AjánlóProgram

Vakációnyitogató Gyerek Sziget

A Gyerek Sziget ezen a hétvégén is ezernyi kalanddal, izgalommal, színi előadásokkal és kézműves foglalkozásokkal várja az apróbb nagyérdeműt. Most is szombaton és vasárnap (június 14-15-én), 10-18 óráig – természetesen ingyenesen.

A Nagyszínpadon szombaton a Ciróka Bábszínház új darabja, az Amika cukrászdája várja a bábszínházra éhes közönséget, de lesz mesejáték is az Évkerék Társulat előadásában: Kacor macska királyi tündökléséről s fenséges étvágyáról.

Természetesen rengeteg tánc és sport lesz ezen a hétvégén is, vasárnap pedig a Grimm-testvérek klasszikus, „Holle anyó” meséjét, mint saját történetét meséli el két bohóc: Aranyos Kukucska és Szurtos Kamilla. Meserajongóknak szinte kötelező a hétvégén utoljára látogatható Mesesátor, ahol az SOS Gyermekfalu jóvoltából Varró Dani, Vörös István, Szurovecz Kitti mesél majd. Kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt remek kikapcsolódást nyújt a Generali Sportprogram helyszín, ahol a focin, tollason, mászófalakon, asztaliteniszen, csocsón kívül az idei újdonság, a bagjump található és kipróbálható.

Új helyszín a Gyerek Paradicsom, ahol ezen a hétvégén a Duna Múzeum játékaival ismerkedhetnek majd meg látogatók és vár mindenkit az interaktív kiállítás, emellett a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület is igazán izgalmas programokkal készült.

A Multipont Kézműves Palotában ezen a hétvégén agyagozó műhely, ékszerkészítés, mézeskalács díszítő műhely és a fiúk nagy kedvence, a gépszobor műhely is várja az ügyes kezűeket. Kamilla, Fogas, Salala, Tiptop  bohócok várják a játékra és nevetésre vágyókat a Bohóctanyán.

Az Artista Tanodában pedig kipróbálhatóak lesznek a cirkuszvilág legizgalmasabb eszközei a Kaboló Mozgásművészeti Műhely artistáival. A Porontycirkuszban a zsonglőrtudományok mesterei, a RoBál Dobál társulat tagjai várják majd a lurkókat. A Cserkész Kalandszigeten különböző  ügyességi  játékokon vehetnek részt a mozogni vágyók, kúszhatnak, mászhatnak, egyensúlyozhatnak, ugrálhatnak kedvükre.  

A programhömpöly többi részlete a www.gyereksziget.hu oldalon olvasható.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás