CsaládKonfliktus

Újra a nádpálcáról

Kell-e büntetni?

Vajon mi késztet arra egy általános iskolai tanítót, hogy a sarokba guggoltasson egy gyereket, vagy mi sarkall arra egy szülőt, hogy büntetésképpen levágja a kamasz fia haját? Talán tehetetlenek, vagy meg akarnak felelni az elvárásoknak; esetleg a megtanult, berögzült és felülbírálatlan mintáik bukkannak ilyenkor elő.

:

A büntetésről a Kölökneten

A cikk felvezetője korábbi írásainkra utal:

Vissza a nádpálcához?

"Elkezdtem megvédeni az érdekeimet..."

 

Mindnyájan emlékszünk iskolás éveinkből olyan órákra, ami nem a tananyagról szólt, hanem a fegyelmezésről. S az iskolások beszámolóiból tudhatjuk, hogy sajnos ma sincs ez másképp... Mi történik ilyenkor? A tanár, miközben éppen ahhoz igyekszik megteremteni a feltételeket, hogy „le tudja adni” az anyagot, egyre feszültebbé válik az elvesztegetett idő nyomásától, s mind ingerültebb „fegyelmezési” kísérletei rendre zátonyra futnak. Kétségtelen, hogy nehéz megtalálni az egészséges egyensúlyt a nevelés és oktatás között, főképp egy olyan rendszerben, ahol még mindig azt nézik, mikorra tud olvasni az első osztályos gyerek. 

A „fegyelmezés”

Amikor „fegyelmezünk”, könnyen összetévesztjük az eszközt a céllal. Miért is van nekünk tanárként szükségünk arra, hogy a gyerekek fegyelmezettek legyenek? Azért, mert könnyebben boldogulunk egy ilyen osztályban: a megfelelő környezet hatékonyabb munkavégzésre ad lehetőséget. Szülőként is azt érzékeljük ilyenkor, hogy csend van, a gyerekek dolgoznak a helyükön.

De a fegyelemnek van egy ezen lényegesen túlmutató értéke is. Amikor arra törekszünk, hogy legyen a gyermeknek önuralma, akkor egyfajta belső fegyelmet, vagyis egy alapvető emberi értéket várunk el, s ennek kialakításán fáradozunk. Ilyen értelemben a fegyelem valóban célnak tekinthető. Akkor „jó” a fegyelmezés, ha hosszú távon segíti ennek a belső kontrollnak a kialakulását.

A büntetés

A büntetés során célunk a nem kívánt viselkedés kioltása, illetve a kívánt viselkedés kiváltása még akkor is, ha a büntetést a fájdalomra vagy a félelemkeltésre alapozzuk. A büntetést követően az érintett félelmet, haragot érezhet, esetleg szoronghat. Viselkedése alapvetően két irányba tolódhat el: behódolhat vagy lázadhat. 

Noha az imént felsoroltak riasztóan hangzanak, beszélhetünk jó büntetésről, ami növeli a szabályok betartásával kapcsolatos motivációt. A jó büntetés első fontos kívánalma, hogy a büntetés és az elmarasztalást kiváltó cselekedet időben összekapcsolódjon, vagyis nem telhet el hosszú idő a cselekedet és a válaszreakció között. Ugyanakkor pozitív hatással lehet egy mérsékelt késleltetés, mivel az ezzel járó feszültségnövelés többek között az elmarasztalás jelentőségét sugározza, nyomatékot ad neki. Fontos, hogy pontosan ítéljük meg a tett nagyságát, és úgy szabjuk ki a büntetést, hogy az épp annyira legyen szigorú, ami még éppen elégséges a nem kívánatos viselkedés legátlására, visszaszorítására. Soha nem szabad, hogy a büntetés öncélú vagy megalázó legyen.

Különösen fontos továbbá, hogy ne a gyereket mint személyt, hanem kizárólag a viselkedését és cselekedeteit érje bírálat, és ezt kísérje magas információ-tartalmú magyarázat. Hiszen a gyerek akkor tud a szabályok között eligazodni, és azokat megérteni, ha világosak a kritériumok. Ha ezekre kielégítően hivatkozunk, a gyermek képes lesz átlátni cselekedetének viszonyát a szabályhoz, és maga is vizsgálni a saját viselkedését. Csak így lesz képes a magatartását kordában tartani, mivel így tudni fogja a helyes utat, és azt, hogy erről miképp tért le.

Jó szabályokkal megelőzhető!

A célunk az lehetne, hogy olyan környezetet teremtsünk akár szülőként, akár pedagógusként, amelyben a szabályszegő magatartás alig fordul elő. Ehhez azonban figyelembe kell vennünk, hogy ne legyen egyszerre túl sok szabály. Ha sok van, egyszerűen nem fogunk rá emlékezni, így nem várhatjuk el a gyerektől, hogy ő emlékezzen rá. Amikor kitaláljuk a szabályokat, vonjuk be a gyereket is a folyamatba, hogy magáénak érezze őket! Akár a következményeket is ő határozza meg, persze kezdetben felnőtt segítséggel.

Fontos, hogy a szabályok egyértelműek és rugalmasak legyenek, és adott esetben lehessen módosítani őket. Ilyen aktív együttműködéssel felnőttként és gyerekként is be tudjuk tartani azokat, és ellenőrizni a betartásukat. Végezetül pedig a jó szabály nemcsak tilt, de azt is megmondja, hogy mit szabad tenni!

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó