A jövő nagy focistája

Zolit (a nevet megváltoztattuk - szerk.) az életéről, terveiről kérdeztem. A jelenleg a hatodik osztályt kezdő fiú álma, hogy profi focista legyen, ezért egy speciális focistaképző középiskolában gondolkodik, ehhez azonban legalábbis Paksig kell elmenni, és kollégistává kell válni. A szülei nem szorgalmazzák az ötletet, féltik és aggódnak érte, hogy elkallódna, de ahogyan Zoli fogalmazott „hogyha akarok valamit kezdeni, akkor el kell induljak.” Zoli mesélt nekem az iskolai átalakulásokról, a helyi viszonyokról, romák és nem romák kapcsolatáról.

Miután megszűnt a szomszédos települési általános iskola elvileg mindenki Bonyhádra ment volna tovább, mert „a polgármester kötött valamilyen szerződést a bonyhádiakkal”, de végül kiderült, hogy egy másik kistelepülési iskola is fogad néhány gyereket, így ők, nővérével együtt odamentek. Kedvenc tárgyai a testnevelés, a német, a tornatanárral ráadásul szeret a fociról elbeszélgetni. De a többi tárgy sem mehet neki rosszul: az előző évben osztályelső volt. A falusi tanoda 2009 óta működik, korábban az iskolai napközi után hazamentek a gyerekek, de most gyakran vannak a tanodában, amely október óta, források híján, napköziként működik tovább. A tanodában főleg tanulnak, meg néha lehet gépezni – és volt egy-egy kirándulás is, például a Balatonon vagy a Bánki tónál.
 

Képünk illusztráció, nem a riport szereplőjéről készült.

De nem volt mindig ilyen sima az élet a suliban. Volt egy fiú, aki már elment máshová, de amíg egy iskolába jártak afféle bandavezér volt. Zolival együtt volt egy olyan fiúcsapatuk, akiktől a többiek féltek. (Nem tudom elképzelni, Zoli az egyik legkonstruktívabb és nyugodtabb fiú a tanodás csapatban, mindenki szeret vele együtt dolgozni. - a szerző) Kíváncsi lettem rá, hogyhogy féltek tőlük, mivel adtak erre okot. Zoli nem egészen értette az okát, azt mondta, nem tettek semmi mást, mint a többi gyerek. Hosszas gondolkodás után arra jutott, talán csak a kisugárzásuk miatt. Többen voltak, nagyobb fiúk együtt, de arra jutott, hogy a vezető fiú viselkedése volt a dolog kulcsa. Megkérdeztem, milyen érzés volt, hogy féltek tőlük? „Egyrészt jó érzés volt, mert így nem mertek belénk kötni, sem a kisebb testvéreinkbe… ugyanakkor rossz is volt, mert csak egymással tudtunk beszélgetni… de szerencsére ez ma már nincs így.” Amióta a fiú elment, vége az elkülönülésnek és a félelemnek. Zoli sok barátot szerzett és szavai alapján azóta jobban is érzi magát az iskolában.

Zoli szerint a falu „néha kicsit unalmas”, ezért nem itt képzeli el magát 10 év múlva, de hogy hol, azt még nem tudja. A család rokonsága nagyon kiterjedt, nemcsak a megyében, hanem távolabb is élnek rokonok. Kolompár cigány család az övék, beszélik a lovári nyelvet, de ma már csak akkor használják, ha személyes dolgokat beszélnek meg, és nem akarják idegenek orrára kötni. Romák és nem romák megvannak egymással a faluban, de van, hogy elszabadulnak az indulatok, különösen nagyobb ünnepségeken. Vannak félelmek a falubeli nem romákban, pedig „azt szokták mondani, hogy nem minden cigány egyforma, vannak rosszak is, nagyon rosszak, meg jók, sokkal jobbak”. A faluban szervezett romanapra a magyarok is el szoktak jönni, „főleg, amikor apa főz”, mert főztje messze földön híres.

Az ő családja nem tartozik azok közé, akiktől tartanának mások, mert ők „lenn laknak a faluban”, de akik feljebb, a domboldalban élnek valamiért negatívabb megítélés alá esnek. Neki van is egy-két nem roma barátja, a családjaik is jóban vannak. Igazából nem is nagyon számít ez, Zoli szerint. (Én is próbáltam itt fejben helyrerakni, ki is az, akitől elméletileg félnem kéne, … ja igen, akiket haza szoktunk kísérni, hogy nehogy bajuk essen, mert távolabb laknak. Mosolyogva gondoltam bele a helyzet iróniájába, hogy mi „magyarok” kísérgetjük haza a „veszélyes romákat” nehogy bajuk essen és eszembe is jutott, hogy egyik este, a hazaúton jött szembe egy rendőrautó. Nagy vidáman ballagtunk hazafele, vagy huszonöten olyan 10 óra körül. Az egyik (roma)gyerek viccelődve meg is jegyezte: „vigyáznak ránk, nehogy a cigányok megverjenek” mire jött is a válasz felőlünk: „nem, nem, most azért vannak itt, nehogy a magyarok verjenek meg titeket.” Felszabadító érzés volt, hogy ez itt valódi vicc lehet, egyfajta fricska a magyar valóságnak.)

Zoli látszólag nagyon jól átlátja, hogy mit jelent félni a „fentiektől”, hogy hogyan viselkednek azok a kisebbek, akik tudják, hogy bármit megtehetnek, mert idősebb testvérük félelemben tarthat másokat. De Zoli azt is tudja, hogy az emberek sokfélék, és nem a származás alapján beszél róluk. És amit még jól tud, hogy tanulnia kell azért, hogy sikeres lehessen és elérhesse célját, hogy azzal foglalkozhasson, amivel igazán szeretne.

Zolinak vannak vágyai. Egyszer kipróbálná a tengert és leginkább Madridba menne el, már csak azért is, mert példaképe, Cristiano Ronaldo is ott él. De azért valami szakma is kéne, teszi hozzá felelősségtől terhesen, mondjuk kőműves.