Apablog - Zsófi a mikulástól is fél
Remélem az esti, néha kerékpározás közbeni énekelgetéseimmel nem tettem tönkre a lányok hallását. Blanka felől Tamás, a zongoratanár még nem nyugtatott meg.
Ami Zsófit illeti már kissé megnyugodtam. Nemrég együtt néztük meg a Ludas Matyi rajzfilmet, nagy kedvencemet. Este Zsófi nagy hangulatban volt: hangoskodva szaladgált a lakásban össze-vissza. Esze ágában sem volt odafigyelni az anyja egyre hangosodó, fürdőkádba parancsoló szavára. Ekkor jöttem én: egészen halkan azt a Liszt-dallamot kezdtem dúdolni, amely a rajzfilmben nemes és nemzetes Döbrögi úr motívuma volt.
Zsófi ezt azonnal meghallotta – eddig sem voltak kétségeim hallása tökéletességében, mégha a kádba/ágyba/rendrakáshoz parancsoló szavainkat nemigen szokta tudomásul venni – és azonnal reagált is rá. Merthogy: felismerte a dallamot. Rohant a fürdőszobába. Ijedten és sírva. Megijedt, hogy a felismert dallamra megjelenik maga Döbrögi is.
Az anyjuk persze nem örült a fürdőszobába való irányítás sikerének, hanem kikaptam a gyerek idegesítése miatt. Amíg a nem várt hatású pedagógiai sikeremről folyt a méltatlan szó, Zsófi rájött, hogy nem vele foglalkozunk és, hogy Döbröginek nyoma sincs, visszarohant a szobába, rendetlenkedni. Az anyjuk felszólítására, hogy azonnal rendeljem vissza a szökevényt,”de ravaszul!” immár gonosz terv fogalmazódott meg bennem. Megvalósítását másoknak is ajánlom.
Recept szófogadatlan három és négy év körüli leánykák megregulázásához
Hozzávaló kellékek: kispárna, bő(víthető) póló.
Kivitelezés: fogd a kispárnát és helyezd a pólód alá, hogy az pocaknak hasson. Görnyedj előre kissé és kulcsold hátul össze kezeidet, majd fel s alá sétálj. Közben pedig dúdolj Lisztet, Döbrögi dallamát. A dallam végén ugorj egy kicsit, s megfordulva folytasd a sétát.
A siker biztosabb, ha mindezek előtt megnézitek a Ludas Matyit,s akkor ha a lányotoknak van egy kis hallása, dallam-memóriája. A sikerhez az sem árt, ha lányotok az átlagosnál félősebb. A mi Zsófink kifejezetten gyáva. Ha mesét néz és meglát egy ijesztő figurát, vagy morgó hangot hall, azonnal kimenekül a szobából és az ajtóból les vissza a képernyőre.
Még az Eperke-meséktől is tud félni, pedig azokban semmi ijesztő sincs, kivéve a történetet, amelyben Eperkéék azt éneklik: „Mink nem félünk, félni a rémnek kell!”. Retteg a Geronimo Stilton-történetek húsevő növényétől. „Apa, te ugye nem akarsz ilyen növényt beszerezni!?” és az ál-múmiájától „Apa, védj meg!”. Pedig e történetek „korhatárra tekintet nélkül megtekinthetők”. Ha viszont a nagymamáknál nézünk televíziós mesét és a képernyő sarkában megjelenik a bekeretezett hatos, már távolítjuk is el a gyereket.
De maradjunk még egy pillanatra a zenei vonatkozású félelmeknél. Van egy láncon, nyakban hordható apollóni lant-medallionom. Zsófi ettől is fél. Sokáig nem értettem miért. És azt sem értettem, hogy miért terjeszti azt: „Apa toponyát visel!” Nem a „toponya” szót nem értettem, hanem arra nem emlékeztem: vajon miféle koponyára gondol Zsófi.
Tény és való, a tavasszal elmeséltem neki, hogy a kertemben ásva egy macskakoponyára bukkantam, s azt meg is mutattam neki. Nyáron, a tengeren pedig tanúja volt egyik búvársikeremnek, amikor rákkoponyával tértem vissza a partra. De én sem a rák, sem a macska koponyáját nem viselem, sem nyakban, sem máshol, szemben a már említett, ugyancsak kibúvárkodott kagylókkal és csigákkal, legfeljebb Zsófi képzeletében, amelyben a múltkor egyébként egy komplett farkascsontváz is megjelent, amely méghozzá a mi konyhánkban volt fellelhető.
Végül sikerült megoldanom a rejtélyt. A rejtély szót csak igen óvatosan írtam le, pedig e sorokat csak a nagyobbik lányom szokta olvasni, a kisebbik nem, aki most e szót látva is megijedne, elfutva a képernyő elől, egészen a másik szoba ajtajáig, hogy onnan kukucskáljon vissza a rejtély természetét és esetleges kifejlődését biztonságos távolból fürkészhesse.
A talány feloldását a lantom értelmezése jelentette. Zsófi a lantot képzeletben megfordította, a lanttest hanglyuk-párjait szemgödrökként, a húrokat fogakként fogta fel, az egészet pedig egy „toponyának”.
Megbocsájtható, hiszen nem olvasta még a pesti Zeneakadémiáról szóló művemet. Ha Zsófi írta volna ezt, a cím így hangzana: „A koponyák szentélye” vagy „A kannibál Apollón szentélye” vagy „A kannibalizmus szentélye”. Nem folytatom, mert legközelebb nem fognak beereszteni a Zeneakadémiára előadást tartani.
A koponya témánál maradva megemlítem lányaim töklámpás-szeretetét. Az elkészítésük is nagy öröm számukra, meg a világító pofájuk szemlélése is Ilyenek hetekig szoktak bevilágítani a novemberi, növénydíszeiktől már nagyrészt megfosztott ablakainkon. Igen, bevilágítani, merthogy ha ezek funkciója a szellemek távoltartását célozó elijesztés, akkor annak csak háttal tudnak eleget tenni.
De lehet, hogy a mi tökkoponyáink a már a lakásba bekerült szellemeket ijesztik el- és kifelé. Ezek a fények nálunk nemcsak a hónap elején, de egész novemberben világítanak. Mert, amint az első tökök tönkremennek, újak kerülnek a helyükre. Egészen addig, míg „A Mikulást mindenesetre már nem kellene elijeszteni!” felkiáltással véget nem vetek egy még újabb tökvicsori-generáció létrejöttének. A Mikulás karampuszainak elijesztéséhez pedig elég fokhagymát alkalmazni.
Zsófi persze nem bánná, ha a Mikulás is elijeszthető lenne, ugyanis tőle is fél.
Raffay Endre
