CsaládÉletszakaszokKamasz

Reggeli életkép két hangra.

Végtelenül undok....

Mindennapi családi játszmáink során néha jó lenne, ha valaki tükröt tartana elénk, hogy lássuk, hogyan is kommunikálunk szeretteinkkel. Azokkal, akik a legfontosabbak nekünk, akikért egyébként az életünket és vérünket adnánk. De mégis az idegeinkre mennek. Mindennap.

 Anya:

Mindennap veszekszünk. Vagy nem is, talán inkább harcolunk. Igen. Ki az erősebb, kié az utolsó szó? Kard ki, kard! Már reggel kezdjük, mert őnagysága az ötödik ébresztés után is csak iszonyú lassan, félig lehunyt pillákkal vonszolódik ki a konyhaasztalhoz, ahová én (= naiv, hülye, balek, anya) kikészítettem már a langyos tejet és a mézes/meggyes, vagy valamilyen  müzlit és 1 db vitamint.

Ledobja magát a székre. Köszönés nélkül. Rámered a tálra, aztán föltápászkodik. „Nem vagyok éhes.” Ilyenkor arra gondolok, nem is kellene  a reggeli kávé, csak Zsuzsikám két benyögése, és a vérnyomásom helyrerázódna a hajnali 80-ról. Aztán jön a szokásos játék:

– Kérsz tízórait?
– Nem.
– Akkor mit eszel egész nap?
– Majd viszek almát. (Sose visz.)
– Mikor jössz haza?
– Hát, négyig rajz, aztán benézünk a teázóba.
– Van pénzed?
– Nem kell.
– De hát ki fizeti...?
– Majd az Ákos.
– De miért mindig ő? Itt van egy ötszázas, több most nincs, és nem is lesz.
– Nem kell . Úgyse viszem el.

Miért van megsértődve? Az egész család gondja-baja az én vállamon. A nincseket is nekem kell megoldanom.

– Hékás, pakolj el a fürdőszobában!
– Jó –  rebegi szempillafestés közben.  – Ja, és írd alá az ellenőrzőmet, meg itt van a tankönyvigénylés papír is.
– Tegnap volt a fogadóóra!!!! Miért csak most tudom meg?
– Jó, most mit üvöltesz, elfelejtettem.
– De én beszélni akartam az ofővel.
– Minek?
– Az az én dolgom.
– Rólam? Na, nehogy bemenj!
– Pakolj el magad után! És törüld fel a követ, csupa víz meg hajszál, és tedd a szemétbe a sminkvattát, és dobd ki a macskát, de előbb adj neki enni, és három napja nincs vize, és zárd be  a hátsó ajtót, ha kidobtad, és a szennyesbe rakd a pólódat, ne a szék mellé, és vedd be azt egy szem, rohadt vitamint, és nem érdekel a teázó, négyre legyél itthon, rakj rendet a szobádban és mosogass el, mert semmit sem csinálsz itthon, és én nem vagyok a cseléded, és nem gépezel este, hanem tanulsz! Megértetted?! Válaszolj!

Rám néz a feketére mázolt pillák alól, mintha egy szerencsétlen aggházi szökevényre tekintene, teljesen bolond, úgysem érti, mit mondanak neki.

– Jól van, mamikám! Puszi, elmentem.

Nem. Nem fogom magam minden reggel felhúzni. Zsuzsi olyan végtelenül undok minden reggel. Pofákat vág, rángatja a vállát, nem válaszol. Némán vonul, csapkod, és direkt nem eszik, mert tudja, hogy ezzel ingerelhet a legjobban. Lehet, hogy megint lelki bánata van?

Zsuzsi:

Úgy utálom, mikor reggel együtt kell indulnom Mamival. Azért szoktam mostanában korábban kelni, mert akkor nyugiban telik az a félóra, amíg magamhoz térek. Oké, sokáig vagyok fent, mert mindenki olyankor ér rá, akkor tudok msn-ezni a barátaimmal. És nem mindenki osztálytárs-, és nem mindenkivel találkozom naponta! Szóval reggel kómás vagyok, és kell legalább fél óra, amíg felébredek. Néha fáj a gyomrom, vagy a fejem.

És Mami mindig készít reggelit, de nem mindig tudom megenni. Nem tehetek róla. De van, amikor megeszem, mert éhes vagyok. És van, amikor meg hányingerem van, ha csak ránézek az asztalra.

Mami szerint reggeli nélkül nem lehet tanulni. De egyébkén a barátaim rengeteg ennivalót hoznak a suliba, meg ott van a büfé is. És ott is müzliszeletet meg turmixot veszek. Szóval egészségeset.

Egész reggel darál, mondja, mondja. Már tiszta görcs a gyomrom. Tudom, hogy rendetlen vagyok. Onnan tudom, hogy mindennap ezerszer hallom tőle. Persze csak akkor, ha otthon vagyok. Rendetlen vagyok, nem segítek – neki semmi sem jó –, nem vagyok megbízható: ja, az ellenőrző. Mindig elfelejtem.

Annyira utálom, mikor felemeli a hangját. Rikácsol. Nem üvölt, csak rikácsol. Ha nem az én anyám lenne, és nem félnék a hangjától, akkor biztos röhögnék. De félek tőle, és utálom, mert néha hirtelen abbahagyja, és megpuszil, hogy imád akkor is. Tiszta izé, vagyis nevetséges.

Miért kiabálnak az emberek? Mert más az egy buliban, ott mindenki nevet, szól a zene, és kiabálunk, de Mami reggel rikácsol, pedig ilyenkor minden csendes, még a tévé is le van halkítva. Meg a mániája a rendről. Mindennek tisztának kell lenni. Szemét a szemétbe, szennyes a kosárba. Tiszta legyen a polc, a mosdó, a kő, a tükör. És minden. De hát ezt nem lehet, mert akkor egész nap csak a koszt vakarnám, mint ő.

Mondtam neki, hogy nem kell reggeli, én majd eszem, ha éhes vagyok, meg hogy majd este rendet teszek, meg hogy hagyjon felébredni, ne veszekedjen már hatkor. Mindig azt mondja: oké, majd akkor, ha a saját lakásodból csinálsz disznóólat!

Nem értem, miért ilyen végtelenül undok velem.

Biztos klimaxol. Csórikám!

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás