ÉletmódSzabadidő

Közösségi szolgálat és önkéntesség

A jövő nagy focistája

Egyetemisták és más fiatalok két hetet áldoztak a nyarukból arra, hogy házakat újítsanak fel és gyerekekkel foglalkozzanak. Így ők maguk sem unatkoztak, a házak is szépültek és a kistelepülés lakói is sok élménnyel és ismeretséggel lettek gazdagabbak. Az alábbi portré a gyerektábor egyik résztvevőjét mutatja be.

Zolit (a nevet megváltoztattuk - szerk.) az életéről, terveiről kérdeztem. A jelenleg a hatodik osztályt kezdő fiú álma, hogy profi focista legyen, ezért egy speciális focistaképző középiskolában gondolkodik, ehhez azonban legalábbis Paksig kell elmenni, és kollégistává kell válni. A szülei nem szorgalmazzák az ötletet, féltik és aggódnak érte, hogy elkallódna, de ahogyan Zoli fogalmazott „hogyha akarok valamit kezdeni, akkor el kell induljak.” Zoli mesélt nekem az iskolai átalakulásokról, a helyi viszonyokról, romák és nem romák kapcsolatáról.

Ajánló

A gyerektábor egy szociális építőtábor keretében valósult, amelyről korábbi cikkünkben olvashatnak.

Miután megszűnt a szomszédos települési általános iskola elvileg mindenki Bonyhádra ment volna tovább, mert „a polgármester kötött valamilyen szerződést a bonyhádiakkal”, de végül kiderült, hogy egy másik kistelepülési iskola is fogad néhány gyereket, így ők, nővérével együtt odamentek. Kedvenc tárgyai a testnevelés, a német, a tornatanárral ráadásul szeret a fociról elbeszélgetni. De a többi tárgy sem mehet neki rosszul: az előző évben osztályelső volt. A falusi tanoda 2009 óta működik, korábban az iskolai napközi után hazamentek a gyerekek, de most gyakran vannak a tanodában, amely október óta, források híján, napköziként működik tovább. A tanodában főleg tanulnak, meg néha lehet gépezni – és volt egy-egy kirándulás is, például a Balatonon vagy a Bánki tónál.
 

Képünk illusztráció, nem a riport szereplőjéről készült.

De nem volt mindig ilyen sima az élet a suliban. Volt egy fiú, aki már elment máshová, de amíg egy iskolába jártak afféle bandavezér volt. Zolival együtt volt egy olyan fiúcsapatuk, akiktől a többiek féltek. (Nem tudom elképzelni, Zoli az egyik legkonstruktívabb és nyugodtabb fiú a tanodás csapatban, mindenki szeret vele együtt dolgozni. - a szerző) Kíváncsi lettem rá, hogyhogy féltek tőlük, mivel adtak erre okot. Zoli nem egészen értette az okát, azt mondta, nem tettek semmi mást, mint a többi gyerek. Hosszas gondolkodás után arra jutott, talán csak a kisugárzásuk miatt. Többen voltak, nagyobb fiúk együtt, de arra jutott, hogy a vezető fiú viselkedése volt a dolog kulcsa. Megkérdeztem, milyen érzés volt, hogy féltek tőlük? „Egyrészt jó érzés volt, mert így nem mertek belénk kötni, sem a kisebb testvéreinkbe… ugyanakkor rossz is volt, mert csak egymással tudtunk beszélgetni… de szerencsére ez ma már nincs így.” Amióta a fiú elment, vége az elkülönülésnek és a félelemnek. Zoli sok barátot szerzett és szavai alapján azóta jobban is érzi magát az iskolában.

Zoli szerint a falu „néha kicsit unalmas”, ezért nem itt képzeli el magát 10 év múlva, de hogy hol, azt még nem tudja. A család rokonsága nagyon kiterjedt, nemcsak a megyében, hanem távolabb is élnek rokonok. Kolompár cigány család az övék, beszélik a lovári nyelvet, de ma már csak akkor használják, ha személyes dolgokat beszélnek meg, és nem akarják idegenek orrára kötni. Romák és nem romák megvannak egymással a faluban, de van, hogy elszabadulnak az indulatok, különösen nagyobb ünnepségeken. Vannak félelmek a falubeli nem romákban, pedig „azt szokták mondani, hogy nem minden cigány egyforma, vannak rosszak is, nagyon rosszak, meg jók, sokkal jobbak”. A faluban szervezett romanapra a magyarok is el szoktak jönni, „főleg, amikor apa főz”, mert főztje messze földön híres.

Az ő családja nem tartozik azok közé, akiktől tartanának mások, mert ők „lenn laknak a faluban”, de akik feljebb, a domboldalban élnek valamiért negatívabb megítélés alá esnek. Neki van is egy-két nem roma barátja, a családjaik is jóban vannak. Igazából nem is nagyon számít ez, Zoli szerint. (Én is próbáltam itt fejben helyrerakni, ki is az, akitől elméletileg félnem kéne, … ja igen, akiket haza szoktunk kísérni, hogy nehogy bajuk essen, mert távolabb laknak. Mosolyogva gondoltam bele a helyzet iróniájába, hogy mi „magyarok” kísérgetjük haza a „veszélyes romákat” nehogy bajuk essen és eszembe is jutott, hogy egyik este, a hazaúton jött szembe egy rendőrautó. Nagy vidáman ballagtunk hazafele, vagy huszonöten olyan 10 óra körül. Az egyik (roma)gyerek viccelődve meg is jegyezte: „vigyáznak ránk, nehogy a cigányok megverjenek” mire jött is a válasz felőlünk: „nem, nem, most azért vannak itt, nehogy a magyarok verjenek meg titeket.” Felszabadító érzés volt, hogy ez itt valódi vicc lehet, egyfajta fricska a magyar valóságnak.)

Zoli látszólag nagyon jól átlátja, hogy mit jelent félni a „fentiektől”, hogy hogyan viselkednek azok a kisebbek, akik tudják, hogy bármit megtehetnek, mert idősebb testvérük félelemben tarthat másokat. De Zoli azt is tudja, hogy az emberek sokfélék, és nem a származás alapján beszél róluk. És amit még jól tud, hogy tanulnia kell azért, hogy sikeres lehessen és elérhesse célját, hogy azzal foglalkozhasson, amivel igazán szeretne.

Zolinak vannak vágyai. Egyszer kipróbálná a tengert és leginkább Madridba menne el, már csak azért is, mert példaképe, Cristiano Ronaldo is ott él. De azért valami szakma is kéne, teszi hozzá felelősségtől terhesen, mondjuk kőműves.

 
Kölöknet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 
2012 február 13.
anya
Ez tipikus kép, attól függetlenül, hogy milyen származású,egy kis faluban, de sokszor vidéki nagyvárosban élő gyerek számára sincs esélyegyenlőség. Ha tehetséges, akkor sem, és ha valamiért kilóg az átlagból, akkor sem. Bizony kemény döntés elengedni egy kisgyereket kollégiumba, vagy a másik megoldás, menni az egész családnak.
Kölöknet hozzászólás
aláírás

XTrefl