Család

Lapszemle: A gyerek feje nem pendrive

Nagyon fontos, hogy minél többet meséljünk a gyermekeinknek, de az is, hogy a mese végén ne vonjuk le a tanulságot. Le kell számolni azzal a tévképzettel, hogy a gyerek feje csak egy tölcsér, ami arra vár, hogy a tudást beletöltsék, és nyugodtan beszélhetünk nekik komoly témákról, szegénységről, halálról vagy akár a cigánygyilkosságokról is – írja cikkében a HVG.hu.

„Nem kezelhetjük adatfeltöltésre váró üres pendrive-ként a gyerekeket” – figyelmeztetett Nahalka István oktatáskutató a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Mai mesék című konferenciáján előadásában. A hagyományos tanulásfelfogással szemben, miszerint a mese ismereteket és morális tanulságokat közvetít a gyerekeknek, a konstruktivista iskola abban hisz, hogy nem az átadás a lényeg, hanem az, hogy a saját személyiségével együtt a gyermek a saját fejében, saját magának hozza létre a saját tudását.

Ezért a mese, a történet sem az információszállítás eszköze, hanem világértelmezési lehetőségeket, választási modellt jelent. Ezért úgy kell viszonyulnunk a gyerekekhez, mint univerzális, bölcs lényekhez, akik az egész világot ismerik és birtokolják már születésüktől kezdve.

Ne durrantsuk ki a lufit

A mesekutató arra hívja fel a figyelmet, kognitív szempontból létfontosságú, hogy minél többet meséljünk a gyermekeinknek, de a mese végén ne vonjuk le a tanulságot, „mert az olyan, mintha kidurrantanánk a lufit.” Kádár Annamária szerint ezen túl a 9-10 éves kor körül bekövetkező pszichés fordulatra is érdemes odafigyelni, amikor a gyerekek tündérmesék helyett elkezdenek a valóságon alapuló történetek iránt érdeklődni.

Úgy véli azonban, hogy a mesék nem csak a gyerek, hanem a felnőttek számára is életre szóló tudást jelenthetnek. A mesehős elindulása a komfortzóna elhagyását, a hamuba sült pogácsa az erőforrásainkat, a királylány kezének elnyerése pedig a jobbik énünket jelenti. A mesehősök, mivel soha nem riadnak vissza az útnak indulástól, bennünket is a komfortzóna elhagyásához szükséges életbátorságra tanítanak.

Ebben főként a szülőktől kapott jótanácsok („a mi hamuba sült pogácsáink”) segíthetnek bennünket. Kádár Annamária szerint elsősorban az apán múlik, hogy finom lesz-e az útravaló. Ugyanis a lánygyermek egészséges lelki fejlődése szempontjából az egyik legfontosabb tényező, hogy számára a feltétlen szeretetet megtestesítő apa minden életkorban elmondja neki, hogy milyen büszke rá. Az apának a fiúgyermeket pedig a „fiam, ezt ügyesen megcsináltad” – mondathoz hasonló megjegyzésekkel kell folyamatosan megerősítenie.

A mesehősről azért is érdemes példát vennünk, mondja Kádár, mert a legjobb értelemben vett carpe diemet („Ragadd meg a napot!”) és pozitív életszemléletet képviseli: mindig mindenre van ideje, képes rácsodálkozni az élet apró szépségeire, és bízik benne, hogy az élet mindig váratlan segítségekkel kompenzálja a nehézségeket. A pszichológus – kapcsolódva Nahalka István gondolataihoz – rámutatott, hogy ezért rendkívül hatékonyak az úgynevezett slow education mozgalmak, amelyek lehetőséget adnak a gyerekeknek a világ és önmaguk kiegyensúlyozott felfedezésére, ahelyett, hogy egységnyi idő alatt minél több lexikális tudást próbálnának a gyerek fejébe passzírozni.

Komolyan kell venni a gyerekeket

Edward Bond, az angol drámairodalom élő legendája szerint a mai társadalom egyik legnagyobb problémája az, hogy tönkretettük a történeteinket. Ez első sorban az igénytelen TV-műsoroknak, szappanoperáknak és a hollywoodi filmeknek köszönhető, amelyek drogokká változtatták a történeteket. „Ha bekapcsoljuk a TV-t, biztosan meg fog jelenni egy nyomozó, aki megmondja, hogy X hogyan ölte meg Y-t, vagyis elárulja az igazságot, de már nem fog magáról az igazságosságról beszélni.”

A cikk folytatása – videófelvételekkel – itt olvasható.

2014 május 15. Hercsel Adél/HVG

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás