Iskola

Hazasétáltak a tanulók a gimiből, miután kiderült, hogy az egyik diák anyja koronavírusos – Kétségbeesettek a szülők, nem segítenek nekik

Az egyik budapesti gimnáziumban egy diák az angolóra közepén tudta meg, hogy édesanyja koronavírus-tesztje pozitív lett, a hír hallatán az osztály hazament, pedig hivatalosan nem is lett volna szabad.

A vírus ellenére a diákoknak kötelező az iskolába járás, a tanárokat pedig büntetőjogi eljárással fenyegették meg (a kép nem az érintett gimnáziumban készült) / Illusztráció

A vírus ellenére a diákoknak kötelező az iskolába járás, a tanárokat pedig büntetőjogi eljárással fenyegették meg (a kép nem az érintett gimnáziumban készült) / Illusztráció

Arról semmit sem tudni, hogy melyik osztályban és kinél történhetett fertőzés, ugyanis az állami, az iskolát fenntartó KLIK nem hajlandó informálni az érintett személyeket, sőt, továbbra is azt hangoztatják, hogy pénteken is és azután is lesz kötelező tanítás – írja a 444.

A 444-nek nyilatkozó diákok szerint a tanárok nem is beszélhetnek velük az esettel kapcsolatban, mivel, ha így tennének, legalább az állásukkal játszanának, de még büntetőjogi következménye is lenne a dolognak. Azt írják. a tanárokat büntetőjogi következményekkel fenyegették meg „felülről” arra az esetre, ha akár csak elárulják, hogy melyik család vagy melyik osztály az érintett.

Az érintett család társadalmi felelősségvállalásának és őszinteségének köszönhetően a gimnáziumban már mindenki tud mindent, így az érintett osztály csütörtökön haza is mehetett tanítás közepén. A diákok gyalog mentek, gondolván, ha fertőzöttek lennének, ne a BKV járatain adják tovább másoknak a betegséget.

Az iskolában folytatódik a tanítás pénteken, senkinek sem adhatnak felmentést, még az érintett osztály tanulóinak sem. A szülők és a diákok azonban körültekintőbbek, így valószínűleg nem sokan jelennek meg az iskolában a pénteki napon.

A helyzetet súlyosbítja, hogy még azon a diákon sem végezték el a koronavírus-tesztet, akinek az édesanyja fertőzött. Továbbá visszautasítják az apa, a gyerekei és még az osztálytársak kérelmét is a teszt elvégzése kapcsán. Mind voltak a Szent László kórháznál, de elhajtották őket, mivel egyikőjük sem mutatott tüneteket. Azt javasolták nekik – az állam szerinti kötelező tanítás ellenére –, hogy maradjanak otthon, házi karanténban.

A 444 információi szerint a Szent Lászlóban vannak teszterek, más kérdés, hogy nem használják azokat. Az iskola tehetetlenségében annyit tudott tenni, hogy elrendelt egy teljes körű takarítást.

Az édesanyján keresztül érintett diák az utóbbi napokban azt csinálta, amit általában: sportolt, iskolába járt, menzán ebédelt és iskolába járt. A hivatalos szervek elvárják, hogy így folytassa a jövőben is, a diáktársaival karöltve. A koronavírussal fertőzött édesanyát a János kórházban látták el az orvosok, védőfelszerelés nélkül.

A cikk forrása: tudasfaja.com

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: iskola hírek

Kölöknet hozzászólás

aláírás