Iskola

Virtuális agresszió – Némi haraggal fűszerezve

Elgondolkodtunk már azon, hogy miért van az, hogy szinte mindegyik gyerekre másként hat a számítógép? Van, akit „beindít” és van, akit hidegen hagy. Van, aki benne él, és van aki „bele nem lépne.” Van, aki dührohamot kap, ha abba kell hagynia egy játékot, és van, akinek elég, ha előtte 5 perccel jelzik, hogy vége. Van, aki haragszik, ha nem „gépezhet”, és van, aki könnyedén veszi érzelmileg, ha eltiltják. Hogy is válthat ki a virtuális világ és a technikai kütyük olyan dühöt, haragot a gyermekeinkből, amivel ma találkoznak a szülők otthon? A gyermeki agresszió és annak kezelése ma már elengedhetetlen feladat, de mi a kul

Erről szól a cikk, és a február 6-án megrendezésre kerülő interaktív előadásom is, Düh, harag, agresszió kezelése gyermekkorban címmel a Felelős Szülők Iskolája szervezésében.

A folyamatosan megújuló modern technikai „csodák” korát éljük. Alig telik el egy évtized, és szinte minden megváltozik körülöttünk. Régen egy emberöltő alatt „nem született ennyi minden”, amihez az embereknek hozzá kellett volna szokniuk. Ma viszont folyamatos a változás, ami miatt fejlődnünk kell, mert ami egyik nap még „nagy szám” és elsajátítjuk annak technikai részét, a következő évben már elavult. Így aztán ennek a rapid változásnak köszönhetően, akik ma azon háborognak, hogy miért kell annyi kódot megjegyezni, ők örülhetnek, mert maximum 10-15 éven belül a kódokat más fogja Európában is felváltani! Oldódni fog az e köré szerveződő „dühöngésünk”! Egy biztos. Jó sok dühöt termelt ki az emberekben ez a túl gyors változás.

HARAGOS, DÜHÖNGŐ VIRTUÁLIS JELENSÉGEK

Sokféle létezik, de most egy vándorjelenséget emelek ki a sok közül! Szinte minden évtizedben megjelenik egy egyedi lelki jelenség, amely más-más tárgy köré szerveződik. Ez a jelenség: a társadalmi pánik. Régen a televízió körül volt társadalmi pánik, most a számítógép körül éli virágzó korát. Pár éve még a gyermekeinket a híradó tartalmaitól féltettük, ma viszont az online zaklatástól, vagy a számítógép túlzó használattól. Olyan mintha mindig kellene valami, ami miatt „pánikolnunk” kellene! Amelyik szülőt még nem érinti, ő is már előre aggódik, pánikol!

HOGYAN SEGÍTHETJÜK A VIRTUÁLIS VILÁG KELTETTE AGRESSZIÓ ELVEZETÉSÉT?

Sok szülő érzi a gyermekét számítógépfüggőnek, azért, mert úgy véli, hogy többet játszik a gyerek a kelleténél. Amikor megkérdezem, hogy mennyi az a „kelleténél” időtartam a gyermek életében, akkor nagyon sokan nem tudnak rá adekvát választ adni, mert az interneten sok félrevezető információt olvastak már. Általános javaslatot ezzel kapcsolatban nem szeretnék írni, az előadáson mondok majd kutatások alapján! De emiatt is tartom fontosnak, hogy megértsük a legfontosabb titkot és alaptényezőt, akár tévéről vagy internetről beszélünk.

 

 

 

A cikk további folytatása: felelosszulokiskolaja.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás