CsaládÉletszakaszokKamasz

Vonzóbbá tehető-e a kétkezi munka a fiatalok számára?

Az elmúlt években jelentősen csökkent a szakképzésben tanulók száma, ennek egyik oka lehet, hogy a szülők ódzkodnak ipari iskolákba adni a gyermekeiket. Ma már nem elég a szakma magasszintű, versenyképességre törekvő oktatása, az iskoláknak egyéb szolgáltatásokat is nyújtaniuk kell.

A modernizáció vonzó lehet a fiatalok számára, ezért 2009-ben az Építőipari TISZK karrierépítő programot indított, szociális és tanulmányi ösztöndíjrendszert épített ki, idegennyelvet tanulhatnak a diákok, amelyet az iskolák nemzetközi kapcsolatain keresztül kamatoztathatnak és az építőipari szakképzésben elektronikus tananyagokat is terveznek. A szakemberek szerint így lehet boldogulni a XXI. század gazdasági világában.

“Nagyobb teret hódított a műkörömépítés, mint a házépítés.”- utalt az építőiparban is megmutatkozó szakemberhiányra Megyesi Csilla, vezető projektmenedzser egy szakmai konferencián. A szakképzési rendszert a munkaerőpiac igényeihez alkalmazkodva alakítják ki, de ehhez megfelelő számú diákra van szükség. Ennek érdekében elengedhetetlen a hatékony kommunikáció.

A XXI. század kínálta lehetőségeket kihasználva, humorosan, digitális felületeken igyekeznek elérni a fiatalokat. Az NSZFI weboldalára például felkerülnek a hiányszakmákhoz kapcsolódó játékok. “Mi kifejlesztünk egy digitális tananyagot, amely animációk segítségével mutatja be, például azt, hogy egy épület hogyan áll össze; a cél az, hogy lássák a diákok, mennyire színes ez a munka”- magyarázta Megyesi Csilla.

A tanulók látókörét kívánják szélesíteni a nemzetközi kapcsolatok kiaknázásával. Az iskolák jó viszonyt ápolnak német és finn intézményekkel, így a diákok kipróbálhatják magukat külföldön is. Ennek alapvető feltétele az idegennyelvi felkészítés; az egyes tagiskolákban lehetőség van német nyelvi ismereteket is átadó, kéttannyelvű oktatásban részt venni, de elindultak angol nyelvi alapozó osztályok is, a technikus képzésben részt vevő diákok pedig szakmai idegennyelvet tanulnak.

A program keretében létrehoztak egyfajta tanulmányi és szociális ösztöndíjrendszert. Míg az előbbi jobb eredményekre ösztönzi a diákokat, az utóbbi a rossz szociális helyzetben lévőket segíti. Ez egy kis lépés a társadalmi integráció felé, amelynek terén még sok tennivalójuk van az intézményeknek.

 Az építőipar leendő dolgozóinak környezettudatos nevelése is nagy hangsúlyt kap az új típusú képzésben. Az iskolák környezetvédelmi versenyeket, szakköröket szerveznek, de van olyan intézmény is, ahol már szelektíven gyűjtik a hulladékot.

Amikor megváltozott az OKJ rendszere, a tantárgyakat felváltották a modulok, ezzel együtt csökkent a gyakorlati oktatás súlya. Az építőipari szakoktatásban ez utóbbi, komoly problémát jelent. A szakképzés átalakítása lassú folyamat, az Építőipari TISZK is még az elején tart. A hosszútávú cél a fenntarthatóság, amelyhez szükség lenne a vállalatok többségének figyelmére és együttműködésére is.

2010 április 04. kölöknet

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás