CsaládÉletszakaszokKisiskolás

Miért? Mert imádom!

Tanár leszek

Egyik reggel villámcsapásként ütött belém a gondolat: „Tanár leszek!” Elhatároztam magam, és azóta is kitartok mellette. Nem egy embertől hallottam, hogy ez a hóbort sem fog sokáig tartani, de nem volt igazuk. Hat éve erre a pályára készülök a legnagyobb odaadással.

A suliban kérdezték először: „Mi leszel, ha nagy leszel?” Kilenc éves voltam, és fogalmam sem volt, hogy mit kellene válaszolnom. Az összes osztálytársamnak volt nagy álma, mint például pilóta, színésznő, haditengerész. A lényeg az volt, hogy majd megvehessék a legújabb, legdrágább autót, és palotában élhessenek. Nekem nem volt nagy álmom. Persze vágytam én is a legújabb Barbie-ra, és reménykedtem, hogy majd megkapom, de sose gondolkoztam azon, hogy majd gazdag leszek és megveszem magamnak. Nem tudtam eldönteni, hogy mi az, amit igazán kedvelek a homokvárépítésen kívül.

Eltelt egy-két év, és azon kaptam magam, hogy van, amit szeretek csinálni. Tanulószobás voltam, és értem mindig később jöttek, mint a velem egykorúakért. Ezért a kisebbekkel barátkoztam abban a napi két órában. De nem bántam. Sok mindent kérdeztek tőlem a tananyaggal, másik nemmel és az őket foglalkozató ügyekkel kapcsolatban. Felnéztek rám, és elhitték minden szavam. Próbáltam mindig, amennyire lehetett, a legjobb tudásom szerint válaszolni nekik. A tanáraik többször is megköszönték, ha segítettem egyes gyerekeknek megérteni a számolást, és ez a jegyeiken is látszott.

Gimnazisták között, ha valaki megtudja, hogy egy vele korabeli tanár szeretne lenni, egyértelmű meglepettség ül ki az arcokra. Természetesen az első szó, ami elhagyja a száját: „Miért?” A válasz egyszerű: mert imádom. A legfelemelőbb dolog, ha átadhatom a tudásom, és ezzel segíthetek valakinek. Egy hétig boldog vagyok, ha a padtársamnak ötös lett a kémia dolgozata, amit azelőtt én magyaráztam el neki. Szeretem azt tapasztalni, hogy a húgom felhasználja a tőlem tanult „okosságokat”.

Van egy másik ok is, ami hajt. Elegem van abból, hogy alig van olyan pedagógus, aki tud tanítani, fegyelmet tart az óráján és szeretik a diákok. Borzasztó, hogy ez manapság egyre ritkább, és ezt a tanulók nagyon hiányolják. Szinte minden tanárukról az a véleményük, hogy azért van ezen a pályán, hogy "szivassa az alattvalóit” a gyermekkori sérelmei miatt. Szerintem ez nem így van, de ha egyeseknél mégis, az elég szomorú. Úgy gondolom, hogy a felnőttek egyre kevésbé tudják különválasztani a munkát a magánélettől.

Én el akarom érni, hogy tényleg jó tanárnak nevezzenek a kollegáim és a diákjaim is. Nincs igazán tapasztalatom ezen a téren, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű ezt elérni. Két évvel ezelőtt tartottam egy órát fordított napon. Az eggyel felettem járó évfolyamnak kellett irodalmat tanítanom.

Az első nehézség az volt, hogy megtanítsak valamit, amit még én sem tanultam. Sokat készültem az órára, de így is vörös volt a fejem az izgalomtól, amikor az osztályterem előtt álltam. Bementem a terembe, ahol néma csend volt. Az első tíz perc jól ment, de aztán azt hittem, hogy „megfulladok”. 45 percen keresztül beszélni egy rakás kamasz előtt, akik leveleznek, nevetgélnek, és csak néhányan figyelnek, elég nagy kihívás volt. A végére azért egészen belejöttem. Megkönnyeb- bültem, amikor megszólalt a csengő és kiléptem az ajtón.

Azért, akármilyen nehéz is volt, boldogság töltött el. Örültem, hogy kipróbálhattam, habár ez még nem „élesben történt”, és valószínűleg csak kicsit hasonlított egy igazi jó tanórára. Utólag értesültem, hogy azért nem tartottam rossz órát, egész szórakoztató volt. Alig vártam, hogy egy évvel később ott üljek egy igazi pedagógussal szemben, aki 30 éve van a szakmában és ugyanezt az anyagot mondja el.

Azt hiszem, ez minden, ami arra késztetett, hogy a tanári pályára készüljek. Remélem, ezek és a kemény munka elég lesz ahhoz, hogy igazán jó tanár lehessek.

2009 szeptember 18. Gergely Kinga

 
Kölöknet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 
2011 július 22.
szdia
Maestro, kívánom, hogy meg tud valósítani.:)
2011 július 21.
Maestro
Nahát! Nekem is hasonló kavarog mostanában a fejemben.
Mondjuk nekem még van vagy 5 évem addig, de remélem kitartok a gondolataim mellett.
Kölöknet hozzászólás
aláírás