IskolaMás szemmelPedagógus szemmel

Miért nincsenek óvó- és tanítóbácsik?

Vannak olyan szakmák, amelyeket már hagyományosan is női foglalkozásnak tekintünk. Ilyen többek között az óvodapedagógusi és a tanítói szakma. Már a mi gyerekkorunkban is csupa nő vigyázta és tanítgatta az óvodában a gyerekeket, és ez ma sincs másképp.

Az országban egyetlen óvóbácsiról tudok csupán, de ő maga akkora szenzációnak számít, hogy még interjút is készítettek vele. Férfi tanítóból sincs sok, az alsó osztályos gyerekeket inkább nők vezetik be a betűk és számok világába. Bezzeg a felsőbb osztályokban, a középiskolákban és az egyetemi-főiskolai katedrákon már egyre több és több férfi jelenik meg. Úgy tűnik, a pedagógusi körökben bevett értékrend, miszerint a tanítói szakmánál megbecsültebb pozíciót jelent az egyetemi tanári pozíció, ez esetben is érezteti hatását.

Ám ez nemcsak nálunk jellemző tendencia. Hiszen az Európai Unió Bizottsága nemrég tett közé egy tanulmányt, amelyből kiderül, hogy inkább a hagyományos nemi szerepeknek megfelelő foglalkozást választanak a férfiak, mert az általános iskolai vagy óvodai állás férfiatlannak tűnik a szemükben.

"Aki férfiként iskolában vagy óvodában helyezkedik el, az a férfiasságát kérdőjelezi meg" - összegezte a felmérés megállapításait Bernadette Forsthuber, a tanulmány szerzője Brüsszelben. Az Eurydice elnevezésű vizsgálat Bulgária, Izland, Liechtenstein és Norvégia kivételével valamennyi EU-állam képzési adatait elemezte.

Az eredményekből az derült ki, hogy a férfiak és a nők gyakran a hagyományos nemi szerepeknek megfelelő hivatásokat választják - számol be az InfoRádió cikke. Így a kevésbé jól fizetett egészségügyben és a szociális szférában az egyetemi végzettségűek 76 százalékát teszik ki a nők, míg a mérnököknek és az építőiparban dolgozóknak csupán 25 százalékát. A pályaválasztás az egyik fő oka annak, hogy a nők Európában átlagosan negyed annyival keresnek kevesebbet, mint a férfiak.

A bizottság ugyanakkor bírálta, hogy a legtöbb támogató program arra irányul, hogy a nőket a műszaki pályák felé tereljék - csakhogy ezzel a férfiakat rövidíthetik meg.

Az Európai Unióban a lányok 13,2 százaléka, a fiúknak pedig lényegesen nagyobb hányada, 17,2 százaléka hagyja ott az iskolát. "Politikánknak mindkét nemmel foglalkoznia kellene" - húzta alá Androulla Vassiliou, az unió kulturális megbízottja.

A tanulmány ezen felül arra is kitért, hogy a lányok általában nehezebben birkóznak meg a számolással, a fiúk pedig az olvasásban teljesítenek gyengébben. Vassiliou szerint a lányok matematikai képességének gyengesége a neveltetéssel van összefüggésben. A kulturális biztos kiemelte, hogy a nemi egyenlőség megteremtésének legnagyobb akadálya a hagyományos szerepmintákhoz való ragaszkodás.

Arra persze még sokat kell várni, hogy a nemek aránya megváltozzon az elnőiesedett szakmákban, már ha egyáltalán lesz ilyen jellegű változás. Ugyanakkor nem lenne baj, ha a gyerekek kicsi korukban nem csak a nőktől tanulhatnának, nemcsak őket tekintenék mintának, hanem lenne előttük férfiminta a családon kívül is.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás