CsaládCsaládi szerepekSzülő

Ki nem mondott konfliktusaink

Féltékeny apák

Ismerős talán a helyzet, amikor a nő egy személyben próbál anya, feleség, háziasszony, barátnő és ne adj isten, még nő is lenni, bár ez utóbbiról nemcsak a környezet, de az anya maga is sokszor elfeledkezik. Ez a szerep ritkán jelenik meg a repertoárban.

Instant anya

Valóban komoly kihívás kakis pelenkával a kezünkben is nőnek maradni, de a női szerep a családban továbbra is ránk vár. Hogy mi lesz a tartalma, az rajtunk és a párunkon múlik.

A női- és férfiszerepek elcsúszásáról, átalakulásáról, vagy még inkább semmibe vételéről van szó akkor, amikor az ifjú szülők elkezdik „anyának” és „apának” szólítani egymást. Ezzel kiiktatják a „női” és a „férfi” szerepeket a családban. Egymás számára is anyák és apák lesznek, elfeledkezve arról az időszakról, amikor még ketten voltak: nő és férfi. Ezt nehezíti az a helyzet, amikor a babavállalás egybeesik a házassággal, hiszen ilyenkor a férj-feleség szerep egyszerre jelenik meg az anya-apa szereppel. Egyikhez sincs idő hozzászokni, mindkettőnek egyszerre kell megfelelni.

Ha az anya pusztán egy takarító- és főzőgéppé válik, aki mellesleg ellátja a gyereket, az apa pedig a „pénzkereső”, aki eltartja a családot, no és focizik a nagyobb gyerekkel, akkor a házaspár, mint pár megszűnik funkcionálni.

Az anyaság egy „csoda”

A kezdeti időszakban az anyák felé rengeteg olyan jelzés érkezik, hogy a csecsemővel való foglalatosság a világ leggyönyörűbb dolga, nincs is ennél jobb elfoglaltság. Nemcsak a rokonok, barátok és ismerősök, de még az orvosok, védőnők is azt képviselik, hogy az anyánál nincs boldogabb nő a világon, az anyaság pedig egy csoda. Ez így is van, azonban a maga letagadhatatlan nehézségeivel és kudarcaival együtt. Hajlamosak vagyunk lebecsülni a mama aggódását, és izgulását, kételyeit, no és kimerültségét eltörpítjük. Az igazság valahol a „rózsaszín felhő” és a „horror” között van.

Azt a fajta természetesen beszűkült tudatállapot, mely a terhesség utolsó időszakát és a születést követő korai időszakot, az első néhány hónapot jellemzi, a társadalom nem ritkán tovább is fenntartja. Az anya pedig igyekszik ennek megfelelni. Úgy, hogy a babán kívül szinte már semmi nem érdekli. Érdeklődési köre beszűkül a babamagazinokra, a „szeretem a lányom” fórumra és a legmodernebb babakocsira. Menekül ezzel nemcsak a bizonytalansága, de a nőiessége elől is. Melle még mindig a szoptatást szolgálja, hiába sebes már az apró fogaktól, hiába vágyik rá a férfi. Hősies és odaadó anya marad, sutba dobva ezzel női mivoltát.

Számos nézet uralkodik arról, meddig kell szoptatni, meddig egészséges, mennyire erősíti az immunrendszert, keverhetjük-e tápszerrel vagy sem, mikor kell a babát elválasztani és hogyan. A sokféle információ elbizonytalanítja a mamákat. Ahelyett, hogy hinnének saját érzéseiknek és a csecsemő szükségleteinek.

Persze előfordul, hogy az elnyújtott szoptatásnak más a funkciója, más szükségleteket elégít ki. A baba-mama duálunió fontos, de ha ez mindig így marad, akkor a baba nem tanulja meg, hogy szükségleteit más is kielégítheti, hogy a világ az anyán kívül is létezik.

Joggal féltékeny ilyenkor az apa, hiszen ebben a kettősben neki nem jut hely: így aztán, a helyzetet felőle nézve, se gyerek, se feleség.
Muszáj őt is közel engedni a kicsihez, hiszen a terhesség kilenc hónapja alatt és a szoptatás időszakában alig tud a babához férni, bármennyire is igyekszik. Adjunk teret neki, hogy jóval azelőtt bekapcsolódhasson a gondozásba, mielőtt a labdát rúgja fiával a kapuba. Nem beszélve arról, hogy amíg az apa van a babával, mi is levegőhöz és körömollóhoz jutunk.

2010 április 12. Peer Krisztina

 
Kölöknet hozzászólások  
(8 hozzászólás) 
2010 július 24.
Whistler
Nos, számomra nem derül ki pontosan mit is akar a cikk! Írom ezt mint apa, egy 8 és egy 3 éves lánnyal a feleségem oldalán. Én informatikus rendszerprogramozó, a feleségem egyetemi tanár. Nem is értem mi a probléma!! De tényleg. Minn problémázunk itt? Szerintem a "férfi" és "nő" definíciója, az ami a mai társadalomban erősen torzult. Na és persze az, hogy a férfiak olyan ökörségeket várnak el a feleségeiktől, amit még az idiótán torzult férfiideálként örököltek az apjuktól. A férfiak zöme (még ma is sajnos) a férfiaktól tanulják, hogy mi az hogy férfias, de ideje lenne megkérdezni már a nőket is, hogy helyre tudjon rázódni ez a dolog.
Mi is kisággyal keztük az első lányunknál, de 2 hét után rájöttünk, hogy ez állatság. Innentől a párom vele aludt. Villámcsapásra megszűnt minden gondunk! Nyugodtan szopizott éjszaka, úgy hogy fel sem keltek, és reggel mindeni boldogan kipihenten ébredt. Sokat hallani ilyent, hogy a házaspárnak együtt kell aludni, mert ez a házasság titka. Ez akkora baromság, (amit 8 éves tapasztalattal a hátam mögött mondok - mert a második lányommal is még együtt alszanak) amekkorát még életemben nem pipáltam. Ha ezen múlik egy házasság, akkor az már amúgy is rég halott!!
Mellesleg a nagyobbik lányom 3,5 éves koráid szopizott, és a kicsi is még szopizik.
Mindig együtt csináltunk mindent, nincsennek (a szopizáson kívül ff és női szerepek) és képzeljkék: tök jól működik a család! Hát ezt csak azért írtam le, hogy hátha másoknak is lesz végre bátorsága felrúgni a hülye újkori európai (ill. amerikai) konvenciókat, amik értelmesebb népeknél (nomádok, természeti népek) sohasem jöttek létre, ezért boldogabbak is a családjaik. Kedves férfitársaimnak, meg azt üzenem: nem mi vagyunk a teremtés koronái, hát próbáljunk is meg ennek megfeleően viselkedni! :)
Üdv: Whistler
2010 április 22.
 
en is hasonloan latom a helyzetet. A mai tarsadalom beletaszitja a not a `hos anya` szerepbe ha akarja ha nem es sokan ezzel nem tudnak megbirkozni. Az ujdonsult apukakra pedig manapsag hasonloan nehezednej az elvarasok. Szegeny pasikat belegyomoszoljuk abba a skatulyaba ami nem feltetlenul igaz rajuk igy kenytelen kelletlen felveszik azokat a viselkedesi formakat amiket a kornyezet rajuk testal. Ettol feszultek es ugyanugy azt erzik,h. nem tudnak megfelelni mint ahogy mi nok is ezt erezzuk a nyakunkba szakado anyasaggal jaro terhek sulya alatt. Igy lesz a hajdan ferfibol 2. vagy sokadik gyerek a csaladban. Szerintem...
2010 április 21.
 
Valamiért a technika ördöge nem engedi nekem, hogy aláírjam a hozzászólást, úgyhogy mostmár maradok "..." :). Így van, nem mindig van meg a bizalom és a megértés, de éppen ezt kérdezem: van értelme olyan kapcsolatban élni, ahol bármelyik fél ilyen könnyedén félrelép ahelyett, hogy beszélnének a problémáikról? Mi van pl. akkor, ha anya veszélyeztetett terhes és mondjuk 8 hónapig tilos a szex? Akkor ez feljogosítja apát a félrelépésre? Hiszen az a gyerek az Ő gyereke is, az Ő gyerekének élete a tét. És igaz ez a későbbiekre is. A hazug kapcsolatok megszenvedője mindig a gyerek. Ez nem lebeg a félrelépő apák szeme előtt? Tényleg ennyire fontos a pillanatnyi öröm? Szerintem tisztább ügy őszintén felvállalni, ha valami nem tetszik és ha kell elválni. A gyereknek is könnyebb ezzel megbirkózni, mint állandó feszült légkörben élni.
2010 április 19.
tadeusz
Szerintem pedig a dolgok nem mindig feketék vagy fehérek, a "kölcsönös bizalmon és megértésen" alapuló kapcsolat idealista fogalom. Máshogy látják a nők és máshogy a férfiak ezeket a dolgokat és a férfi nem is biztos, hogy szól, hogy valami zavarja, inkább lép egyet - félre.
2010 április 16.
Manguszta
"...", kár, hogy nem írtál nicket, szívesen megszólítanálak :-) Teljes mértékben igazad van, szerintem!
2010 április 16.
 
Szerintem, ha egy gyerek gátja a nő és férfi kapcsolatának, akkor ott nem a gyerek a probléma. Anyának, apának és a gyereknek családdá kell válni, meg kell osztani a feladatokat, kompromisszumokat kell kötni. Igenis a gyerek a legfontosabb, de nem csak anyának, hanem apának is. Ha a gyerek körül minden OK, akkor lehet egymásra is időt szakítani. A féltékeny apa nem értette meg, hogy a felelőssége milyen óriási lett azzal, hogy gyereke lett, a férj elől menekülő anyának pedig apával van gondja, amit vagy meg tudnak beszélni és megoldják, vagy ha nem, akkor annak a kapcsolatnak úgyis lőttek, jobb külön. Felnőtt, érett személyiséggel rendelkező emberpár életében a gyerek nem lehet akadályozó tényező. Szerintem ez a probléma csak a nem igazán erős, nem kölcsönös bizalmon és megértésen alapuló kapcsolatokban merülhet föl. Ha pedig így van, akkor a kapcsolat értelmén kell elgondolkodni.
2010 április 14.
Peer Kriszti
Ha jól érzi magát a bőrében anyukaként, aki 2 éves gyermeket szoptat, akkor minden rendben van. A cikk szándékosan nem ír életkort, mert ez minden anya-baba duónál más. Sőt, pont azt emeli ki, hogy az anya pontosan tudja, mi kell a babának. De ne feledkezzünk meg azokról a mamákról sem, akik az 5 éves gyermeküket még mindig szoptatják, és ennek apropójaként (hogy ne keltsük fel apát) külön alszanak a férjüktől.
2010 április 14.
anya 4 gyerekkel tűsarkú cipőben
Nem egészen értem: mi a gond a szoptatással? Miért is ne lehetne 2 évesen is este megszoptatni a gyereket, és utána egymást szeretni az ágyban? Csak én lennék egyedüli ilyen? Miért akkora probléma ez?
Összes hozzászólás (8) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás