verseny a világon, mely minden évben tavasszal kerül megrendezésre a 6 négyzetkilométeres (1500 hektáros) Badminton Parkban, Angliában. Az első verseny 1949-ben volt, melyen 22 ló és lovasa vett részt Nagy-Britanniából és Írországból. 1959-től a verseny népszerűsége miatt két szekcióban lehetett nevezni. A teljesítendő pálya mindkét számban azonos volt, csak a győzteseknek járó pénzdíjban különbözött. A „megosztottságot” 1965-ben szüntették meg. Badmintont az évek folyamán számos alkalommal részben vagy teljes egészében törölték, többnyire az időjárás okozta károk, problémák miatt.  

A Badminton Horse Trials és a szintén 4* nehézségű Rolex Kentucky Three Day, valamint a Burghley Horse Trials együtt alkotják a 350.000 dollár összdíjazású Rolex Grand Slam versenysorozatot, melyet eddig mindösszesen két versenyzőnek - Pippa Funnell-nek 2003-ban és Michael Jung-nak a 2015/16-os évben - sikerült megnyernie.

Lauren St. John: Közelgő Vihar – Az egydolláros ló 1., Móra Könyvkiadó, 2019.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: ajánló

Kölöknet hozzászólás

aláírás