Iskola

Ajándék csak színjeles biziért jár – Még egyszer a bizonyítványról és a jegyekről

Az év végi biziért általában csak az kaphat ajándékot, aki színjelesre végzett. Persze, jó érzés büszkének lenni arra a sok ötösre, de nézzünk inkább a dolgok mögé, és legyünk arra büszkék, amit nekünk, szülőknek látnunk kell.

Először is, valljuk be, hogy az osztályzás bizonyos fokig szubjektív dolog. Azonkívül nem az egyes gyerekek fejlettségi szintjéhez igazodik, hanem egyfajta átlaghoz, egy valaki(k) által felállított normához, ami nem húzható rá mindegyik gyerekre. (Még jó, sírnék is, ha másképp lenne, hiszen nem lehet minden ember egyforma, ettől színes a világunk.)

Anno jó tanuló voltam, de olykor bizony becsúszott egy-két négyes is. Embernek éreztem magam, nem pedig tanuló robotnak, szóval nem volt tragédia, ha a sok ötös mellett a biziben ott figyelt 1-1 más osztályzat is. Volt azonban egy osztálytársam, aki mindig színjeles volt, az igazság az, hogy más elbánásban is részesült. Hogy minek okán, az talán nem tartozik ide. A lényeg az, hogy ő mindig minden kitüntetést megkapott az iskolában a tanároktól. Most azonban nem tudhat túl sikeres életet magáénak. Belőlem tanár lett, ami sajnos Magyarországon ugyan nem egy megbecsült szakma, mégis, úgy érzem, hivatásom van, és nagyon fontos, amit csinálok. Neki másképp alakult az élete. Nem lett egyetemi professzor, sőt, még egy „jó pozíciót” sem sikerült „kiharcolnia” magának.

Ezzel csak azt szeretném mondani minden szülőnek, hogy valóban nem az számít, megvan-e a jeles bizi, vagy nincs. Ennél sokkal fontosabb figyelemmel követni, hogy az írása egyre szebb lesz, látni, milyen iramban fejlődik, és lassan már egy kis felnőttként áll mellettünk... Azt is észreveszem, hogy egyre ügyesebben igazodik el az életben, és amiket tanítok neki, az valóban a hasznára válik. Örömmel figyelem, hogy napról napra fejlődik a személyisége, és igazi individuum válik belőle.

Az én két fiam teljesen különbözik egymástól. Az egyik rém okos, de lusta, a másik nagyon szorgalmas, igaz, okos is, csak megkésett beszédfejlődése miatt nehezebben vette az akadályokat. Látom azonban rajta, hogy az évek alatt milyen hatalmasat fejlődött saját magához képest, és azt is, mekkora erőfeszítés és munka van mindebben. A kisebbik is kezd komolyodni, és láthatóan nőtt a felelősségtudata is. Ezer ötös sem tehetne engem ennél büszkébbé! A tanár is látja, hogy melyik gyerek miben jó. Ezt igenis ki kell emelni és meg kell dicsérni, mert sok kis gyereknek sokkal több munkája van ezekben a bizonyítványban nem rögzített „tantárgyakban”, mint sok más gyereknek a jeles bizonyítványban.

Őszintén remélem, nem ért senki félre, nem támadom a jeles bizonyítványt, egyszerűen csak annyi a lényeg, hogy nem ez az, ami meghatározza a jövőt. Igenis legyen büszke minden szülő a gyereke nam csak jegyekben mérhető eredményeire, mert ez hatalmas löketet adhat a kölkök személyiségfejlődéséhez!


Volt egy cikk, ami hatalmas port kavart az Kölöknet Facebook-profilján.

Komoly témát ölel fel, miszerint mennyiben ártalmas az, ha a gyerek a kitűnő bizonyítványra törekszik. Azon szülők többsége, akinek a gyereke kitűnő, elvetette az egészet (érthető okokból), mások meg találtak igazságtartalmat a sorok között. A cikk kétségtelenül durva nyelvezetű helyenként, de azért pedagógusként és szülőként is úgy vélem, érdemes a sorok közé nézni, kicsit megállni és körülnézni.

Sajnos úgy vettem ki a hozzászólásokból, hogy sokan komolyan úgy gondolják, hogy pl az a gyerek, aki végig bukdácsolja az általánost magyarból (mert történetesen diszlexiás, és baromira senki nem foglalkozik vele - mert sajnos ez a mai oktatásban nem lenne újdonság), annak biztosan nincs esze és szorgalma, és nem lehet mérnök belőle.

Ugyan már!

Nem létezik olyan ember a világon, aki mindenben tökéletes. Attól, hogy valaki a humán tárgyakból gyenge, reál oldalon még igenis lehet zseni. Az én két gyerekem is kitűnő tanuló, ami persze tök szuper, de próbálom őket abban erősíteni, amiben valóban jók, és ami valóban érdekli őket. Egy gyerekben már egész kis korában felfedezhető, hogy mihez van affinitása, és ezzel igenis foglalkozni kell. Ha csak azzal törődök, hogy mindenből jó jegyeket kapjon, akkor elforgácsolódik. A plusz energiáit ne arra "pazarolja", hogy a magyar jó jegyét jelesre javítsa, hanem arra, hogy ami érdekli, abba fektessen plusz energiákat. Igenis legyen céltudatos, mert ha nem így teszek, kikerül a gimiből, és fogalma sem lesz, hogy hogyan is legyen tovább.

Őszintén: hány kamasz küzd ilyen problémával a középiskola végéhez közeledve?

Persze, ott vagyunk, hogy segítsünk, de nem lenne jobb, ha már korábban megfogalmazódna benne, mi az, amit szeretne csinálni? Szerintem igenis sokkal jobb lenne! Összefoglalva az egészet, én a cikkből nem azt szűrtem le, hogy kiakadt egy anyuka, akinek nem lett kitűnő a gyereke, ezért irigy és haragszik a világra. Kétségtelen, hogy túlzásokba esik sokszor, de nekem leginkább az jött le belőle, hogy a szülők nagy része nem azzal foglalkozik, hogy a gyereknek valójában mi lenne a jó, hanem azzal, hogy "idén is megmutathatom a szomszédnak, hogy az én fiam okosabb, mint az övé, mert mindenből jeles lett!".

Persze, már most tisztában vagyok a reakciókkal. „Az én gyerekemet nem én kényszerítem, ő magától kitűnő!” Ebben egészen biztos vagyok. Én is voltam gyerek, és tudom, hogy a gyerekeket mi hajtja. Az elismerés! Azért akar kitűnő lenni, hogy a szülő büszke legyen, és azt hiszem itt most ez a kulcsszó!

BÜSZKE!

Tudom, tudom! Mindenki azt mondja most, én akkor is büszke lennék a gyerekemre, ha nem lenne kitűnő. Én még ezt is elhiszem, de vajon a gyerek ezt tudja? Mi a párommal leültünk a nagyobbik fiammal, aki most megy 4. osztályba, és elbeszélgettünk vele. Meghallgattuk, mi is az, amit szeretne. Sokan nem veszik komolyan a lurkók vágyait, mert azt gondolják, nincs realitása. Ám ez nem feltétlenül van így. Az én gyerkőcöm például biológus akar lenni – vagy robotmérnök. Már nagyon régóta így érzi, és látjuk, hogy igenis van lehetősége ezt megvalósítani, mert a reál tárgyakból nagyon jó, a természetet imádja, biológiából olyan dolgokat tud, amiket szerintem én sosem tudtam. Rengeteg természetfilmet néz, és nem azért, mert én akarom, hanem mert ez érdekli. Elmondtuk neki, mi kell ahhoz, hogy a célját megvalósítsa, mik azok a tárgyak, amiket nagyon komolyan kell vennie (nem csupán azért, hogy én büszke legyek!).

Félreértés ne essék, mert nem azt mondom, hogy a többi tárgy le van ejtve. Nem! Az órákon figyelnie kell, tudásához mérten a legjobb formáját hoznia, ugyanakkor a plusz energiáit abba fektesse inkább, ami őt érdekli, szóval tudja, hogy én most is nagyon büszke vagyok rá, akkor is az leszek, ha nem lesz a bizije kitűnő, de akkor leszek a legbüszkébb, ha eléri a célját, és a szüleitől minden támogatást és segítséget megkap ehhez.


Szóval a kitűnő bizonyítvány nagyon jó, és igenis legyünk büszkék rá, de lássunk a dolgok mögé, és ne ez legyen az elsődleges cél.

Ezt úgy mondom, mint gyakorlott pedagógus, szülő – és mint egykori gyerek...

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó