AjánlóProgram

Luca-napi hétvége gombócfesztivállal Nagykarácsonyban

Nagykarácsonyban több ezren látogatták már meg a Mikulásházat a november végi nyitás óta, de a meséknek és a hagyományőrző programoknak ezzel koránt sincs vége! A december 12-13-i hétvégén a Magyar Miniatűr Műhely Téli mesék című kiállításával, hagyományteremtő gombóc fesztivállal, póni lovaglással és számos érdekes programmal találkozhatnak a látogatók.

December 12-én 15 órakor a Nagykarácsonyi Polgármesteri Hivatal Dísztermében nyílik meg a Téli mesék című kiállítás. Téli, karácsonyi jelenetek mesélnek arról az angyali türelemről és boszorkányos ügyességről, amellyel barkácsoló mestereik – a Magyar Miniatűr Műhely tagjai – megálmodták és megalkották őket. Egyéni, kreatív ötletek alapján, változatos anyagokból, kézügyességet és kitartást próbára tevő technikával születnek meg a parányi tárgyak, figurák, hogy melegséget árasszanak, jókedvre derítsék csodálóikat; felidézve egy olyan mesevilágot, amely örömmel, melegséggel tölti el mindannyiunk szívét. Társkiállítóként Rohonczi Gyuláné dunaújvárosi Kinder-figuragyűjtő mutatja be féltve őrzött kincseit. Az összeállított életképek kicsiknek és nagyoknak nyújtanak kellemes, varázslatos élményt.

December 13-án, vasárnap reggel indul a LUCA-NAPI GOMBÓCFESZTIVÁL és gombócfőző verseny a Mikulásháznál, a Falus Élet Kertjében. A gasztronómiai ínyencségek mellett a Mesezenekar, valamint a Junior Band koncertjére és a helyi óvodások és iskolások előadására is sor kerül. A Falusi Élet Kertjében interaktív kovácsműhely és bolt, dámszarvasok, házi állatsimogató, büfé, Luca-napi jóslógombócvásár, kézműves bolt és ezen a napon ingyenes pónibemutató és kocsikázás is várja az érdeklődőket.

A 20. Nagykarácsonyi Téli Programok december 20-ig tart. Érdemes a közkedvelt Mikulásházon kívül ellátogatni a nagykarácsonyi Római Katolikus Templom udvarán felállított Betlehemhez és megtekinteni a Megyék karácsonyfáit a Polgármesteri Hivatal kertjében.

Hétköznap főként óvodás és iskolás csoportok látogatnak el Nagykarácsonyba, de szeretettel várják a családokat is. Csoportoknak előzetes bejelentkezés javasolt a nagy érdeklődésre való tekintettel. A Mikulásház mindennap reggel 8-17 óráig tart nyitva, de senkit nem tessékelnek ki, aki későn érkezik.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás