IskolaKülföldHogy csinálják máshol?

Osztálytermek a világban - 2. rész

Múlt héten már bemutattunk néhányat Julian Germain fotóiból,  amelyen a művész osztálytermeket örökít meg szerte a világban. Most folytatjuk a sort, és ezek a fényképek sem lesznek kevésbé megdöbbentőek, hiszen éppúgy láthatunk nigériai iskolát, ahol négyen ülnek egy asztalnál, és oroszországi osztálytermet, ahol a diákok Guccit és Pradat viselnek.

Etiópia, Gambella – "A városka 420 km-re van a fővárostól. Esett, szóval kocsival nem tudtunk végigmenni, így gyalog tettük meg az utolsó pár mérföldet a világ legcsodásabb vidékén keresztül. Az iskola elképesztően szegényes volt, de a gyerekek akiket megismertem nagyon lelkesek voltak. Etiópia ezen részén legalább elismerik a tanárokat."

Bangladesh, Jessore – "Bár úgy tűnik, de nem katonai iskolában jártunk, csak ilyen volt az egyenruhájuk. Az iskola nagyon szigorú, a gyerekek pedig sokat kérdeztek arról, hogy mit gondolok az országukról. Nagyon ambiciózusak voltak, azt gondolták, hogy az iskola egy nagyon fontos lehetőség számukra. Sokan ügyvédnek, orvosnak készültek."

Nigéria, Lagos – "Ebben az osztályban kb. 60 gyerek volt, de akadt ahol majdnem 90. Sok terem sokkal inkább egy szabadtéri terület volt tetővel, láttam ott órákat tartani, de nem hagyták lefotózni. Azt szerették volna, ha ezt a termet fényképezem, amit nem rég csinosítottak ki. Az asztalokat különböző cégek adományozták nekik, és így is 3-4 gyerek ült egynél." 

Tajvan, Tajpej – "Teljesen váratlan volt, amit itt láttam. A diákok és a tanáruk együtt ebédeltek az osztályban, majd mindenki a saját asztalán pihent 30 percig. Ezután 10 percet a friss levegőn töltöttek, és folytatták a tanulást." 

Kuba, Havanna – "A szegénység ellenére Kuba nagyon híres a jó oktatási rendszeréről. Bár sok országban megjelennek a fontos történelmi és vallási személyiségek fotói, de Kuba egészen új szintre emelte ezt. Che Guevara és Fidel Castro képe mindenütt ott van."

Katar, Doha – "Ez az iskola nagyon hatékony volt, bár kissé lélektelen. Itt minden a munkáról szólt, nem a szórakozásról. Azért jó volt látni néhány graffitit a székek háttámláján és a Narnia Krónikái-tolltartót."

Oroszország, Szentpétervár – "Oroszország nagyon komolyan veszi az oktatást, ezek a gyerekek pedig nagyon ambiciózusak voltak. Mindegyikük egyetemre akart menni. Már most divatos kiskosztümben és magas sarkúban járnak a lányok. Itt nem a Nike edzőcipő volt a jellemző – sokkal inkább a Prada és a Gucci." 

A londoni fotós többéves projektje során készült fotókat itt találod. 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás