Életmód

Vigyázat! Halálos vírus közelít a magyar határhoz

Egyre többen betegednek meg kanyaróban Romániában, ráadásul a legtöbb áldozatot épp a magyar határ mellett szedte: 363 betegből négy gyerek és egy felnőtt halt meg.

Hatan haltak meg eddig kanyaróban a romániai fertőző betegségek országos központja szerint. A maszol.ro szerint a legtöbb megbetegedést Arad megyében jegyezték. A jelentés értelmében országos szinten összesen 1.308 kanyarós esetet diagnosztizáltak péntekig ebben az évben. Ebből 363-at Arad megyében jegyeztek, majd Maros (213), Temes (148) és Beszterce-Naszód (129) következik a sorban. Kolozs megyében 90-re nőtt az esetek száma, Biharban 22, Hunyad megyében 18, Szilágy megyében 15 esetről van tudomásuk.

A határ mellett szedett a legtöbb áldozatot / Forrás: maszol.ro

A határ mellett szedett a legtöbb áldozatot / Forrás: maszol.ro

 
A legtöbb halálos áldozatot is Arad megyében szedte a kór: itt négy gyerek és egy felnőtt nő halt bele a betegségbe - tudósított róla a ripost.hu. Az orvosok szerint a halálos áldozatok egyike sem volt beoltva kanyaró ellen, továbbá hárman közülük krónikus betegségben is szenvedtek, ami hozzájárult a szövődmények kialakulásához.

Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság sajtószóvivője, dr. Mihaela Câtu szerint jelenleg 10 fertőzési góc van a megyében. A legveszélyeztetettebb korosztály az 1 és 4 év közötti gyermekeké.

A sajtószóvivő azt is elmondta, hogy az elmúlt héten nőtt azoknak a szülőknek a száma, akik a kanyaró, rózsahimlő és mumpsz elleni, úgynevezett ROR oltás beadását kérték. Olyanok is voltak közöttük, akik eddig határozottan elutasították, hogy gyermekük megkapja a vakcinát.

Cikk forrása: BLIKK.HU

Amit az oltásokról tudni kell,  itt olvashat>>

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: életmód

Kölöknet hozzászólás

aláírás