ÉletmódEgészség

A legtöbb szülő úgy véli, nem eléggé egészségesen táplálja gyermekét

Egy nemrégiben végzett felmérés szerint, bár az amerikai szülők többsége fontosnak tartja, hogy gyermeke tápláló ételeket fogyasszon, mégis csupán egyharmaduk gondolja úgy, hogy ő maga valóban az egészséges táplálkozásra nevelné gyermekét.

Amint arról a kutatást vezető Sarah Clark, a Michigan Egyetem vezetője beszámolt, a legtöbb szülő tudja, hogy az lenne az ideális, ha csupa egészséges dolgot tenne a gyermeke tányérjára, de a napi teendők, illetve a gyerekek ízlése gyakran letérítik őket a helyes útról.

A felmérés során több mint 1700 szülőt kísértek figyelemmel, akiknek mind 4-18 év közötti gyermekeik voltak, és közülük minden második nyilatkozott úgy, hogy gyermeke többnyire egészségesen táplálkozik, ám csupán hatból egyen vélték úgy, hogy a gyerekük étrendje kellően tápláló. A szülők negyede valamennyire egészségesnek tartotta gyermeke étrendjét, húsz százalék azon az állásponton volt, hogy nem szükséges a gyorsételeket és egyéb készételeket limitálni a gyerekek étrendjében, 16 százalék pedig úgy gondolta, a cukros italok mennyiségének korlátozása sem igazán lényeges.

A felmérésben résztvevő szülők közül sokan nyilatkozták azt, hogy az egészséges étkezés több macerával jár és általában költségesebb dolog, ráadásul az egészséges ételek láttán sok gyerek csak fintorog, ezért sokkal egyszerűbb azt tenni eléjük, amit szeretnek és biztos megesznek. Sok szülő azt jelölte meg akadályként, hogy gyakran nehéz eldönteni, mi egészséges, illetve, hogy a közelükben levő boltokban nehéz beszerezni az egészséges élelmiszereket.

A kutatók a fentiek fényében úgy véli, hogy a szülők többségében megvan a szándék arra, hogy egészségesen táplálják gyermekeiket, de ehhez több segítségre lenne szükségük, akár a bevásárlás, akár a főzés terén, illetve abban, hogy a boltok polcain hogyan tudják megtalálni az igazán egészséges és tápláló ételeket.

A legtöbb szülő úgy véli, nem eléggé egészségesen táplálja gyermekét

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás