CsaládCsaládi szerepekGyerek

Munkára nevelés a családban

„A te dolgod csak a tanulás…”?

Korábban már foglalkoztuk a témával: hogyan szoktassuk munkára otthon a gyerekeket. Egyáltalán: kell-e munkára nevelni őket? Hiszen van nekik saját feladatuk, a tanulás. Ki tesz jobbat a gyermekével: aki megköveteli tőle, hogy részt vállaljon a családi munka megosztásában, vagy az, aki hagyja, hogy az iskolába járás legyen az egyetlen teendője? Milyen következményei lehetnek annak, ha egy gyerektől soha nem kérjük, hogy a tanuláson kívül is csináljon valamit?

A kérdés ma is aktuális. Május 25-én írják a 4., 6,. 8. és 10. évfolyamos diákok az országos kompetenciamérést. Ahogyan korábban is írtam:  „Talán sikeresebb lehetne a kompetenciafejlesztés az iskolában, ha otthon is több feladattal találkoznának a gyerekek, ha részt vehetnének mindennapi problémák megoldásában. Így használhatnák a felhalmozott ismereteiket (nem lenne kérdés, minek tanulják az iskolában ezt a sok haszontalanságot), és talán érdekeltté tehetnénk őket abban, hogy többet gondolkodjanak és cselekedjenek. Kiderülne például, hogy a matekórán használt a x b-vel számítjuk ki, hogy a lakásfelújításhoz mennyi festék kell."

munkára nevelés

A munkára nevelésről érdekes írást olvashatnak itt.

A munkára nevelés definíciójaként a következőt olvashatjuk egy internetes kislexikonban: „A nevelési folyamat egészét átható komplex elv és tevékenység, melynek eredménye az aktív, kezdeményező, alkotó ember, aki tud és szeret dolgozni, akiben kialakult a munkához való viszony.”

Vagyis amikor arra kérjük a gyereket, segítsen nekünk valamiben, nemcsak a magunk terhein akarunk könnyíteni, hanem őt akarjuk felkészíteni a felnőtt életre. Nagyon érdekes - de annyira talán nem meglepő -, hogy ha a keresőbe beírjuk a „munkára nevelés” kifejezést, akkor a legtöbb találat az ezzel kapcsolatos óvodai-iskolai feladatokról szól. Sokáig kell bogarászni, ha olyanra is szeretnénk lelni, amelynek témája az otthoni munkára szoktatás. Pedig – mint sok mást is – ezt is a családban kell elkezdeni. Az intézményes nevelés a szülő nevelő tevékenységét egészíti ki.

A munkára szoktatás célja sokféle. Egyrészt jó lenne, ha a kezdetben külső késztetésre elvégzett tevékenység később belsővé válna. Például természetessé válna a gyerek számára is, hogy a lakásunkat tisztán tartjuk, elpakoljuk magunk után az asztalról a mosatlant, és el is mosogatjuk, rendet teszünk a szobánkban, vagy a levetett ruhánkat sem hagyjuk szanaszét – és ez nem varázsütésre történik, hanem nekünk magunknak kell megcsinálni.

Másrészt a munka elvégzése felelősségvállalást is jelent. Ha teljesítem, amire megkértek, annak látható eredménye lesz – ha nem, annak is. Ha megkérnek, hogy vegyek a boltban kenyeret, és megveszem, akkor lesz mit enni vacsorára. Ha elfelejtem, akkor meg nem.

A szülők egy része szolga módjára megcsinál mindent egyedül.  „A te dolgod a tanulás, mi minden mást elintézünk” – halljuk tőlük. Nem akarják terhelni a gyereküket a fárasztó iskolai nap után vagy hétvégén otthoni feladatokkal. Mások megkérik ugyan a gyereket bizonyos dolgok elvégzésére, de ha nem csinálja meg, elvégzik helyette. „Mégse kerülgethetjük a fürdőszoba közepén a ledobált szennyest! Mégsem élhetünk ilyen rendetlenül! Mégse nézegethetjük napokig a mosatlant!”

Nyilván nem egyszerű a gyerekek munkára nevelése. De ha egészen korán elkezdjük a szoktatást, akkor bizonyosan eredménnyel járunk. Kezdhetjük a játékok elpakolásával. Óvó néni ismerőseimtől hallom, hogy sok kisgyereknek egyáltalán nem természetes, hogy azt a játékot, amire már nincs szüksége, visszategye oda, ahonnan elvette. Valószínűleg otthon sem kérnek tőle ilyesmit, anya vagy apa megcsinálják helyette.

A munkára nevelést érdemes játékos formában kezdeni.  Érdemes kihasználni a gyermekek eredendő kíváncsiságát, érdeklődését a felnőttek világa iránt. A kisfiúk szívesen barkácsolnak az apjukkal, a kislányokat be lehet vonni a sütés-főzés rejtelmeibe.

Nyilván olyasmivel bízzuk meg a gyereket, amit életkoránál fogva képes önállóan vagy segítséggel elvégezni. A felnőttnek minden esetben ott kell lennie, hogy megtaníthassa az elemi munkafogásokat, elmagyarázhassa az alapvető tudnivalókat, és hogy ne történhessen semmilyen baleset.

Számítsunk arra, hogy a gyerek munkája nem lesz olyan tökéletes, mint a felnőtté. Nem fog az összes elmosott edény csillogni, de vízben úszik a fél konyha, vagy a sütés-főzés eredményeképp több étel kerül a földre, a ruhára, mint az edénybe. Legyünk türelmesek a gyerekkel. Ne vegyük el a kedvét a folytonos kritizálással, a sopánkodásunkkal. Inkább dicsérjük meg, amiért segített nekünk. Majd megtanulja, mit hogyan kell csinálni. Gondoljunk a bölcs mondásra: gyakorlat teszi a mestert.

Többször hallottam már, hogy az édesanya hetente egy napra elküldi otthonról a családját, mert ilyenkor átkapcsol „háztartási robot” üzemmódba, és estére fényesre súrolja a lakást. Nyilván sokkal gyorsabb és egyszerűbb így a takarítás. És gyerek nélkül a vásárlás is kevesebb bajjal jár.

De mit tanul meg az ilyen családban a gyerek? Milyen mintákat visz magával felnőtt korában? Ha lány, akkor ő is hangosan vagy magában zúgolódó „szolga” lesz. Ha fiú, akkor ezt várja el majd a saját feleségétől is.

A munka nemcsak a feladattudat, a kötelességvállalás kialakulását segíti, hanem növeli az állóképességet, a kitartást, segít a tapasztalatszerzésben. Fejleszti a gondolkodási tevékenységet is. Akit sokféle tevékenységbe bevonnak otthon, az könnyebben talál megoldást a problémás helyzetekben, sokkal több ötlettel tud előállni.

Megfigyelések szerint ezek a gyerekek a kompetenciaméréseken is jobban teljesítenek. Mert ők nem csupán ismeretekkel rendelkeznek, hanem alkalmuk van azokat a gyakorlatban is felhasználni.

2011 május 12. Tajti Éva

 
Kölöknet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 
2011 május 16.
Judit
Nem vitás, hogy a háztartási munkát az ember (asszony…az asszony is ember) robotszerűen tudja a leghatékonyabban elvégezni. Kérdés, hogy hogyan osszuk meg a családtagokkal. Mit bízzunk a fiúra, mit a lányra? Mikortól kezdjük? Jó játék a porszívózás, de mikortól válik kötelességgé, amikor már nem olyan jó?
Azt hiszem a kulcskérdés a családi közösség minősége. Ha az apa és az anya szeretik és tisztelik egymást, törődnek egymással, kialakul a családi munkamegosztás, és a gyerekek látják, hogy mindenki "bedolgozik" a közös háztartás fenntartásába. Ki-ki hajlamai és képességei szerint, olykor a nemszeretem feladatokat is elvállalva. Ilyen légkörben könnyebb a gyerekeket bevonni a munkába. Elismerem, nem könnyű, különösen egyetlen gyerek esetén, amikor „egy kicsi két nagy” felállásban a gyerek nem is érti, mi szükség van az ő munkájára, amit a nagyok gyorsabban meg tudnak csinálni. Amikor nagy a szükség, könnyebb a dolog, mert a gyerek megérzi, hogy rá is szükség van.
Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy a gyerek megértse: az ő feladatát neki kell elvégeznie, ő a felelős a határidőért és a minőségért. Amíg iskolaköteles, az ő nagy „kenyérkereső munkája” a tanulás. A TANULÁS MUNKA (és a jövőbeni keresethez szükséges befektetés!), aminthogy a bevásárlás és a porszívózás is az, meg a kerti munka is az, meg az is, hogy megetetjük az állatokat. A szülők feladata és felelőssége, hogy elismerjék a tanulást is, a házimunkát is munkának, hogy mindkettőt számonkérjék, s hogy ne állítsák szembe az egyiket a másikkal. Kérjék számon az iskolai munkát (segítsenek, ha kell, ha tudnak), és értessék meg a gyerekekkel, hogy ez az ő elsődleges feladatuk, ennek fejében mentik fel őket a kenyérkereset, az egész napos házimunka vagy robot alól. De ez ne jelentse azt, hogy a közös háztartási munkából nem kell kivenniük a részüket!!! A szülők is végeznek háztartási munkát a kenyérkereső munka mellett. Amilyen baj, ha a felnőttek felmentik a gyereket a házimunka alól, ugyanannyira baj az, ha a család az otthoni kötelességek ürügyén nem engedi tanulni a gyereket! Sajnos az élet sokakat rákényszerít arra, hogy korán kenyérkereső tevékenységre fogják a gyermeküket. De arra is látunk példát, hogy éppen a legszegényebb szülők mentik fel a gyereket a családi munkamegosztásban való részvétel alól, hogy „urat neveljenek” belőle. Ami egészen biztosan visszaüt! Mint mindenben, itt is az érték és a mérték a fontos.
Kölöknet hozzászólás
aláírás