Hírek

A magyartanárok levelüket megírták

A kormány kerekasztalát azért sem szabad elfogadni, mert az elfogadással, a betagozódással azt az erőt, a Civil Közoktatási Platformot s annak kezdeményezőit, a Tanítanékot, a miskolciakat, a telekiseket gyengítenénk vele, ami nélkül, akik nélkül a kormánynak esze ágában sem lett volna kerekasztalt keríteni. Alattuk és ezzel magunk alatt vágnánk a fát – írta Arató László, a  Magyartanárok Egyesülete elnöke a Facebook-on közzétett nyílt levél klommentjeként. Lássuk magát a levelet!

Tisztelt Helyettes Államtitkár Úr!

Köszönettel vettük meghívását a Köznevelési Kerekasztal Tartalomfejlesztő munkacsoportjának alakuló ülésére. Azonban az ülésre a Magyartanárok Egyesülete nem delegál senkit, a munkacsoport munkájában a jelen körülmények között nem kívánunk semmilyen módon közreműködni. Véleményünk szerint a kerekasztalnak nem kényszer hatására, válságkezelés céljából kellett volna létrejönnie, hanem a Nemzeti köznevelési törvény elfogadása, a nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, a tankönyvrendelet vagy az életpályamodell kialakítása és bevezetése előtt.

20 éves fennállásunk során mindig készségesen vettünk részt szakmai véleménynyilvánításban, tárgyalásban az oktatás irányítójával, a minisztériummal – amikor megkérdeztek minket. Sajnálatos módon az elmúlt hat évben ritkán kérték ki a véleményünket, sőt a tankönyvekkel kapcsolatos egyeztetési javaslatunkra az államtitkárság hosszan nem is válaszolt, majd a megbeszélés elől kitért.

A Magyartanárok Egyesülete a Civil Közoktatási Platformot létrehozó szervezetek közé tartozik, márpedig ez a platform alapítólevelében kinyilvánította, hogy a „CKP-hoz csatlakozó szervezetek nem vesznek részt a jelenlegi összetételben működő, a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztal munkájában”. Tárgyalási alapnak mi a Tanítanék Mozgalom 4 és a Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25 pontos követelését tekintjük.

A Tartalomfejlesztő munkacsoportban való részvételünket – bármennyire kívánatosnak tartjuk mi is a valódi tárgyalásokat – megakadályozza, hogy az a torz összetételű és véleményünk szerint illegitim, az oktatásügyi kormányzat egyoldalú válogatása alapján létrehozott, nem kerek kerekasztal része, alegysége. Szervezetünk – mely, ismételjük, elkötelezettje az érdemi, korrektül előkészített és megtartott tárgyalásoknak – pedig közvetve, még szakértők delegálásával sem kíván hozzájárulni a valódi tárgyalások lefolytatása helyett az azoknak csak látszatát keltő fórum legitimálásához.

 

Budapest, 2016. február 29.

Arató László

elnök

Forrás

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás