Életmód

Egy balassagyarmati óvodában két óvodás gyereket is megvert egy nő

Két óvodás kisgyermeket is megvert egy 46 éves nő Balassagyarmaton, az egyik óvodában. Most tette miatt bíróság elé állították.

Garázdaság vétsége miatt állította bíróság elé a Balassagyarmati Járási Ügyészség azt a 46 éves nőt, aki egy balassagyarmati óvodában két óvodást is megvert - közölte honlapján az ügyészség.

A nő még május 30-án, délután ment be az óvodába, ahová a gyermeke is járt. Ott az udvaron játszó egyik óvodás kezére ráütött amiatt, mert az korábban megkarmolta a nő gyerekének kezét. Ezután bement az épületbe, és az egyik csoportból kihívott egy másik óvodást, őt is megszidta, majd az ő kezére is ráütött a gyerekét ért sérelem miatt.

A vádlott óvodában tanúsított magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban – különösen a gyermekekben – megbotránkozást és riadalmat keltsen - írja a vádatóság.

A tettét beismerő vádlottat röviddel a történtek után bíróság elé állították. A Balassagyarmati Járásbíróság 30 000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kötelezte a 15 000 forint bűnügyi költség megfizetésére a magáról megfeledkezett szülőt.

 

A cikk forrása: blikk.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás