Iskola

Magyarországon tart előadást az Ember, Aki Sosem Járt Iskolába

Nem vagyunk egészen biztosak abban, hogy André Stern mindig örül ennek az állandó jelzőnek, de mivel ez lett a könyve címe, a média már így kapta fel és adta tovább a hírét. Tény, hogy sosem ült iskolapadban, legalábbis intézményesített oktatás keretei között. Mindezek mellett jelentős tudásra tett szert, s noha nem kifejezetten az iskola mint olyan ellen kampányol, saját példája azt mutatja, vannak az ismeretszerzésnek alternatív útjai is.

Az emberiség jövőjének letéteményesei a mindenkori gyermekek. Hogyan fogannak, hogyan születnek, hogyan tudják kibontakoztatni magukkal hozott adottságaikat és teljesíteni vállalt feladataikat – nagymértékben függ attól, hogy milyen környezetbe érkeznek.” – olvasható a honlapján, arról pedig a könyve árulkodik, hogy ő valójában milyen környezetbe is érkezett.

A kiadványt forgatva az embernek az a furcsa érzése támadhat, hogy ez a férfi valószínűleg már úgy született, hogy tudott írni-olvasni-számolni, de valójában csak a könyv szerkesztője választott sajátos módszert a szerző gondolatainak átadására: csak egészen a könyv végén derül ki – akkor, amikor már szinte csak felnőttes dolgokról esik szó –, hogy a szüleitől leste és sajátította el ezeket az alapkészségeket.

Ez  még nem lenne ok a világhírre. Ilyen gyerekek minden családban akadnak. Apa-anya büszke az ilyen okos csemetére, majd a kölök bekerül az iskolába, és csak a baj van az egészből, mert a pedagógus nem tud mit kezdeni vele, sokszor a kortársai sem, viszont elég intelligens ahhoz, hogy rájöjjön: sokkal jobban jár, ha alkalmazkodik. Az esetek többségében a szülők már eggyel korábban felfogták ezt, és bölcsnek vélt beletörődéssel, a "gyerek érdekében" nem akadályozzák meg azt az asszimilációt, amely során pontosan azt az előnyt és ajándékot veszíti el, amelyet természetes úton szerzett meg.

André Sternnek az volt az óriási szerencséje, hogy – az átlaghoz képest –  különlegesen gondolkodó családba született. Szülei nevelési elve az volt, hogy a gyerekeknek a szabadságukat védő struktúrára és értelmes szabályokra van szükségük. Így, mivel nem ütközik külső akadályokba (fegyelem, félelem, kudarcok, büntetés, uniformizálás stb.), ki tudja bontakoztatni a saját képességeit a maga saját ritmusában. Véleményük szerint az iskola és annak szerkezeti merevsége elpazarolja azokat az értékes energiákat, amelyek a kezdőknek sajátjai ( vö. a tanulók még motiváltak az alsó tagozaton, viszont ez a lelkesedés nyolcadikra eltűnik).

Elapadó források

Egy tanulmány szerint 50 évvel ezelőtt egy gyerek az iskoláskoráig elsajátított tudás közel felét szüleitől és nagyszüleitől, 30-40%-át pedig testvéreitől, illetve kortárs csoportjából szerezte hagyományos úton, tehát „kérdés-felelet”, utánzás formájában. Tudásának alig 10-20%-a eredt tehát külső forrásból. Napjainkra a szülőktől, nagyszülőktől szerzett információk aránya 10-20%-ra csökkent, a testvérektől és a kortárs csoporttól 20-30%-nyi információ jut el a gyerekhez, míg az összes tudás többsége tévén és rádión, illetve egyre nagyobb mértékben az interneten keresztül jut el hozzá. Ilyenkor azonban nincs lehetősége sem azok ellenőrzésére, sem értelmezésük elősegítésére és feldolgozására – az információ tehát utasításjelleget ölt. (A cikk teljes egészében itt olvasható)

Andre Stern kivételes érdeklődésű gyerek volt. Nyilván azért is, mert érdeklődésének célpontjait mindig támogatták. Az alapkészségeket olyan tevékenységekkel fejlesztette tovább, amelyekben a játék, a tanulás és sokszor a munka nem különültek el egymástól. Fémmegmunkálás, szövés, informatika, agyagozás, zene, tánc, hangszerkészítés, fotózás, modellkészítés, újságírás, fotózás, rajzolás, festés, legózás – mindezekbe olyan lelkesedéssel vetette bele magát, és olyan ambiciózus kitartással sajátította el a felsoroltakhoz szükséges tudást és készségeket, mint amilyen tudatosság általában a másoddiplomásokra jellemző, amikor  – hátuk mögött egy diplomával – már végre pontosan tudják mit akarnak.

A gyerekek is pontosan tudják, mit akarnak: mindent! S nagy valószínűséggel megfelelő támogatást feltételezve sokoldalúbb és mélyebb tudásra tennének szert, ha nem a kényszer, hanem a valós és természet adta kíváncsiság mentén haladhatnának.

"A szülők feladata az lenne, hogy a megszületett emberi lény életben maradását biztosítsák (biztonságos környezet, élelem, ruházat), megtanítsák neki a fizikai környezet alapvető működéseit, és ami a legfontosabb: kísérjék és támogassák gyermekeiket abban, hogy az általuk hozott tudást, ismeretet, eszközöket „kicsomagolják” és ezekkel felvértezve, ezeket folyamatosan, lelkesen, hatékonyan tökéletesítve kiáradjanak a világba, életfeladatukat beteljesítendő. Ezzel szemben, az elterjedt gyakorlat azt mutatja, hogy a szülők és az oktatási rendszer úgy tekintenek a gyermekekre, mint üres edényre, amelyet fel kell tölteni az általuk már ismert és elhalmozott tudással, képességekkel, elképzelésekkel és rendszerszemlélettel." – olvasható a honlapon.

A Strern által megfogalmazott lelkesedés általi hatékony tanulás nem azonos az élményalapú tanulással. Ez utóbbi még mindig osztályokat, korcsoportokat, iskolapadot, pedagógus által irányított folyamatot takar, amelyben a jutalmazás-büntetés folyamatosan vitatott aránya és módszerei, a frontális munka, a mindenkire ugyanúgy érvényes elvárások és a teljesítménykényszer kevésbé engedik érvényesülni az egyéni adottságokat.

Az van, hogy jó családba kell születni, oda, ahol van döntés, elhatározás, cél, rengeteg szeretet és odaadás, idő a beszélgetésre és a közös foglalkozásokra, valamint megfelelő mennyiségű pénz a könyvekre, az előadásokra, a tanfolyamokra, a tanárokra, a szükséges tárgyi eszközökre stb.

Pusztán a könyvet elolvasva nem látom, hogy ezeket a remek elveket hogyan lehetne manapság a gyakorlatban alkalmazni. Ismerek például egy családot, ahol a kisgyereket édesanyja hasonló odaadással vette körbe, aminek az lett a "következménye", hogy kiscsoportosként késsel-villával eszik és kerek mondatokban, szabatosan beszél, versel, énekel – természetes lelkesedésből, kedvvel. Anyukának persze vissza kellene mennie dolgoznia, hiányzik a fizetése a családi kasszából, de amíg teheti, inkább otthon marad, mert attól tart, hogy az együtt megalapozott tudás azonnal kárba veszne az intézményes nevelés/oktatás süllyesztőjében.

A fotó illusztráció

Stern sem álomvilágban él, fő üzenete tehát nem az, hogy ne járjunk iskolába, hanem az, hogy a lelkesedés általi tanulás milyen más minőségű és hatékonyságú, melyek az ebben rejlő lehetőségek a gyermekek, a szülők, a pedagógusok, a nevelők és a munkahelyi vezetők számára.  André egyébként több nyelven beszélő, több mesterséget művelő (zenész, gitárkészítő, író, színházi társulat vezető, szaklap főszerkesztő), sikeres felnőtt és családapa lett. Néhány éve szívügyének tekinti, hogy saját személyes történetén keresztül megmutassa, hogy az iskola egyik, de nem egyetlen módja a tanulásnak..

André Stern előadása Budapesten

 LELKESEDÉS – A MEGÚJULÓ SIKERFAKTOR

„Soha nem pályáztam állásokra. Ahol ez idáig dolgoztam, gyakran töltöttem be vezető pozíciókat. Nem a karriertörekvések miatt, nem becsvágyból, hanem azért, mert a hozzáállásom, a felkészültségem, az egyértelmű elköteleződésem (soha nem tévedésből landoltam valahol, hanem kedvtelésből voltam ott), és mindenekelőtt a megnyilvánuló hozzáértésem magától értetődő módon oda vezettek engem. Soha nem hagytam el az utamat, soha nem kötöttem alkut, hízelegtem egy felettesnek vagy alázkodtam meg valaki előtt, hogy „jó benyomást” keltsek.”
(Részlet André Stern: … és sosem jártam iskolába című könyvéből)

2015. április 25. 10:00 - előadás és online közvetítés

Bijó Rendezvényközpont - Budapest, Róbert Károly körút 96, 1135 Magyarország

Részletek itt

2015 április 20. MMI

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás