Vladár Krisztina a kreatív oktatásról: "A gyerekek sokszor nem is érzékelik, hogy tanulnak és nem csak játékról van szó"

A díjazás kapcsán korábban már beszélgettünk Németh Szilviával, a program vezetőjével, aki részletesen kifejtette, hogy mi a Kreatív Partnerség filozófiája, és közösen boncolgattuk, hogy mitől sikeres a program. Kaderják Anita oktatáskutatótól pedig arra kaptunk választ, hogy milyen eszközökkel és metódusokkal mérhető a gyerekek program általi fejlődése.

Ezúttal a Kreatív Partnerség Magyarország harmadik oszlopos tagjával, Vladár Krisztina képzőművésszel beszélgettünk, akinek nem más a feladata, mint hogy a művészetet és a kreatív szemléletet becsempéssze a tantermi falak közé. Vladár Krisztinát arra kértük, hogy konkrét példákon keresztül szemléltesse, hogyan lehet egy tananyagot kreatívan tanítani, hogyan lehet például a száraz matematikát kreatívan oktatni.

- A Kreatív Partnerség programban az iskolai tanárok munkáját művészek segítik. Te is egyike vagy az ilyen kreatív szakembereknek. A tanárral közösen dolgoztok többek között a gyerekek kreativitásán. Mi történik az órákon? Hogyan képzeljük el a munkádat?

- Hetente egy vagy két alkalommal 90 percben egy adott osztállyal foglalkozom 3-6-12-24 hónapon keresztül - az időszak hossza függ az adott feladattól, amire megbízást kapunk és az intézménytől is. Egészen másfajta látásmóddal, a megszokottól eltérő hozzáállással és más látószögből közelítek egy iskolai problémához, aminek a megoldására felkérnek bennünket. A művészet és kultúra segítségével olyan képességeket próbálok előcsalogatni a gyerekekből, amik egy átlagos tanórán nem vagy csak nagyon érintőlegesen tudna előkerülni. Ugyan képzőművész vagyok, és adja magát, hogy a munkám kapcsán egyből mindenki művészeti foglalkozásokra gondoljon, én mégsem kézműves foglalkozásokat tartok. A tantermi munkámat egyfajta, a pedagógussal szorosan együttműködő kreatív oktatómunkaként tudnám jellemezni, ami mindig egy adott tananyagra koncentrál.

- Közelebb lehet vinni a tananyagot a diákokhoz, ha művészet is vegyül az oktatásba, vagy mi a végső cél?

- A rendelkezésre álló időkeretben, a tanárral közösen a tananyagot egy teljesen másfajta megközelítésben segítem átadni a gyerekeknek. Például, amikor történelmi olvasmányokat vesz az osztály (alsó tagozat), akkor már jó előre elkezdek gondolkodni azon, hogy milyen más módszertannal lehetne ezeket - a gyerekek számára sokszor nehezen érthető - történeteket izgalmasan megismertetni velük.

- Alaphelyzetben egy tanár frontálisan oktat, a diákokkal szemközt a tábla mellett áll, és onnan közvetíti a tananyagot, míg a gyerekek - jó esetben - fegyelmezetten ülnek a helyükön, és próbálnak figyelni. Azok a tanárok akikkel együtt dolgozom elmondják, hogy kiégtek, sokszor nehezen találnak új eszközt a statikus oktatási helyzetek fellazítására, és sokszor nincs ötletük arra, hogyan tudnának a gyerekekkel, akár speciális igényű gyerekekkel másképpen foglalkozni, vagy olyan problémával küzdenek, ahol úgy érzik kifogytak energiáik. Az én feladatom az, hogy ezekből a helyzetekből szó szerint is és átvitt értelemben is egy kicsit kimozgassam őket. A végcél az, hogy a gyerekek könnyebben megértsék az adott anyagot, jobb,  a 21. században is hasznosítható képességekkel, biztos tudással lépjenek tovább a következő osztályba, és hogy a pedagógusok is újszerű tanulásszervezési módokat és kreatív probléma-megoldási technikákat sajátítsanak el.

- Hogyan indítasz el egy tanórát?

- Mindig azzal kezdjük az órákat, hogy széttoljuk közösen az összes padot, hogy minél nagyobb teret nyerjünk az első órán, ez mindig hatalmas döbbenetet vált ki a gyerekekből. Ezután a gyerekeknek adok egy rövid bemelegítő feladatot, majd egy tananyagra épülő főfeladatot, ami nagyon sokféle lehet, majd egy reflektáló levezetés következik, ahol a diákok véleménye is megjelenik. Különösen szeretem azt a részét a munkámnak, amikor átrendezzük közösen a tantermet a gyerekekkel, és olyan eszközöket mutatok nekik, amikre rácsodálkoznak. Ilyenkor izgatottak, kíváncsiak lesznek...

- Ha nem kézműves foglalkozást tartasz, mint ahogyan azt előbb is kihangsúlyoztad, akkor hogyan képzeljük el a pedagógia kreatív részét?

- Az egyik budapesti iskolában egy alkalommal az ötödikesekkel a Pál utcai fiúkat dolgoztuk fel. Az ifjúsági regényt mindenki ismeri, a cselekménye arra épül, hogy két közösség konfliktusba kerül egymással. A századfordulón íródott szöveget a gyerekek eléggé idegennek szokták érezni, mert igazából egy 21. századi gyerek sokszor már nehezen tud ehhez a világhoz kapcsolódni. És pontosan az ilyenfajta elakadásoknál csempésszük be a kreativitást az órákba. Ennél a konkrét esetnél azzal kezdtünk, hogy megkértem a gyerekeket, hogy hozzanak létre két bolygót, ahol meghatároztuk, hogy azokon milyen államberendezkedés uralkodik, hogyan hoznak létre törvényeket, ki mi alapján irányít, egyáltalán kik ezeknek a bolygóknak a lakói. Felépítettünk a gyerekekkel közösen egy-egy külön világot. Majd ezt a két bolygót ütköztettük egymással, átbeszéltük, hogy miből adódhat konfliktus a két bolygó lakói között.

- Ezt a fantáziavilágot heteken át formáltuk, építgettük a gyerekekkel, és miután a képzeletbeli társadalmunk már megszületett, "beköltöztettük" rájuk a Pál utcai fiúk karaktereit, majd utána azt vizsgáltuk, hogy az egyes szereplők ebben a bolygó anomáliában hogyan tudnak egymással együttműködni, ők milyen konfliktusokat, vagy megoldásokat generálnának ismerve karakterüket.

- Úgy tudom, hogy az óráidon nem csak beszélgetés folyik, hanem előkerülnek a hatalmas méretű A1/A2-es csomagoló papírok, és izgalmas, fantázia dús alkotások is születnek.

- Így van, sok kreatív elemet beleviszünk az oktatásba: filmezést, rajzfilmkészítést, festészetet, drámapedagógiát, zenét, de fontos megérteni, hogy a mi célunk nem az, hogy művészi alkotások szülessenek. Maga az alkotás nem cél, hanem csak eszköz. Eszköz ahhoz, hogy a gyerekek kifejezőkészsége fejlődjön, hogy ne mindig csak szóban kelljen megnyilvánulniuk, hanem legyen lehetőségük más módszereket is kipróbálni. A hatalmas méret pedig engedi kibontakozni a gondolatokat, sokkal szabadabban szárnyalnak benne, mint egy parányi A5 ös vagy A4 es lapon.

- Mennyire szeretik a gyerekek ezeket a kreatív órákat?

- Nagyon érdekli őket, nagyon szeretik, mert teljesen mást kapnak, mint amit megszoktak, és ez kimozgatja őket a komforthelyzetükből. Teljesen természetes, hogy az elején mindig van pár tanuló, aki oldalra húzódik, és csak megfigyel, nem is akarnak bevonódni. Én ilyenkor türelmesen kivárok, és semmit nem erőltetek, sőt a pedagógus kollégát is megkérem, hogy ne próbálja meg az adott gyereket erővel bevonni a közös munkába. Majd egyszer csak eljön az a pont, amikor az összes tanulót annyira érdekelni kezdi, hogy mi történik az osztályteremben, hogy azok is, akik a szélére húzódva álldogáltak addig, maguktól odajönnek.

- Könnyebben meg is jegyzik így a gyerekek az adott tananyagot, például a Pál utcai fiúknál maradva?

- Mindig azt a visszajelzést kapom, hogy: "De mikor fogunk elkezdeni tanulni?" vagy "De nem is tanultunk semmit, csak játszottunk." A gyerekek sokszor nem is érzékelik, hogy valójában tanulnak, nem ismerik fel a határt, hogy meddig tartott a játék, és hol kezdődött el a tanulás, sajnos a tanulás szóhoz negatív képzettársítás tartozik nekik, pedig a tanulás egy csodálatos dolog ezt szeretném nekik megmutatni. Azáltal, hogy egy mély élményük kapcsolódik a tananyaghoz, sokkal jobban rögzítik az általunk átadott tudást. De az eredményeik és a mérések is azt mutatják, hogy sokkal jobban teljesítenek a kontroll csoporthoz képest (azokhoz a kortársakhoz, akiknél nem volt ilyen program).

- Azt gyanítom, hogy a Pál utcai fiúk történetének tanítása vagy bármilyen más irodalmi mű átadása jól bele tud simulni ebbe a drámapedagógiai, majdnem színházi jellegű órákba, de mi a helyzet a matematikával? Azt hogyan lehet kreatívan tanítani?

- Nagyon sok iskola a matematika tantárgy miatt keres meg minket, mert általános probléma, hogy a matematika képességek évről-évre romlanak, a diákok motivációja rendkívül alacsony. A pécsi programunk, ami a díjazott is lett, konkrétan matematikával működött. Egyik órán az volt a feladat, hogy a tanulók keressenek az iskolaudvaron eldugott borítékokat, amikben a gyerekek arcai vannak kis lapokon, a másik oldalon összeadás - kivonás műveletek illetve megoldások vannak felírva. Meg kell keresniük, hogy melyik műveletnek melyik a megoldása és így kell párba rendezni az egyes lapokat. Akkor van vége a játéknak, ha az összes párt megtalálták. A pedagógus pedig leellenőrzi hogy jól van e összerakva a kép-rendszer. Nagyon szórakoztató volt a tevékenység a gyerekek számára, mert volt benne személyes kapcsolódás is, és csoportélmény is, nem csak a száraz fejszámolás, valamint teljesen önirányítóak voltak, így a tanárnak csak a végeredményt kellett leellenőrizni.

- Más példát említve, grafikonok tanításakor (hatodik osztály) labdákat pattogtattunk az iskolaudvaron, megszámoljuk, hogy 1 perc alatt ki hányat tudott pattogtatni, majd a táblázatot egy nagy krétával felrajzoljuk az aszfaltra, ebből közösen megbeszéltük, hogyan lehetne az adatokat ábrázolni és ezután élő grafikont alkotva beállunk egy sorba.
Matematika tanításnál az elsődleges cél mindig az, hogy a feladat ne absztrakt példa maradjon, hanem élő, valós és a gyerek számára is "felfogható" számítás legyen. Emellett arra is törekszem, hogy ezekre a példákra a tanár vissza tudjon utalni az óráján.

- Ezt a újfajta szemléletet a pedagógus mennyire tudja átvenni vagy eltanulni?

- A pedagógusok kezdetben nagyon lelkesek, mindig önkéntes jelentkezőkkel dolgozunk ugyanakkor még bizalmatlanok, és ugyanúgy, ahogy a gyerekek, távolságot tartanak mindaddig, amíg elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol az ő hozzáállásuk is átfordul, és elkezdenek nagyon nyitottak és érdeklődők lenni. A tervezés, óraadás és értékelés mindig közösen történik, így az egész folyamatban részt vesznek. Nem burkolt célunk az hogy a pedagógusok gyakorlatban sajátítsák el a módszert, ahol a folyamat során látják, hogy kevés eszközzel, és pár jó ötlettel, mennyivel jobb klímát lehet teremteni egy osztályteremben. Sok pedagógus számol be arról, hogy évekkel később is használják a módszereinket, mert látják a diákok motiváltságát, megtapasztalják, hogy hatalmas hatása lesz annak, ha a saját eszközeiken túl más ötleteket is belecsempésznek a tanításba, úgy, ahogy azt a közös munka során megtapasztalták.

Kezdőfotó: Kölöknet / Fodor Cini
Fotók a cikkben: Kreatív Partnerség Magyarország archívum