CsaládÉletszakaszokKisiskolás

Mindennapi történeteink

Vissza a nádpálcához?

Az esti órákban nem bírtam a gyerekeimmel, de az örökös fegyelmezés helyett jobbnak láttam egy nagy hancúrozásra invitálni őket, hogy kiereszthessék a fáradt gőzt. A hancúrozás után, mintegy levezetésként, viccelődve kérdeztem meg elsős fiamtól, hogy a tanító néni mit tesz velük, ha nem fogadnak szót, volt-e már sarokba térdepeltetés. A fiam, még a kölkös játék hevében, derűsen válaszolta, hogy egyszer a Gézának az osztály elé a sarokba kellett guggolnia...

Lévén, hogy a fiam rendkívül élénk fantáziájú gyerek, egy jó darabig nem is hittem el a történetet. Faggatni kezdtem. Nehezen – rá nem jellemző módon –, szinte dadogva mondta el a részleteket, amitől én csak jobban kételkedtem szavaiban, de fokozatosan jöttek elő az emlékek is: milyen színű volt épp akkor a mosdónál a törölköző, milyen színű pulóverben volt a megbüntetett kisfiú. Ekkor hirtelen nekem is beugrottak saját gyerekkori élményeim. Gyerekként, ha valamit megalázónak, megnyomorítónak és megszégyenítőnek éreztem az iskolában vagy azon kívül, azt a szüleimnek nem, esetleg csak jóval később mondtam el. Már azt is kínosnak éreztem, ha szemtanúja voltam bármi ilyesminek, jobbnak láttam nem beszélni róla, tabu volt és sokszor az is maradt, talán a mai napig. Míg ezt végiggondoltam, a fiam egyre csak mondogatni kezdte, hogyha nem hiszem, járjak utána, és kérdezzem meg az osztálytársait is. Majd azt is elmesélte, hogy a többi párhuzamos osztályból is hallott hasonló esetekről.

Gyermekem elbeszélése arra enged következtetni, hogy abban az iskolában, ahova jár, ez a „módszer” bevett és elfogadott szokás. Kezdett elönteni a düh, és megjegyeztem: Nektek se szabad rosszalkodni, zavarni az órát, de ahhoz a tanító néninek sincs joga, hogy bárkit bárhova guggoltasson, vagy bántson titeket. A fiamat szemmel láthatólag felkavarta a dolog, és már könnyeivel küzdve kérte, hogy mindazt, amit neki elmondtam, írjam be az üzenő füzetébe is! Billentyűzetet ragadtam üzenő füzet helyett.

Kedves Szülők! Kedves Pedagógusok!

Mielőtt megkérdezhetnék, hogy mennyi ideig guggoltatták a kisfiút, a dolgok közepébe vágok, ugyanis az időtartamnak a világon semmi jelentősége nincs. Kérem, mielőtt bármit mondanának, nézzenek magukba és gondolják végig, hogy voltak-e már Önök olyan helyzetben, amikor nem úgy viselkedtek, ahogy adott szituációban kell, ahogy elvárható? Beszélgetéssel, pusmogással zavartak már meg egy-egy értekezletet? Kisebb-nagyobb hibát követtek-e már el a munkahelyükön? Állította, guggoltatta-e már Önöket sarokba valaki ezért, vagy szégyenítették-e meg érte nyilvánosan Önöket?

Én éppen egy konferenciáról jövök, ahol rangos öltönyös nyakkendős urak és kosztümös hölgyek tanácskoztak. A hallgatóság nem mindig adta meg a kellő tiszteletet a beszélő iránt, zavarva ezzel az előadót és a hallgatóság többi tagját is. Önök szerint mekkora felháborodást keltett volna, ha a tanácskozáson elnöklő magas rangú hölgy nem tiszteletet és figyelmet kér, hanem sarokba guggolásra kényszeríti, vagy bármi más módon megszégyeníti a renitenseket? Lehet, most megmosolyogják soraimat, pedig ami felnőttek közt megalázó, az éppen olyan megalázó gyerekek között is, és ne felejtsék el: a gyerekek még kiszolgáltatottabbak, védtelenebbek a megalázó büntetésekkel szemben. Az óvodához képest jóval kevésbé megengedő iskolai környezet megszokása nem könnyű feladat egy hat-hét éves számára, az emberi méltósághoz való jog alkotmányos alapjog és a gyerekeket is megilleti.

A közoktatásról szóló törvény 10. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani a fizikai és a lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága pedig a kényelmetlen testhelyzetekbe kényszerítést is testi fenyítésként definiálja. A guggolás kényelmetlen testhelyzet. Vagy talán Önöknek nem az?

Tudom, a poroszos gyökerű iskolarendszerben nagyon nehéz az attitűdváltás. Sejtem, azzal fognak védekezni, hogy értsem meg: a pedagógusnak már az összes eszközt kivették a kezéből – és már látom, ahogy a tanárt verő, rugdosó diákokra hivatkoznak –, s nézzem meg, mindez hová vezet. Sokukban felmerülhet a kérdés: és a tanárt ki védi meg? Kedves pedagógusok! Önök is védve vannak, legalábbis jogilag mindenképpen. A hatályos közoktatási törvény az oktatás szereplőinek jogai közt, több az Alkotmányban megjelenő alapvető jogot is rögzít. Az oktatásnak Önök is szereplői. A törvény 19. § (1) bekezdése a) pontja alapján a pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy személyét, mint a pedagógusközösség tagját megbecsüljék, emberi méltóságát és személyiségi jogait tiszteletben tartsák, nevelői, oktatói tevékenységét értékeljék és elismerjék

Ez a száraz jogi oldal, és talán a legnehezebben betartható, de közelítsünk másfelől. Tegyék a szívükre a kezüket, Önök szerint egy hatéves elsős gyerek és osztálya mit tanul abból, ha valakit a sarokba guggolásra kényszerítenek? Divatos ma a kompetenciák fejlesztéséről beszélni. Egy-egy ilyen eset hogyan fejleszti a gyerekek szociális kompetenciáját? Ha egy gyerek valamit tanul ebből, az leginkább a félelem. Megtanul félni az iskolában, amit egyébként addig szeretett, és megtanulja, hogy hogyan kell élni a hatalommal, hogyan kell és lehet mások előtt megalázni és megszégyeníteni valakit. De nem tanul meg konfliktusokat kezelni, és ha a fenyítés hatására később „viselkedik” is, azt félelemből és nem a normarendszer belsővé tétele nyomán teszi. Gondolom, nem mondok azzal újat, hogy a gyermek agresszív megnyilvánulásai mögött legtöbbször szorongás rejlik. Ha a bizalom kiépítése helyett, autoriter eszközökkel szorongást keltünk, az hosszútávon hova vezet?

Tudom azt is el fogják mondani, hogy vannak olyan gyerekek, akik zavarják a tanóra menetét, és csak a drasztikusabb módszerekből értenek, mert otthon is ezt tanulták. Kérdezem Önöket, nem az iskola mint másodlagos szocializációs színtér, volna hivatott arra, hogy azokat a gyerekeket is megtanítsa a konfliktusok békés kezelésére, a társadalmi normáknak megfelelő hatékony kommunikációra, akik nem ezt hozták otthonról?
Hogy milyen felnőttek, kiskamaszok lesznek a gyerekekből, azon is múlik, hogy mi, szülők és pedagógusok együtt milyen értékeket közvetítünk feléjük. Abban, remélem, egyetértenek velem, hogy a megszégyenítést és a testi fenyítést semmiképp sem tekinthetjük elfogadható értéknek, a nevelés megengedhető eszközének sem az iskolában, sem máshol. A hatalmi szerepből történő megszégyenítésre nem szocializálhatjuk a gyereket. Ezekről hamarosan törvény is születik.

Higgyék el, a bajok gyökere nem a nádpálca elvételében keresendő!

A demokrácia értékeit az iskolában is tudomásul kell venni, a demokrácia kötelezettségekkel és jogokkal egyaránt jár. Az iskola a demokratikus berendezkedés közepette nem maradhat egy maximálisan autokratikus berendezkedésű társadalmi alrendszer. A mai viszonyok között felnövő diák többé nem alattvaló, és a tekintély sem önmagában a pedagógus hivatás gyakorlásából ered. Ki kell vívni. Bizalommal, odafigyeléssel, a gyerekek szeretetével és szaktudással egyaránt. Meggyőződésem, hogy a kölcsönös bizalmon alapuló biztonságos légkörben a tudás átadása is hatékonyabb.
Kedves Tanítók! A leírtak ellenére minden elismerésem az Önöké. Első osztály végére 30 vakarózó gyerekből olvasni, írni, számolni tudó kisiskolást faragnak Tudom, nehéz a munkájuk, senki nem mondta, hogy a pedagógus pálya könnyű feladat. Szeretném Önök iránt tiszteletre nevelni a gyermekeimet, de ehhez az kell, hogy Önök is tisztelejék a gyermekeket és a jogaikat!

A szerző két gyereket nevel, okleveles igazgatás-szervező, okleveles szociális munkás (diploma munkáját az iskolai szociális munka témakörében írta)

 
Kölöknet hozzászólások  
(9 hozzászólás) 
2010 február 12.
Jnéni
Kedves 8-os fiú! Nagyon rossz dolog, ha ilyesmi előfordul veletek, remélem azért nem csupán ilyen nagyon rossz élményetek van a tanárokkal kapcsolatban. Nem akad senki a tanári karban egyetlen olyan pedagógus sem, akivel erről nyíltan lehet beszélni? Aki esetleg segít rendbe tenni a dolgokat köztetek? Most úgy érzékelem a soraidból, háború dúl tanárok és diákok között, és ez senkinek sem jó, és a kilátások sem túl rózsásak. Ez az utolsó évetek ebben az iskolában?
2010 január 30.
Egy 8.-os fiú
14 éves fiú vagyok, és történt velem egy, s más az utóbbi években. Osztályfőnököm a lányokat le**rvázta, a legtöbb fiút leputrisozta, miközben hát... Ötödikben új osztályfőnököt kaptunk. Eleinte semmi baj nem volt, jól elvoltunk.[: Hatodikban kezdődtek a problémák. Ebben az évben mentünk el kétnapos osztálykirándulásra, éshát. mitnemondjak, elég csúnya dolgokat vágott a fejünkhöz. Kezdődött minden azzal, hogy megérkeztünk a szállásra. [ ebbőlis volt már baj, mert a szülők mindegyike azt mondta, hogy ne egy ilyen lepukkant helyen szálljunk meg, hanem legyen meg legalább a higiénia, ha más nem is... ] Beléptünk a szobába. Hat emeletes ágy, kis [működésképtelen] hűtő, fehér falak, rácsos ablakok, iszonyú bűz terjengett helyiségünkben. Első dolgom egy ablak kinyitása volt. Az ablak keretestül a kezemben maradt. Az ágyak levoltak szakadva. Melegvíz semmi. Mindegy, nem ez a lényeg. Kihívott mindenkit, és elkezdte mondani: "9-kor lámpaoltás, mindenki alszik."-Felháborodás. A lányok vettek maguknak karika-fülbevalót, és betették, minden lány topban, és egy nadrágban aludt. O.főm. megjegyzése: "Ennyi erővel kiállhatnátok az útra is árulni magatokat." WC-re 9óra után senkit nem engedett, a szobánkban lévő mosdókagylóba végeztük el dolgunkat. 11-kor bejött, és látta, hogy még beszélgetünk, elkezdett ordítani, hogy: " Sza*os pulyááák! Aludjatokmár ti kis... " Aztán hetedikben, osztályfőnöki órán... míg ő írta a naplót, meg kihívott egy-két embert a hiányzások igazolását illetően, mi beszélgettünk. Egyszer elkezdett kiabálni velem, hogy: "Veled nem foglalkoznak a szüleid? Olyan vagy, mint aki putriból jött." Később anyukám felment megbeszélni vele, mindent letagadott. Az egész osztály az én igazamat állította. Anya nekem hitt. Kikérem magamnak az ilyen bánásmódot. Ilyenfokú megalázásban még nem volt részem a 14, lassan 15 évem alatt. Mert mindez nem igaz, de belegondoltam, hogyha az lenne. Milyen lelki trauma ez egy gyereknek? Most, nyolcadikban pedig egy lányt tolt neki a falhoz, és ordított vele, fenyegetőzött, a lány reszketve jött ki a teremből, ekkor elhatároztuk: itt elég. Bementünk az igazgatóhoz, és mindent elmeséltünk neki. Mi a véleményük/véleményetek mindezzel kapcsolatban?
2010 január 27.
Egy 4 gyermekes apa, akinek minden gyermeke által
Ismerek olyan esetet, ahol a tornatanárt bepanaszolták a szülők az igazgatónál, hogy militáns a modora. Az igazgató megkérdezte, hogy mire gondolnak? - folyton sorakozót rendel a tanárúr! A diri megkérte a tanárurat, hogy nehogy véletlenül jobbra átot is vezényeljen, mert akkor a szülők háborúzni fognak. Ő egy jó igazgató, aki nem kesztyűt húzott a boxhoz, hanem tompította a konfliktust. Ugyanakkor azt is érzékeltette a kollégájával, hogy az adott szülői környezetben mire lehet számítani. Ismerem a tanárt és ismerem az igazgatót is. A szülőt szerencsére nem. Egyértelmű a szülők felelőssége abban, hogy hagyják magukat megvezetni csemetéik által. Ahelyett, hogy utána járnának a dolgoknak, otthon még jól le is dorongolják a tanárt a gyerek előtt, nem éppen építve ezzel annak tekintélyét. Tudom, hogy a tekintélyt megszolgálni illik, nem pedig szülői parancsra működik, de az nem fer, hogy a szülők még be is tartanak a tanároknak, s a számító, ravasz, édes kis csemeték pedig ezt szépen ki is használják. Guggoltatás: - mit tehet a tanár az olyan gyerekkel, amelyik destruktív viselkedésével a másik 20 gyermektől elveszi a tanuláshoz való jogát? Mert ugye ez is alapjog ám, ha már a jogok védelmezésénél tartunk. Úgyhogy kedves cikkíró, el kellene azon gondolkodnia, hogy az ön gyermekének a tanuláshoz való jogát védelmező tanárt miért támadja ilyen vehemensen. Ön pontosan azt teszi, amit a fenti szülő. Kriminalizál egy egyszerű, működő, hétköznapi, ezeréves gyakorlatot.Vérző anyai szívvel látja, a gyermek szemüvegén keresztül a dolgokat.
2009 szeptember 03.
 
Mikor fogjuk lelki erőszaknak definiálni a szaktanári, igazgatói intőt? Irány a liberális amerikai szellem, ahol fegyveres biztonsági őrök vigyázzák a rendet.
2009 július 02.
 
Nagyon szép cikk, igazi diplomamunka... Az ilyenek miatt tartunk itt, ahol. Az egész ország. Itt mindenki olyan jól tudja a jogait, meg hogy milyen fórumokhoz lehet fordulni csip-csup marhaságaival. Itt nagyon jól tud már mindenki sz@rból várat építeni. Kívánom neki, hogy legyen benne része, amikor egy cigány horda nekiugrik, mert megpróbálta nevelni a kölykét. Én is álltam sarokban, kaptam körmöst favonalzóval, stb. Visszagondolva minden bizonnyal megérdemeltem. Nem vagyok frusztrált sem emiatt. Ez a rendszer nem teszi lehetővé, hogy kiszűrjék az osztályokból, aki nem odavaló(mert nekik jogaik vannak és nekik van csak igazán). Véleményem szerint a szülőknek kell úgy megnevelni a gyereket(elsősorban), hogy az az iskolában viselkedni tudjon, tanítható legyen. Két normális gyermek apja vagyok.
2009 június 24.
 
Teljesen ledöbbent ez az elvakultság, butaság! Én is több okleveles ez-az, és emellett több gyermekes anyuka is vagyok. Teljesen butaságnak tartom egy felnőtt értekezletet összehasonlítani egy iskolai osztállyal, hiszen egy értekezlet nem a pusmogó felnőttek neveléséről szól. Egyébként pedig az egész cikk egy lufi, ami megoldást nem mutat. Az a bosszantó, hogy mindenki kritizál, mindenki jobban tudja, de nem "bemutatja". Egyébként megértem a problémáját a levél írójának, de ez a mód, ahogyan ír, nem gondolom, hogy értelmes dolog. Kár, hogy ilyen írás megjelenhet nyilvánosan :(
2009 június 12.
 
Hát kedves S.N lenne néhány felvetésem: 1. Megdöbbentő volt, ahogy a kisfia "könnyeivel küzdve" kérte, hogy írjon be az üzenő füzetébe. EGY OLYAN DOLOG MIATT, AMI NEM VELE TÖRTÉNT MEG! 2. A gyerek nevelés nem iskolai szociális munka, amiből folyamatosan "diploma munkát" kell írni. 3. Tud róla, hogy a gyerekek kihasználják az anyukájuk játszmáit? Egy jó iskolában a tanárok és a gyerekek úgy élnek, hogy egymás közt lerendezik a dolgokat és nem "üzenőznek" feleslegesen. Vannak dolgok, amik nem ránk, szülőkre tartoznak, főleg amikor más gyerekéről van szó. A guggoltatás amúgy nem jó dolog, ha az én gyerekemmel történne ilyesmi lehet, hogy szóvátenném, de biztosan nem írnék belőle internetes cikket és megkeresném a kedvesebbik pedagógust, és kérném, hogy próbáljon egy picit segíteni-figyelni a kisfiamra, amennyire lehet. Amúgy pedig észrevenném a POZITÍVUMOKAT, amik előreviszik a gyerekemet és nem egyoldalúan egy esetet kiragadva harcolnék és fenyegetőznék, hanem ha sok ilyen eset lenne és mindíg az én gyerekemmel, megpróbálnék finoman személyesen a "jó" tanárnővel együttműködve ezen változtatni, és főleg figyelni a gyerekemet. Ha ez így megoldódik, akkor ok, ha nem akkor még mindíg vannak más lehetőségek is. Hagyjuk abba a fenyegétőzést, mert ez a gyerekeknek a legrosszabb. Egy tanár sem szereti az olyan szülőket, akik állandóan, mindenért az emberi jogokra hivatkoznak. Ezzel a saját gyereke iskolában-életben kivívott pozícióit rombolja szét. Mire jó ez? Lehet ezt finoman és körültekintőbben is!!!
2009 március 17.
 
Ma már nagyon is tisztába vannak a jogaikkal a gyerekek és a szüleik is. Csak a kötelességeikkel nincsenek tisztába. Országunkban sajnos már nincs értéke sem a becsületes tanulásnak, sem a becsületes munkának.Nekem ne parancsoljon tanító néni!(pedig csak birkatürelemmel könyörgök)Kit érdekel? kapjuk sokszor válaszul akár nevelni, akár oktatni szeretnénk a jövő nemzedékét. Nagyon súlyos gondok vannak az iskolákban. A gyerekek.ha nem tanulnak meg uralkodni indulataikon felnőttként sem fogják tudni kordában tartani azokat.Melyik az eredményes módszer? Ki az a felnőtt, akinek annak idején megsérült a lelkivilága mert a tanító néni a sarokba állította? Esetleg elgondolkozott rajta, hogy jó lenne bocsánatot kérni. Ok nélkül régen sem büntettek a pedagógusok 30-35 évvel ezelőtt sem, az én gyerekkoromban.Nem voltak tuti amerikai módszerek,de lettek sikeres orvos, mérnök,művész és asztalos emberek hajdani osztálytársaimból.És vagyok én a kiábrándult tanító.
2009 február 15.
MasterA
Tök mindegy ki írta ezt,rengeteg baromság van benne.Örülök,hogy vannak olyan liberális szellemiségű emberek már ebben az országban is,akik álomország tengerpartjáról látják a rózsaszín világot.És igen!Jövök a tanárverő diákkal,meg a tanárverő "szülőkkel".Az iskolákban mára,hála a liberális "nevelési szándéknak",nem oktatás folyik,hanem háború.Háboró tanárok és gyermekek közt.És szándékosan írok tanárt,nem pedagógust.Mert a tenrőnek (tisztelet a kivételnek) nincs már ideje,energiája pedagógusként foglalkozni a gyerekkel.Nem vagyok mindenttudó,nem tudom mi lenne a megoldás arra,ha egy gyerek deviáns az osztályban.Nem is az én dolgom.De azt tudom,hogy 20 éve,amikor én voltam iskolás,akkor volt tekintélye,ezáltal volt lehetősége egy pedagógusnak a tanításra.Mind másképp érték el a figyelmet.Volt,aki szépszóval,volt,aki guggoltatással.De tanórák voltak,ahol megtanultunk írni,olvasni,számolni,és tanultunk egy viszonylagos értékrendet.Az működött.Ez,amivel manapság görcsölnek,láthatóan nem működik.Ennyit akartam írni.
Összes hozzászólás (9) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó