AjánlóProgram

VI. Patcai Várjátékok

Közhírré tétetik, hogy az Úr 2012-ik esztendeje Szent Iván havának negyedik szombatján és vasárnapján, immár hatodik alkalommal fog megtörténni az Patcai Várjátékok - Országos Lovagrendi Találkozó, az Somogyország kellős közepén, Kaposvár helyőrségétől 2 órai járóföldre Patzán, az Katica Tanyán.

„Tolvajok deresre húzatnak, gazfickók kalodát kapnak, boszorkányok az inkvizítorok által megégettetnek” – ez várja június 23-24-én a Katica Tanya látogatóit Patcán. 

Igazi középkori hangulat költözik júniusban Somogyország legkisebb településére, Patcára, ugyanis 23. és 24. között az Országos Lovagrendi Találkozónak ad otthont a Katica Tanya középkori vára. A programok között kicsik és nagyon egyaránt megtalálják a számukra legizgalmasabbakat, hiszen az egész család megismerkedhet Árpád fejedelem, Szent István vagy Mátyás király seregeivel, és betekintést nyer egy korabeli vár mindennapjaiba.

Lovagi játékok, várostrom és csatajelenetek, tüzes íjászat – hogy csak párat említsünk a rengeteg színes programból, amivel a Katica Tanya lovagtalálkozója várja azokat a vendégeket, akik szívesen visszacsöppennének a középkorba, hogy megismerkedjenek az akkori várak mindennapjaival.

„Az összegyűlt pórnépet szórakoztatá az megannyi lovag, harcos és csepűrágó. Ezen nevezetes alkalommal kiderül, mi az a heraldika, az nemesi címerek és a középkor megannyi fortélya. Tolvajok deresre húzatnak, gazfickók kalodát kapnak, boszorkányok az inkvizítorok által megégettetnek. A várostrom során pedig Isten segítse az szegény várnépét, akit megtámada az gaz és lator ellenség!

Oszt lészen ott nagyszerű táncművészeti okítás is az táncoslábú nem és nemtelen embernek, fehérnépnek és aprófajzatnak egyaránt. Félelmetes, ám egyben nagyszerű hajítógépek is felsorakoztatnak és megmutaták, hogyan repül az 10 kilós kő 120 újkori méterre. Az hajítógépet egész Európa féli, hiszen Patza vára mellett építtetett meg kontinensünk egyik legnagyobb ily szerkezete mindenféle gyarló hadsereg elijesztésére. A napnak lenyugvását aztán köszöntik az fergeteges tüzesíjak, tűznyelők és az óriás hajítógép tüzesgolyója.”

A gyerekek interaktív játékokon vehetnek részt, megismerkedhetnek a korabeli népek szokásaival és mindennapi fortélyaival, és saját maguk is kipróbálhatják a fegyverforgatás mesterségét. A várért folyó küzdelemben lovagok csapnak majd össze egymással, bemutatva, milyen nehéz is volt a középkori katonák élete, majd a vívóversenyen kiderül: ki is a legbátrabb és legügyesebb kardforgató a vidéken.

A középkori hangulat mellett a tanya jól megszokott játékai is várják az egész családot, így ki lehet próbálni a megannyi kültéri és beltéri játék bármelyikét, az óriáscsúszdákat, valamint a kötélpályát és az állatsimogatók is tárt kapukkal várják a látogatókat.


VI. Patcai Várjátékok és Országos Lovagrendi Találkozó

2012. 06. 23-24. Patca, Katica Tanya

További információ: http://www.katicatanya.hu/kalandpark/lovagi-torna
 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás