Életmód

Kevesebb a túlsúlyos diák ott, ahol vizet is ihatnak a gyerekek

Egy friss kutatás kimutatta, hogy azokban az iskolákban, ahol a büfében és a menzán vizet is kínálnak, kis mértékben alacsonyabb súlyúak a diákok, mivel sokan hajlamosak a tej és az üdítők helyett is inkább vizet inni.

A New York Egyetem szakemberei vizsgálataik során megállapították, hogy 0,9 százalékkal kevesebb volt a túlsúlyos fiú azokban az iskolákban, ahol palackból hűtött, oxigéndús vízhez lehetett jutni, míg ugyanez a lányok körében 0,6 százalékkal csökkentette az elhízottak arányát. Amint arról Brian Elbel, az egyetem munkatársa beszámolt, ez látszólag igen kis eltérés, de ha a gyerekkori elhízás elleni küzdelemről van szó, akkor minden apró eredménynek örülni kell. A kutatók szerint a pozitív eredmény annak köszönhető, hogy a vizet kínáló iskolákban a gyerekek inkább azt isszák, mint az otthonról vitt, gyakran cukros italokat, mindez pedig a szülőket is arra kellene sarkallja, hogy otthon is inkább vízzel kínálják a gyermekeiket, ne üdítő italokkal vagy gyümölcslevekkel.

A JAMA Pediatrics című lapban közzétett kutatás során a szakemberek több mint 1200 New York-i általános és középiskolát kísértek figyelemmel, így több mint egymillió diákról szereztek információt. A vizsgált iskolák közül 483-ban volt vízadagoló automata, 744-ben pedig nem, és a kutatók azt tapasztalták, hogy ahol elhelyeztek ilyen automatát, ott diákonként 12 doboznyi (kb. 2,5 dl-es) tejjel kevesebb fogyott évente.

A New York-i iskolák egy részében egyébként még 2009-ben helyezték el ezeket az automatákat azzal a céllal, hogy ebéd közben több vizet igyanak a diákok, és a fenti tanulmány arra enged következtetni, hogy volt értelme. A kutatók hangsúlyozták, hogy természetesen a cukros üdítőkhöz képest az is előre lépés, ha valaki tejet és egyéb tejtermékeket iszik, ám mindenkinek világosan kell látnia, hogy ha ivásról van szó, a legjobb választás mindenképpen a tiszta víz.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás