CsaládÉletszakaszokKisiskolás

Versmondási rekordot döntöttek Nyíregyházán

Megdőlt a legnagyobb létszámú versmondás magyarországi rekordja Nyíregyházán. Csaknem kétezren mondták el egyszerre Váci Mihály versét a nyírségi megyeszékhely sportcsarnokában csütörtök délután.

A rekordkísérlet a költészet napján tartott programsorozat része volt, amelynek keretében 1987-en szavalták el a helyben született költő Én szőke városom című versét .

A nyíregyháziak ezzel az eredménnyel a 2010-ben Miskolcon felállított rekordot szárnyalták túl: a borsodi megyeszékhelyen akkor 790-en mondtak egyszerre verset.

A nagy résztvevői létszám és az eredmény pontos megállapítása miatt a jelenlévők háromszor is elmondták a verset - mondta el az igazgató. A csúcsdöntésben a helyi iskolák diákjai mellett civilek és csaknem háromszáz fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, valamint vak és gyengénlátó diák vett részt.

A külső szemlélők szerint nagy élmény volt hallgatni a majdnem kétezer embert versmondás közben, az elért új rekord pedig külön öröm a résztvevőknek és a szervezőknek is. A rekord egyébként "Guinness-gyanús", a csúcsdöntésről készült jegyzőkönyveket és a videofelvételeket megküldik a szervezet londoni központjának.

Az előzetes regisztrációk szerint csaknem 1500 résztvevővel kalkuláltak a szervezők, végül még ennél is többen látogattak el a Bujtosi Szabadidő Csarnokba.

Nyíregyházán kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a költészet napját, amelyet József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünnepelnek Magyarországon.

A szabolcsi megyeszékhelyen ennek alkalmából versmondó versenyt is rendeztek, amelyen többek között a látás- és hallássérült, tanulásban akadályozott és mozgáskorlátozott fiatalok is megmutathatták tudásukat közönség és a szakmai zsűri előtt.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás