Iskola

Mi alapján válasszunk általános iskolát?

Hamarosan kezdődnek az általános iskolai nyílt napok, amiket érdemes meglátogatni a beiratkozás előtt, de már előtte is tehetünk jó pár lépést, ami megkönnyíti az áprilisi döntést.

Mi alapján válasszunk általános iskolát?

A lányom most elsős. Odavan az iskoláért, mindkét tanító néniért, ráadásul nagyon jó az osztályközösség is. Egyszóval teljes a boldogság, a férjemmel pedig megnyugodtunk, hogy jók voltak a megérzéseink, amikor 1 éve sulit választottunk a lányunknak.

„végül oda került a lányom, ahová már a legelején a szívünk húzott”

Sokan legyintenek, hogy ugyan, ez még csak az első év, mindegy, hol kezdenek tanulni. A férjemmel mi fontosnak tartottuk, hogy olyan környezetben ismerkedjen a lányunk a számok és betűk világával, ahol nem az a cél, hogy ő tanuljon meg elsőként olvasni a városban, nem is a számtalan szakkör lehetősége teszi vonzóvá, hanem az, hogy a személyiségének, képességének megfelelő tempóban, magabiztos tudást, jó alapokat szerezhessen. Utólag azt látom, kihagyhattunk volna jó pár lépést – „picit” rástresszeltem –, mert végül oda került a lányom, ahová már a legelején a szívünk húzott. Mégsem árt megfelelően informálódni, ha biztosra szeretnénk menni.

Miért hasznos a nyílt nap?

Minden intézmény hirdet nyílt napot, ahol személyesen is találkozhatunk az iskolában az elsős tanító nénikkel, tanító bácsikkal. Ilyenkor a leendő tanítók kézműves foglalkozásokat tartanak a nagycsoportosoknak, mondókáznak, játszanak velük. A gyerekek már ekkor roppant lelkesek, de ez azért csalóka, mert sokszor elég a kicsiknek egy szép színű blúz a tanító nénin, és máris hozzá szeretnének járni.

Általában egy másik napra hirdeti meg az intézmény az iskola bemutatását külön a szülőknek, ahol a tanítók is bemutatkoznak, valamint az igazgató ismerteti, milyen elvek mentén terelgetik a kisdiákokat, beszámolnak az eredményeikről és tájékoztatják a szülőket az aktuális évben induló tagozatokról, sportolási, művészeti lehetőségekről. Egyre elterjedtebb, hogy az iskolák a nyílt nap keretén belül nyitott órákat is tartanak. Számos információt megtalálunk már az iskolák honlapján is, de a nyílt napokon sokkal részletesebben megismerkedhetünk az adott intézménnyel, és feltehetjük a kérdéseinket is.

Lista az iskolákról

Érdemes már az év elején felvenni a kapcsolatot az iskolákkal, amelyek valami miatt felkeltették az érdeklődésünket, hiszen lehet, hogy már akkor tudják, kik lesznek az elsős tanítók, és mikor tartanak nyílt napot. Így időben felkészülhetünk az adott intézményekből. Nem árt pro-kontra listát írni a megszerzett információk alapján, és átbeszélni otthon, melyik suli nyílt napján szeretnénk részt venni.

A mi kisvárosunkban több iskola közül lehetett dönteni, ezért előtte már anyukás, ovis, sulis csoportokban érdeklődtem, melyik iskolának milyen híre van. Mérlegeljük objektíven gyermekünk érdeklődését, személyiségét, képességeit, amikor listát készítünk az iskolákról. Ebben nagy segítség az óvodapedagógus, aki ismeri gyermekünk iskolai szűrővizsgálatának minden eredményét. Ne a délutáni szakkörök döntsenek – ezeket elsőben egyébként sem javasolják, hiszen épp eléggé lefáradnak a kicsik a tanóráktól.

Ha több kisgyermeket nevelünk, akkor az is lényeges szempont, milyen messze helyezkednek el tőlünk az iskolák. Nem mindegy, mikor kell ébreszteni a csemetéket, hogy mindenki időben beérjen bölcsibe, oviba és suliba, ahogy az sem mindegy, hány órakor esünk haza.

Tanítót válasszunk vagy iskolát?

„milyen személyiségű tanár képes kihozni a gyermekünkből a legjobbat”

Az általános iskolai beiratkozásnál a többség azt tanácsolja, ne intézményt, hanem tanárt válasszunk a gyermekünknek. Ez a történet nem arról szól, hogy ki a rossz tanár és ki a jó, sokkal inkább arról, milyen személyiségű tanár képes kihozni a gyermekünkből a legjobbat. Elsős gyerekekről lévén szó, a legjobb itt azt jelenti, hogy jó kedvvel járjon iskolába, ne kínlódásként, kötelező rosszként élje meg a tanulást, hasson építően az önbizalmára és legyen a gyermek motivált. Élete első iskolai évében pozitív élmények érjék. Egyes kisdiákoknál mindezt egy szigorúbb tanító éri el, másokra viszont csakis kedvességgel lehet hatni.

Az ember valóban megérzi, melyik tanító nénivel „passzol” a gyermeke leginkább, ha a gyerkőcre odafigyelve választ. Az iskola hatalmas változás az óvodához képest, és az első időszak megterhelő a kisgyermek számára. Amennyiben van választási lehetőségünk, ne tetézzük a tanulás kihívásait azzal, hogy olyan iskolába járatjuk, ami nem neki való.

(fotó: Gettyimages

A cikk forrása: csalad.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás