Életmód

Reneszánszát éli a magyar rajzfilm – itt az 5. Országos Rajzfilmünnep

A 15 éves KEDD Animációs Stúdió nagy rajzfilmfelfordulást szervez november első hétvégéjén.

Ki ne emlékezne a Magyar népmesék sorozat főcímdalára, amit esténként együtt fütyültünk a kismadárral, a "Fürge rókalábak..." kezdetű rajzfilmslágerre, vagy az „MZ/x, MZ/x, jelentkezz!” mondatra? Még sok más kedves emlék juthat eszünkbe a több mint százéves magyar animáció történetéből.

A 15 éves KEDD Animációs Stúdió nagy rajzfilmfelfordulást szervez november első hétvégéjén. Gazdag rajzfilmkínálatot gyűjtöttek össze és ajánlottak fel, melyből egy színes, programokkal teli, rajzfilmvetítésekkel egybekötött hétvégét rendezhetnek az intézmények a környéken élőknek.

Reneszánszát éli a magyar rajzfilm – itt az 5. Országos Rajzfilmünnep

A programsorozatot öt éve nevezték el Rajzfilmünnepnek, mely egynapos rendezvényből, egész hétvégéssé nőtte ki magát. Az 5. Országos Rajzfilmünnep fővédnöke Bartos Erika, Pro Familiis-díjas, számos egyéb elismerése mellett a 2017-es Év Gyerekkönyve Díjat is elnyerő meseíró, többek között a nagy sikerű rajzfilmsorozat, a Bogyó és Babóca írója és rajzolója.

A KEDD Animációs Stúdió

 

A KEDD Stúdió elsődleges célja, hogy minőségi gyerektartalmakat hozzanak létre. A KEDD-ben készült többek között a Bogyó és Babóca, a Kuflik rajzfilmsorozat, és a Pocoyo sorozat magyar változata is.

A klasszikus magyar rajzfilm aranykorát fémjelző alkotók mellé, mint Macskássy Gyula, Dargay Attila, Ternovszky Béla vagy Jankovics Marcell, kezdenek felsorakozni a fiatal, kortárs magyar alkotók és alkotóműhelyek. 2017-ben három új, magyar gyártású, egész estés animációs film került a mozikba. Erre már hosszú évek óta nem volt példa.

Reneszánszát éli a magyar rajzfilm – itt az 5. Országos Rajzfilmünnep 

Minden csatlakozó helyszín maga állíthatja össze a műsorát

 

Valamennyi csatlakozó város és helyszín szabadon válogathat és állíthatja össze műsorát a filmkínálatból: olyan klasszikusokból, mint a Vuk, Lúdas Matyi, Magyar népmesék, Mézga család, idén bemutatott magyar rajzfilmekből, mint az Egy kupac kufli és a Lengemesék, népszerű sorozatokból, mint a Bogyó és Babóca, Pocoyo és a Hoppi mesék, vagy akár kortárs európai rajzfilmekből, mint a Messzi észak vagy a szlovén animációs szövetség rajzfilmválogatása.

Az országos programsorozathoz idén már több mint 50 város és 60 helyszín csatlakozott. A filmvetítések mellett a helyi szervezők más programokkal is készülnek. Többek között lesz bábjáték, színezés, rajzverseny, tánc- és színházi előadások és még ezernyi más izgalmas program.

Reneszánszát éli a magyar rajzfilm – itt az 5. Országos Rajzfilmünnep

Az idei Rajzfilmünnep programsorozatához legelsőként kapcsolódó helyszínek között van Máriapócs, Szentendre, Pásztó, Veszprém, Eger, Bogyiszló, Nyíregyháza és Karácsond is, melyek már a vetítésen kívüli programokat is szervezik.

Pásztón például találkozhatnak az érdeklődők a kuflikkal, részt vehetnek arcfestésen, de akár a kedvenc mesehőseiket is megformázhatják só-liszt gyurmából. Veszprémben klasszikus magyar meséket nézhetnek, és családi vetélkedőn mérettethetik meg magukat, illetve csatlakozhatnak a rajzfilm témájú süteménysütés látványkonyhájához. Bogyiszlón a természet és életvilág jegyében telik a Rajzfilmünnep: az odalátogatók megnézhetik a Vuk című filmet és a filmvetítések előtt, közben és után interaktív előadásokon vehetnek részt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ munkatársaival.

A lista ezzel nem ér véget.

A Rajzfilmünnep azoknak a 14 év alatti gyerekeknek, akik szeretnek rajzolni, pályázatot is hirdet.

Bővebb információk ITT és ITT

Reneszánszát éli a magyar rajzfilm – itt az 5. Országos Rajzfilmünnep

Reneszánszát éli a magyar rajzfilm – itt az 5. Országos Rajzfilmünnep

 

Bartos Erika

 

Bartos Erika az elmúlt évtized elhivatott magyar gyermekkönyv írója és illusztrátora. Meséivel megnyugtató, harmonikus világot közvetít, történeteit maga illusztrálja. Verseit több zenekar is megzenésítette, klasszikus gyerekkari kórusművet is komponáltak szövegeire. Bogyó és Babóca sorozatából rajzfilm is készült, mely a rendszerváltás óta az első magyar animációs mesesorozat. Szintén a Bogyó és Babóca sorozattal kelt életre tíz éves csend után a magyar diafilmgyártás, ez volt az első diafilm, melyet digitális technikával gyártottak.

Bartos Erika eredetileg építészmérnök, kiemelkedő eredménnyel végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Építész végzettsége mesekönyveiben is észlelhető, 2016-ban pedig - kilépve a mesekönyvek világából - két építészeti témájú albumot is közreadott: Budapest titkai, illetve Budapest rajzban címmel. Munkáját számos díjjal ismerték el.

Néhány film a sok közül:

Egy kupac kufli

A hét kufli az Elhagyatott Rét közepén él, messze a világ zajától, egy kuflikupac lakályos üregeiben. Zödön a legzöldebb. Pofánka a legpirosabb. Titusz a legsárgább. Hilda a leglilább. Valér a legkékebb. Bélabá a legbarnább. Fityirc meg a legszürkébb, mert... Hát, mert annak is lennie kell valakinek! Van köztük bátor és félénk, ráérős és hirtelen természetű, sokbeszédű és hallgatag, okos és... Na, szóval mindegyikük más és más. Akárcsak a gyerekek (na meg persze a felnőttek).

A hol humorosan különös, hol pedig különösen humoros történetek a kisebbeknek, a nagyobbaknak, sőt a legnagyobbaknak is jó szórakozást ígérnek!

Lengemesék

A lengék a Nádtenger apró, de bátor, zöldbőrű őrei. A gyerekeket csak akkor avatják őrzővé, amikor bebarnul a hajuk. Addig viszont unalmas az élet, mivel zöldhajúként tilos nádirigón repkedni, vízre szállni, sőt még a békaderbin sem vehetnek részt. Füttyös Vilkónak legnagyobb álma, hogy végre ő is őrző lehessen, ám a kíváncsisága folyton bajba sodorja. Amikor azonban a Nádtenger ellenségei, a harácsok, a hattyúkkal szövetkeznek, az egész tó veszélybe kerül. Az őrzők tehetetlenek, de Vilkó vakmerő tervet eszel ki, hogy megmentse otthonát és fogságba esett barátját, Táltost. Szerencsére nincs egyedül, mert Nagyapó, a vízisiklók és a békák is a segítségére sietnek...

Salamon király kalandjai

A 17 éves, meglehetősen szertelen Salamon király nemrég örökölte meg a trónt apjától, Dávidtól, azonban még nem érett meg az uralkodása, mindenből viccet csinál, és idős tanácsadójára is csak ritkán hallgat. Különleges képességét (ért az állatok és növények nyelvén) is csak csínytevésre használja. Legjobb barátja Tobi, a sivatagi róka, aki minden mókában hű társa. Mindeközben Jeruzsálem városa rendkívüli eseményre készül: Balkis, Sába királynőjének érkezésére. A terv a két fiatal összeházasítása. Ám mielőtt az esküvőre sor kerülne, Hadad, Edóm utolsó királyának a fia ront elő a tömegből, és esküt tesz, hogy apja bűnéért, Edóm lerombolásáért, bosszút áll Salamonon. Bosszújához megidéz egy démont, Salamon pedig a sivatag közepén találja magát, távol az országától. A királyfi és Tobi útnak indulnak, hogy visszaszerezzék a trónt, ám útjuk során számtalan kaland vár rájuk.

A kozmosz nagykövetei

A Föld első (képzeletbeli) találkozását mutatjuk be egy idegen civilizációval. Mindez 54 évvel ezelőtt történt, amikor az emberiség pechjére, a találkozás alanyai nem az emberek voltak. Belka és Sztrelka, az első két kutya kalandjai, akik visszatértke a világűrből.

Az egész estés filmek mellett csapatokban sorakoznak a magyar gyártású animációs sorozatok is, melyek mind az utóbbi években készültek és folyamatosan újabb és újabb epizódokkal gyarapodnak.

Bogyó és Babóca

Bogyó és Babóca neve ismerősen csenghet minden óvodás és kisiskolás számára. Bartos Erika nagy sikerű könyvsorozatának hősei életre kelnek a Bogyó és Babóca animációs sorozat epizódjaiban. Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány elválaszthatatlan barátok. A rövid mesékben sok kedves kalandot élnek meg együtt, s közben új barátokat szereznek, valamint megismerik az őket körülvevő világot.

Boxi

Kartomi, a csintalan papírfiú és Boxi, a kartonkutya különös történetei elevenednek meg egy gyermek képzeletbeli, háztartási hulladékból épült világában. Sorozatunk összes szereplője a valóságban is kivágható és összehajtogatható papírból. 4 éves kortól ajánlott, de a felnőtteknek sem okozunk csalódást

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás