CsaládKonfliktusVálás

Konfliktusok a családban

Veszekedni tudni kell!

Egyes családok szeretik szőnyeg alá söpörni a nehézségeket, mintha nem is lennének problémák. Mások rögtön hevesen összecsapnak, megint mások azonnal kimenekülnek a helyzetből. Vannak duzzogók, mártírok, piszkálódók, gyerekeken keresztül harcolók, bosszúállók, és vannak sikeres megoldások is.

Bár praxisomban nagyon sok családdal dolgoztam együtt, bizton állíthatom, hogy mindegyik különbözött a többitől. Az értékrend, a szabályok, a szerepek, a munkamegosztás, a konfliktusok és az érzelmek kezelése sajátosan meghatározza a családot, és olyan közeget hoz létre, ami csak rájuk jellemző, egyedi és megismételhetetlen.

A család egyik funkciója, hogy megtanítja a benne élőket, hogyan kezeljék a konfliktusokat, a krízishelyzeteket. Mindez sokszor nem is tudatosan történik: a látott, tapasztalt minták belénk ívódnak.

Amikor egy kisfiú azt hallja: „Katona-dolog! Csak nem kezdesz el sírni egy ilyen kicsiség miatt”? – megtanulja, hogy az érzelmeket nem mutatjuk ki, a bajokról nem beszélünk. Ezzel ellenkezőleg, épp a hiszti hatékonyságára tanul rá az a kisgyerek, aki ezzel a viselkedéssel bármikor eléri a vágyott tárgyat, programot, kedvezményt. Ismerős lehet sokunknak a régi német mondás is: ”Nicht vor dem Kind!” – A gyerek előtt nem beszélünk! Ebből is sokat tanul a gyerek: mivel a zavart érzékeli, azt tanulja, hogy a problémákat titkolni kell.

Mi sohasem veszekszünk!

Ha a szülők között megjelenik a feszültség, ideig-óráig jó megoldásnak tűnhet mindezt titkolni a gyerek előtt. Hátha rendeződnek a dolgok, no és elsősorban azért, hogy kíméljék a gyereket. Ám a feszültség vég nélküli eltitkolásának súlyos következményei lehetnek: Ha a külvilág számára hibátlannak tűnő, minta családban mégis válásra kerül sor, a gyerek bűntudatot él át: biztos vele van baj, apa vagy anya miatta ment el. Ráadásul nem tanulja meg, hogyan lehet vitázni, kompromisszumokat kötni, engedni egymásnak, vagy megbocsátani.

Gyakran halljuk özvegy emberektől, hogy „Mi sohasem veszekedtünk, nagyon szerettük egymást!” Így aztán sok családban a veszekedés nagyon félelmetes, azt jelenti, hogy nem szeretjük egymást, baj van velünk! Pedig a konfliktusok, a nehéz helyzetek elkerülhetetlenül jönnek és megoldásra várnak. Ha sikeresen kezeljük őket, mintát adunk a gyerekeinknek arra, hogy a konfliktusok, krízisek erejét megfelelő egymás iránti figyelemmel, elfogadással, és a kompromisszumok iránti nyitottsággal a változás, a fejlődés szolgálatába állíthatjuk.

Természetes krízisek

Az emberi élet, így a családi élet is fejlődési fázisokon megy át, amelyeket úgynevezett természetes krízispontok jeleznek. Ilyenkor a régi módon már nem lehet tovább élni, rugalmasan alkalmazkodnunk kell az életkori változásokhoz. Minden fejlődési fázisnak megvan a maga feladata. Ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni, meg kell oldanunk ezeket a faladatokat, ellenkező esetben a fejlődés megreked.

A várható nehézségekre némileg fel lehet készülni (ilyen a gyermek születése, a kamaszkori problémák, a fiatalok kirepülése, stb.), de sajnos előfordulnak váratlan, előre nem látható bajok is (betegségek, válás, munkanélküliség, haláleset). Akár kiszámítható, akár bejósolhatatlan a bekövetkezett probléma, újra kell gondolni a családi szereposztást, a feladatokat, szabályokat, újraosztani az érzelmi terheket.

Minél nagyobb feszültséget élünk át, annál elkerülhetetlenebb a mélyreható változás. Ilyenkor természetes, ha érzelmi kitörés, veszekedés jelzi a felhalmozódott feszültségeket. A család ereje, funkciója abban mutatkozik meg, hogy mit kezd ezzel a feszültséggel: tudják-e a családtagok közös problémaként azonosítani a helyzetet, és egymást segíteni, támogatni a bajban. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy mekkora erőforrást képesek aktivizálni szükség esetén, milyen kétségbeesett, kilátástalan helyzetből állnak fel emberek, megerősödvén lelkileg és kapcsolataikban egyaránt.

Krízishelyzetben levő családok gyakran érzik úgy, hogy nem képesek túljutni az éppen aktuális nehézségükön. Mégis, amikor arról beszélgetünk, mikor voltak már életük során bajban, kiderül, hogy nem először. És mindig találtak megoldást. Ezeket a helyzeteket elemezve sokféle alternatívát lehet kidolgozni, közösen és saját erejüket felhasználva. A család erejét, akár tágabb értelemben is. Nem haszontalan a visszatekintés sem, a szülők, nagyszülők megoldásaira. Lehetőségünk van mérlegelni, alkalmazzuk-e a régi, bevált módszereket, vagy éppen ellenkezőleg, vessük el az eredménytelen, bemerevedett sémákat és helyettük keressünk új, működőképesebb megoldásokat.

De mindehhez legelőször a problémával szembe kell nézni.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XTrefl