AjánlóProgram

ÉjszakáZoo - Állatkertek Éjszakája 2013.

Második alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. 

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 19 órától éjfélig tartanak a programok, a főbejáratnál a belépés 23 óráig történik majd. Az esti programra érvényes belépőjegy mellett olyan kombinált jegy is váltható, amely Állatkertünkön kívül a másik két fővárosi környéki helyszínen, a Budakeszi Vadasparkban és a Tropicariumban is érvényes.

Az Állatkertek Éjszakáját – több más állatkerttel együtt a tavalyi évben rendeztük meg először, éspedig hagyományteremtő szándékkal. Mivel a tapasztalatok igen kedvezőek voltak, természetesen idén is sor kerül az eseményre. Ahogyan tavaly, idén is a nyár utolsó péntekén tartjuk az Állatkertek Éjszakáját, amely ezúttal augusztus 30-ára esik.

Ízelítő a programokból: Fényjáték a Nagysziklán, esti fókashow, éjszakai kérdezz-felelek, időgép szimulátor, 3D vetítések a Csillagtérben

Augusztus 30-án Állatkertünk nappali nyitva tartási ideje 18:30-ig tart, majd zárás után a kert 19 órakor újra kinyit az Állatkertek Éjszakája programjaira érkező látogatók előtt. Az esti programok külön belépőjeggyel látogathatók, amelynek ára 2500 Ft, ám a gyermekek részére kedvezményes belépőjegy váltható 1800 Ft-os áron. A fővárosi vonzáskörzetében működő másik két bemutatóhellyel, a Budakeszi Vadasparkkal és a Tropicariummal együttműködve kombinált jegyet is kínálunk, amely az Állatkertek Éjszakáján mindhárom intézménybe érvényes, sőt, a Budakeszi Vadasparkban és a Tropicariumban még az elkövetkező két napon, azaz szombaton és vasárnap is fel lehet használni őket nap közben. A kombinált jegyek ára 3300 Ft, gyermekeknek 2200 Ft-os árú kedvezményes kombinált jegyet kínálunk.

Helyszínek:

Pécsi Planetárium

Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló
 
Xantus János Állatkert, Győr
 
Nagyerdei Kultúrpark, Debrecen
 
Budakeszi Vadaspark
 
Fővárosi Állat és Növénykert
 
Pécsi Állatkert
 
Kecskeméti Vadaskert

Időpont: augusztus 30. péntek

További információkat ide kattintva találsz.

2013 augusztus 22.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás