Hírek

Árvasorban Romániában

Csaknem 62 ezer elhagyott vagy árva gyermek él állami gondozásban Romániában, az utóbbi három évben pedig kevesebb, mint kétezer gyermeket fogadtak örökbe - közölte az egyik gyermekvédelmi civil szervezet.

Romániában első alkalommal rendezték még június elején az Országos Örökbefogadási Napot, amellyel az elhagyott gyermekek gondjaira, az örökbefogadást nehezítő bürokráciára akarják felhívni a figyelmet a gyermekvédők.

Az Ador Copiii Egyesület statisztikái szerint az utóbbi három évben csökkent ugyan az állami gondozásba kerülő kiskorúak száma, de továbbra is évente mintegy 1400 gyereket hagynak el a szülészeteken. Ugyanebben az időszakban 6900 gyereket nyilvánítottak örökbefogadhatóvá, de csak 1900-at fogadott ténylegesen örökbe az a 4660 család, amelyet a hatóságok alkalmassá nyilvánítottak az adoptálásra.

 

 

Romániában a gyermekvédelmi hatóság - önkéntes vagy hivatásos - nevelőszülőkre bízza az eltaszított gyerekeket. Örökbefogadhatóvá nyilvánításuknak egyik feltétele az, hogy - a szülőkön kívül - a negyedfokú rokonságig elmenően a biológiai család minden tagja lemondjon róluk.

Két éve új törvény lépett életbe Romániában és automatikusan örökbe fogadhatóvá nyilvánítanak minden olyan gyereket, aki iránt sem a biológiai szülők, sem a rokonok nem érdeklődnek egy éven keresztül. A civil szervezetek azonban továbbra is a túlzott bürokráciára panaszkodnak, mert a folyamat így is legalább másfél évig tart. Azoknak a gyermekeknek, akiket két-három éves koruk előtt nem fogadtak örökbe, már alig van esélyük arra, hogy egy szeretetteljes családban nőjenek fel - mutatott rá az egyik civil szervezet felhívása.

Románia 2001 októberében hirdetett moratóriumot a külföldi örökbefogadásokra, miután a nemzetközi sajtó - Oroszország és Kína után - a világ harmadik legnagyobb gyermekexportőrének nevezte Romániát. A nyugati lapok az ezredfordulón azt írták Romániáról, hogy a közvetítők annak adják az árva gyermekeket, aki többet fizet értük.

Ezek után 2004-ben Románia olyan szigorú szabályokat vezetett be a gyermekvédelemben, amelyek nagyon megnehezítették az örökbefogadást. Az árvaházak helyét családi nevelőotthonok vették át, a külföldi örökbefogadás több mint egy évtizede leállt, a hazaiakról pedig csak a kiskorúak törvényszéke dönthet Romániában.

A fotó egy magyar küldöttség látogatása során készült, mely során egy székely árvaházba vittek adományokat, s ahol elképesztő sorsokkal és még a legszőrösebb szívű morgós mackót is az ujjuk köré csavaró kisgyerekekkel találkoztak.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás