AjánlóProgram

Európai Ifjúsági Hét

Az Európai Bizottság kezdeményezésére idén is megrendezésre került 33 országban az Európai Ifjúsági Hét 2011. május 15. és 21. között.

A programsorozat célja elsősorban az volt, hogy felhívja a fiatalok és a fiatalokkal foglalkozó szakemberek figyelmét az Európai Unió által biztosított lehetőségekre és az európai értékekre.

A brüsszeli központi rendezvények mellett a tagállamokban is számtalan izgalmas és tartalmas program valósult meg. A hazai rendezvénysorozatot az Foglalkoztatási Hivatal - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat koordinálta. Az Európai Ifjúsági Hét főbb témái a következők voltak: Fiatalok Lendületben Program, Strukturált Párbeszéd a fiatalokkal, Önkéntesség Európai Éve, Mozgásban az Ifjúság - Youth on the Move.

Az Európai Ifjúsági Hét eseményei a különböző ifjúsági szervezetek, fiatalokkal foglalkozó szervezetek és fiatalok csoportjai számára lehetőséget adtak arra, hogy a fiatalok hozzájáruljanak az európai ifjúsági mobilitás, az európai értékek és az ifjúsági munka minél szélesebb körben történő megismertetéséhez és elismertetéséhez.

A hét egyik legérdekesebb programja a Parlamenti Ifjúsági Nap volt május 18-án a Magyar Országgyűlési Hivatal és a Mobilitás közös szervezésében. A rendezvény célja az volt, hogy a 11.-es középiskolás csoportok bepillantást nyerjenek az Országgyűlés működésébe, ezáltal megismerhessék a törvényhozás színterét, a demokrácia alapintézményét.

Az EU soros elnöksége miatt Európa és a világ figyelme hazánkra irányul, ez a politikai és szakmai felelősség mellett lehetőséget jelent, hogy eddig ismeretlen problémákra is felhívjuk a figyelmet – mondta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke megnyitó beszédében. Hozzátette azt is: Európában nincs egységes ifjúságpolitika, a fő irány kijelölése mindig a nemzeti kormányok feladata. Kitért arra is, hogy az EU-ban több mint ötmillió 25 év alatti pályakezdő fiatal van állás nélkül, az ifjúsági munkanélküliség pedig 20 százalék felett van. Mint mondta, a fiatalokat be kell vonni a velük kapcsolatos döntésekbe, mert a „tapasztalat hiányát a kreativitás és a fiatalos lendület pótolja”.

Az eseményen a diákokat Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium politikai államtitkára, Galambos Adorján, a Foglalkoztatási Hivatal – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat igazgatója és Virág András, az Országgyűlés Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának hivatalvezetője is köszöntötte az Országház Felsőházi termében.

A fiatalok megismerkedtek a parlamenti szavazással és gombnyomással válaszoltak arra, hogy jártak-e már a Parlamentben, ismerik-e az Országgyűlés honlapját és hogy mit gondolnak arról, a fiatalok véleménye hatással van-e a kormányzati döntésekre.

A 12 csoport ezután háromfelé oszlott: voltak, akik vezetéssel tekinthették meg a Parlament épületét és a díszőrség bemutatóját, mások az Országgyűléssel, illetve az EU-val kapcsolatos ismereteiket tehették próbára, a harmadik csapat a Kérdezd a képviselőt! című strukturált párbeszéden vett részt.

A délelőtti beszélgetésen Szili Katalin független, Bagó Zoltán, a Fidesz által delegált néppárti EP-képviselő, Kapus Krisztián fideszes képviselő és Vágó Gábor, az LMP képviselője válaszolt a diákok felvetéseire. A fiatalok érdeklődtek a szavazás korhatárának csökkentéséről, a Corvinus Egyetem átszervezéséről, a magyar termőföld sorsáról és a budapesti Zeneakadémia jövőjéről is.

Az Európai Ifjúsági Hét záró rendezvényének a Millenáris Park adott otthont május 21-én. A Fiatalok Lendületben! program keretében ifjúsági szervezetek projektbemutatóit láthatták az érdeklődők.

A Fiatalok Lendületben Program az Európai Bizottság ifjúsági programja, amely a fiatalok, az ifjúsági közösségek és a fiatalokkal foglalkozó szakemberek támogatására jött létre.

A 2011-es EU-Kína Ifjúsági Év keretében hazánkba is ellátogatott egy 20 fős kínai delegáció május 20. és 23. között.A záró rendezvényen az ifjúsági munkával kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg egymással magyar és kínai fiatalok, valamint szakemberek.

A Mobilitás a Multikultúra Egyesület közreműködésével Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) találkozót szervezett a Millenárison az Európai Ifjúsági Hét keretében. A találkozó egyik célja az volt, hogy az Európai Önkéntes Szolgálat keretében akkreditált szervezetek munkatársai, volt, jelenlegi és leendő, magyar, illetve külföldi önkéntesei találkozhassanak egymással, és megoszthassák élményeiket, tapasztalataikat. Másrészt a találkozó lehetőséget akart nyújtani az Európai Önkéntes Szolgálat iránt érdeklődő, de a nemzetközi önkéntesség területén kevés tapasztalattal rendelkező 18-30 év közötti fiatalok számára is, hogy a magyar és külföldi önkéntesekkel történő személyes találkozások és élménybeszámolók révén megismerjék és megértsék, hogyan járulhat hozzá a külföldön végzett önkéntes szolgálat személyes fejlődésükhöz.

További információkat az FH – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat honlapján olvashatnak.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás