IskolaMérés és értékelés

Így látom én

Buktassunk vagy ne?

A Rosszgyerek az utolsó padban ült. Csak elsőben járt velünk. Később még láttam egyszer-egyszer verekedni az udvaron, aztán eltűnt az iskolából. A régi osztálytársaim közül egyedül neki nem tudom a nevét.

Sok év távlatából érdemes elgondolkodni azon, mire is tanított engem, Jótanulót a Rosszgyerek, és hogy mire tanította őt az iskola az utolsó paddal, a buktatással.

Nos, én azt tanultam, hogy a rosszaknak a hátsó sorban a helyük. Hogy aki lemarad, az kimarad, és nem érdemes rá szót vesztegetni. Volt-nincs... Tavaly még ott ült a hátsó padban, az idén már nem, ez azonban szemlátomást nem izgat senkit.

A Rosszgyerek pedig azt tanulta, hogy ő selejtes, akit simán el lehet félúton veszíteni. Ragaszkodott ő is a tanító nénihez, akinek a szépen erezett kézfejét valószínűleg ugyanúgy csodálta, ahogy mindannyian. De nem tudta kivívni a szeretetét, mert ahhoz szépen kellett volna gömbölyíteni az „o” betűt, tudni kellett volna a hónapokat sorban, no és kihegyezve kellett volna tartani a tolltartóban a színeseket. Ő pedig ezeket nem tudta. Hogyan is tudhatta volna, amikor Rosszgyerek volt...?

Őt soha nem szólította fel a jó Tanító néni, aki puszta tapintatból, hogy meg ne szégyenítse, inkább hagyta, hadd foglalja el magát csendesen a hátsó padban. Az ünnepségeken sose kapott szerepet, nehogy szégyent hozzon az osztályra a közönség előtt, és bizony, a Tanító néni örült, amikor a Rosszgyerek nem jött el a közös kirándulásokra, hiszen egyre nyughatatlanabbul, egyre agresszívabban viselkedett. De az órákon se volt másképp: ahelyett, hogy hálás lett volna a békességért, egyre többet zörgött, lomolt a hátsó padban, és előszeretettel piszkálta az előtte ülő lányok haját.

Igen, a Rosszgyerek beteljesítette a hozzá fűzött jóslatot: kezelhetetlen volt és nevelhetetlen, mi sem természetesebb hát, mint hogy a jó Tanító néni és a jó Osztály az első adandó alkalommal megszabaduljon tőle...

Az alsós bukások túlnyomó részének hátterében az itt leírthoz hasonló jelenségek állnak, vagyis nem olyan probléma, amin puszta ismételgetéssel, gyakorlással, még egy ugyanolyan évvel segíteni lehet. A bukás nem segít rendezni az egyes készségek elmaradott fejlettségét, hiszen ehhez az adott készségszintnek megfelelő fejlesztés szükséges, ami ha az előző „elsős” módszertanban nem volt benne, nem lesz benne a következőben sem. De nem segít a buktatás az otthoni és az iskolai kultúra illeszkedési zavarán sem.

Az – egyébként tévesen – „buktatás tilalmának” nevezett intézkedés elvben azt célozta volna, hogy alsóban, amikor az iskola fő célja a tanulási készségek megalapozása, a gyerekek a tanítóval való több évig tartó, bensőséges kapcsolatban, a kialakuló gyerekközösség védelmében, az egyéni különbségeknek megfelelő ütemben fejlődjenek, garantálva ugyanakkor, hogy négy év alatt mindenki eljut a készségfejlődés megfelelő szintjére.

Ehhez azonban nyilván nem elég a buktatást megtiltani, de a megfelelő fejlesztés eszköztárát is biztosítani kell. A „buktatás tilalma” épp ezért nem a buktatás eltörlésére vonatkozó adminisztratív intézkedés próbált (volna) lenni, hanem a négyéves fejlesztő folyamat egyik garanciája, számos támogató intézkedéssel kiegészítve.

A gyengén teljesítő, de nem „megbuktatott” kisdiákok egyéni fejlesztési terve, a számukra biztosított fejlesztő órák lettek volna hivatottak garantálni azt a többlet gondoskodást, amire a lemaradó gyerekeknek a hátrányok kompenzálásához szükségük van – és amit, lássuk be, pusztán a buktatás által nem fognak megkapni továbbra sem.

Míg a buktatás elsősorban a tanítónak segít, addig a „buktatás tilalma”, ha jól használják, elsősorban a rászoruló, lemaradásokkal küzdő diáknak. De csak akkor, ha jól használják. Ha a tanító segítséget kap az egyéni fejlesztési terv elkészítéséhez és megvalósításához, ha támogatást kap a csoporton belüli szolidaritás erősítéséhez, a Rosszgyerekek személyiségfejlesztéséhez, pozitív csoportszerepük kialakításához és ezzel a probléma tényleges rendezéséhez. Ha a „buktatás tilalmát” nem dogmatikusan értelmezik, hanem úgy, ahogyan a rendelkezés ténylegesen szól; vagyis a szülők és tanítók együtt keresik meg az érintett gyerekeknek a legjobb megoldást.

Az alsó tagozat az első olyan csoportos élmény, ahol a gyerekeknek teljesítményhelyzetben, egy csoport normáit is szem előtt tartva kell megfelelniük. Nem mindegy, hogy az első kudarc pillanatában hagyjuk elveszni őket, vagy egy több évig tartó folyamatban megtanítjuk őket az egyéni teljesítményre, a csoporthoz tartozásra, a normakövetésre. Talán nem gondolunk arra, hogy a buktatással nemcsak a tízes körben való összeadás képességét minősítjük, de azt is megmutatjuk az érintett gyerekeknek, hogy a csoport, amihez kötődni kezdenek épp, nem tart rájuk igényt. Ennek az iskola világán messze túlmutató következményei lehetnek.

Épp ezért jobban tesszük, ha inkább a megfelelő (tanítókat és gyerekeket) támogató rendszer működtetését követeljük, nem pedig a valójában soha el nem törölt buktatás helyreállítását.

 
Kölöknet hozzászólások  
(27 hozzászólás) 
2010 május 08.
Zsuzsi
Kedves Szülő! Teljesen átérzem a problémáját, én is voltam ilyen helyzetben, de mivel biztos, hogy mások a körülményeink, nem bocsátkozom sem találgatásokba, sem ötletelésekbe. Az alábbi tanácsom azonban, kérem, vegye fontolóra! Először célszerű lenne négyszemközt leülni az iskola igazgatójával, majd hármasban (a tanító nénivel is) megbeszélni a további lehetőségeket. Amennyiben így nem jutnak közös nevezőre, javaslom felkeresni a szakértői bizottságot, és tőlük kérni a továbbiakra az útmutatást. Tiszta szívből remélem, hogy a gyermek érdekében egyezségre jutnak! Az utazó gyógypedagógus létjogosultságát nem kérdőjelezhetem meg, de bizonyára Ön is tudja, hogy ő nem állandó tagja a tantestületnek, a gyermekének viszont szüksége lenne az iskolában egy "fix pontra", egy tanárra/gyógypedagógusra, akihez bármikor fordulhat a gondjaival, és aki a többiek előtt (vagy többiekkel szemben) képviseli az érdekeit.
2010 május 07.
Háborgó (és bizonytalan) szülő
Kedves Zsuzsi! Köszönöm a megerősítést, én is így gondolom a dolgokat. A gyerek sni a-s, és a jelenlegi iskolájában javasolták a további ellátását. Saját gyógypedagógusa nincs iz iskolának, csak "utazó", de mivel már év vége van valószínű ebben a tanévben nem fér bele az idejébe, hogy foglalkozzon vele. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy az iskolának és a tanítójának fogalma sincs róla, hogy nem lehetne értékelni a fent említett dolgokat. És ami a még nagyobb baj, hogy az osztályfőnökének nulla szociális érzéke van, mint fentebb írtam a különültetés kapcsán. Volt már korábbi eset is ahol ezt bizonyította. Elsőben csak testnevelést tanított még a fiamnak, akkor történt az eset. Volt az iskolában tenisz szakkör, amit ő tartott. Év elején nem akart menni a gyerek, de aztán valahogy kedvet kapott hónapok múlva( tán inkább oda ment, mint a napköziben kelljen ülni, elég mozgékony egyébként is). Tetszett is neki, ám két hónap sem telt el, közölte a kedves tanító, hogy sajna nem tud ennyi gyerekkel foglalkozni, csak az ügyesebbek maradhatnak!!! (hogyan lett volna olyan ügyes, mint akiknek volt 4-5 hónap előnye?)és különben is az én gyerekem több figyelmet igényel és neki erre nincs kapacitása, ezért ő is kiesett a rostán. Ez iszonyú élmény volt akkor neki. Na ugyanezzel a pedagógussal küzdünk most mint osztályfőnök és ő lesz még negyedikben is. Számtalanszor megfordult már a fejemben az iskolaváltás, de 1. a gyerek hallani sem akar róla, 2. honnan tudom, hogy jobb lesz a másik, 3. nem biztos, hogy egy problémás gyerekért kapkodni fog a másik iskola, 4. a kistesó most megy elsőbe, akkor már nagyon zűrös lenne, ha nem egy helyre járnának. Őt most egy olyan tanítónéni fogja tanítani, aki elsőben (sajnos csak akkor) a fiamat is, és nagyon bejött. Ő volt eddig az egyetlen, aki tudott vele bánni. A kicsinek még az osztálylétszám is ideális lesz, 21-22. Ő épp az ellenkezője a nagynak, nagyon előre jár. Neki meg azért kell a jó tanító, hogy ezt tudja kezelni és ne unja majd magát. Szóval iszonyú a dilemma. Merjünk-e vállalni egy bizonytalan váltást, a nagy akarata ellenére, a kicsit is "beáldozva", vagy csak vigyük a nagyot máshová és bonyolítsuk még jobban az életünket. Így sem könnyű sokszor a szervezés két dolgozó szülő és sportoló gyerekek mellett.
2010 május 07.
Zsuzsi
Kedves Háborgó Szülő! Teljesen egyetértek Önnel, és én szégyellem magam, hogy olyan kolléga tanítja a gyermekét, aki nemhogy nem tud, de nem is akar a tanítványaihoz alkalmazkodni. Viszont a szakértői vélemény nagyon komoly hivatkozási alap, és ha abban sni-nek, azon belül pedig diszgráfiásnak nyilvánították a fiát, akkor a helyesírását, sőt az írásképét sem szabad osztályozni. Sőt, mint fentebb írtam, a többi tárgyból is a szóbeli számonkérést kell előtérbe helyezni. És ennek felsőben lesz majd igazán jelentősége, amikor minden tanárnak tudnia és alkalmaznia kell ezt a szabályt. Erre nyugodtan hivatkozhat az igazgatónál és a tanítónál is, ez nem "alkalmazkodás" kérdése, hanem kötelező feladat. A gyermek magatartási problémáinak nagy részét ugyanis az okozza, hogy érzi, jóval többre képes, mint amennyit bizonyos téren fel tud mutatni, sőt továbbmegyek: érzi, hogy a nála gyengébbek jobb eredményt érnek el. Hosszú távon ez hihetetlen mértékben frusztrálja. Mit lehet tenni? A szakértői véleményre hivatkozva kikövetelni a gyerek "járandóságát", vagyis a gyógypedagógus által vezetett fejlesztő foglalkozásokat, és az értékelés alóli mentesség betartását. A szakértői bizottság ugyanis kijelöli azt az intézményt, ahol a gyermek ellátása biztosított, és ha az a jelenlegi iskolája, akkor kötelességük ezt a feladatot is teljesíteni, pláne, mert emelt normatívát kapnak. Ha pedig nem így van, és lehetőségük van másik iskolába átvinni a kisfiút, olyan intézményt keressenek, amely vállalta az integrált oktatást, ebből következően van gyógypedagógusa, akinek többek között az a feladata, hogy koordinálja a munkát a többi tanárral. Nem kisegítő iskoláról, és nem szegregált osztályokról beszélek, jómagam is normál általános iskolában tanítok, ahol sok más mellett az sni gyerekek fejlesztését végzem, és a kollégákat látom el tanácsokkal és anyaggal, hogy a tanulási problémás gyerekekkel hatékonyabban tudjanak dolgozni, és a tanulási probléma ne generáljon magatartási zavarokat, illetve enyhítse a meglévőket. Mert a gyógypedagógusnak többek között ez a dolga. (Az a tanár pedig, aki nem alkalmazkodik a gyerekhez, alkalmatlan a pályára.)
2010 május 07.
Egy háborgó szülő
Bocsánat, hogy megint ideöntöm a problémámat, de teljesen ideillik, a legújabb fejlemény már a kirekesztésről szól:-( Hozzá tartozik a dologhoz, hogy a fiam nem nagyon meséli el mi történik vele az iskolában, de így volt ez már ovis korában is. Mintha az egy más világ volna és a háta mögött hagyja, mikor hazajön. Nem mintha nem beszélgetnénk, csak erről nem nagyon akar. Néhány elpöttyentett mondatból az a gyanúm támadt, hogy valami nem stimmel. Már egy ideje a négyen egy asztal körül elrendezésben ülnek. A múltkor valami olyat mondott, hogy ő ugyan nem fog az xy lányokkal egy asztalnál ülni, ezért inkább EGYEDÜL ül. Ezek a lányok tudom, hogy rossz tanulók és magatartásilag is problémásak. Gondolom nem véletlenül ültették őket össze...Nem épp az lenne a lényeg ebben a felállásban, hogy a gyengébb tanulók a jobbakkal együtt üljenek és tanuljanak tőlük??? Aztán nem nagyon mondott erről többet a gyerekem, csak ma egy véletlen beszélgetés során ( az osztályfőnökével) derült ki a disznóság. Azt mondja nekem az osztályfőnök: na, hétfőtől megpróbálja az xy fiú mellé ültetni, mert mostanában jóban vannak. Kérdezem: mert eddig hol ült? Válasz: egyedül, mert olyan "kuplerájt" csinál maga körül, hogy nincs aki azt elviselje. Hát szóhoz sem tudtam jutni. Igaz, hogy rendetlen, mindent széthagy és elhagy, csatázunk is e miatt eleget. Na de hogy ez indok legyen a kirekesztésére? Könyörgöm, nem leprás és nem is kirívóan rossz gyerek ( a tanárok szerint sem , csak kicsit más mint az átlag. Van egy csomó barátja az osztályban, szoktak jönni-menni egymáshoz, hívják szülinapi buliba, a fényképezésnél is sokan szerepelnek együtt az általuk választott barátokkal egy képen. Szóval nem lehet azt mondani, hogy antiszociális. Miért kell ( lehet ) csinálni egy gyerekkel? És én mit tudok tenni ellene? Várom az ötleteket. Az iskolaváltásról hallani sem akar a gyerek.
2010 május 07.
Egy háborgó szülő
Kedves Zsuzsi! Bár Anyukának címezte írását, mivel diszes gyerekekről is ír ezért én is magamra vettem:-)Nekem a legnagyobb problémám, hogy hiába fogadjuk ( vagy csak próbáljuk elfogadni, ki tudja) mi el olyannak amilyen, ha a a tanára ebben nem partner. Sajna kevés ilyen gyereknek adatik meg azt hiszem, hogy olyan tanárra akadjon, aki érti és kezelni tudja a problémát. És hiába mondjuk neki, hogy nem számít a nyelvtan eredmény ( egyébként nem tudom miért értékelik egyáltalán a helyesírását, hiszen szakértői véleményünk van róla, hogy diszgráfiás!!!, valószínű mert fogalma sincs a tanítónak, hogy nem lehetne értékelni )a gyereket magát frusztrálja a a dolog. És persze utál tanulni, nálunk is iszonyatos az ellenállás. Megpróbáltuk, hogy nem "kényszerítjük" rá, hátha majd magától nekiáll és segítséget kér, de sajna nincs még meg benne a belső motiváció hozzá és csak egyre rosszabb lett a helyzet. Nekem nem kell, hogy kitűnő tanuló legyen, csak annyit szeretnék elérni, hogy ne ássa el magát teljesen és esélye sem legyen mondjuk egy szakközépiskolába bejutni, ma már ez sem könnyű.Az alapokat valahogy meg kell tanulni mindenkinek, és én attól tartok, hogy ha most hagyjuk lemaradni, akkor behozhatatlan hátránya lesz majd felsőbe kerülve. Sajna nálunk is úgy van, hogy hiába próbáljuk hangsúlyozni neki, hogy másban meg jó, erősebb a kudarcélmény.
2010 május 03.
Zsuzsi
Kedves Anyuka! Elhiszem, hogy aggódik a gyermekéért, de talán a saját példámon keresztül egy kis biztatást adhatok. A gyerek valóban sok mindent visz magával az iskolába otthonról, de nem a szülei másolata. Ezt a kisfiam példája ékesen igazolja. Én, tanárként nagyon sokáig küzdöttem azért, hogy a gyerekem jó tanuló, mintadiák legyen, ehelyett 8.-ra a tanárok réme lett. A társaival soha nem keveredett konfliktusba, rengeteg barátja volt és van a mai napig, de a felnőttek életét alaposan megkeserítette. Sajnos, csak azután döbbentem rá az okokra, miután középiskolába került. Mit nem tudtunk mi akkor, ami ezt a hatalmas ellenállást váltotta ki?! Nem tudtuk elfogadni olyannak, amilyen. Nem láttuk meg benne azt a tehetséget, amire építve a gyengéit fejleszteni tudtuk volna. Nem kapott soha elismerést, mert ő is "disz"-es volt, és nem tudott sem szépen írni, sem olvasni. Az már nem érdekelt senkit, hogy amit nagynehezen kisilabizált, azt értette, míg a többi "jól olvasónak" fogalma sem volt arról, miről szól a szöveg.Otthon aztán én is tovább ostoroztam, mert nem akart tanulni, még az írásbelit sem készítette el, szóval iskolaidőben pokol volt az életünk. És én voltam a legnagyobb bűnös, mert tanárként és anyaként ugyanazokat a hibákat követtem el: az iskolai teljesítményen keresztül ítéltem meg a fiam. Persze büszke voltam, ha az ajtóban előreengedett, ha kivette a nehéz cekkert a kezemből, ha segített az apjának és a nagyszüleinek a nehéz, fizikai munkákban, de ezek nem írták fölül nálam az iskolai teljesítményt. A középiskolában aztán megváltozott a helyzet. Addigra beletörődtem, hogy nem orvos, mérnök, atomfizikus lesz az én, egyébként jó eszű, és hihetetlen memóriájú fiacskám, hanem autószerelő. Olyan iskolába került, ahol érték az erkölcsi tartás, a segítőkészség, az udvariasság, a fizikai erő, ahol minden pozitív apróságért dicséret és elismerés jár, és megtörtént a csoda: a fiam szárnyalt. Nem volt jó tanuló ott sem, mert aminek nem látta értelmét, azért nem lelkesedett, de szakmai tárgyakból osztályelsővé küzdötte fel magát, a többiből megelégedett a gyengébb jegyekkel, de arra kínosan ügyelt, hogy meg ne bukjon. Már nem én aggódtam az osztályismétlés miatt, hanem ő. Nem is került rá sor. Már nem én akartam, hogy megcsinálja a leckét, hanem ő. És az iskoláról soha nem faggatóztam, csak annyit kérdeztem: milyen napod volt? Az esetek többségében azt válaszolta, "semmi különös", de este magától kezdett beszélni, dőlt belőle a szó, csak hallgatni kellett. Soha nem titkolta a jegyeit, mindig mindenről tudtunk, és a fogadóórákon is dicsérték. Mert azok a tanárok TUDNAK valamit: nem a tantárgyaikon keresztül ítélik meg diákjaikat, hanem az EMBERT látják bennük. A fiam mintadiák lett, a magatartásáért és közösségi munkájáért minden évben jutalomkönyvet kapott. Most vérzik a szíve, mert elballagott. De olyan szakmát tanul majd ugyanebben az intézményben, amit nagyon szeret, amit ő választott, és amihez valóban ért. És én, tanárként rengeteget tanultam ez idő alatt: megtanultam, hogy mindenki tehetséges valamiben, és ha erről az oldalról közelítünk hozzá, sikeresek és elégedettek leszünk mindketten. A mi feladatunk tanárként-szülőként nem az, hogy a saját tudásunkat, álmainkat ráerőltessük a gyerekeinkre, hanem az, hogy az ő adottságaikat, tehetségüket segítsük kibontakozni. Én hiszem, hogy minden ember születik valamire, hát ne gáncsoljuk el a ránk bízott sorsokat! Magyartanárként és gyógypedagógusként a tapasztalataim azt igazolják, hogy a diszgráfiás-diszlexiás gyerekek súlyos magatartási problémákkal küzdenek. Ezért lesznek ők a "rossz gyerekek". Ennek nagyon egyszerű magyarázata van: az írástempójuk lassú, lemaradnak, az olvasásuk enyhén szólva élvezhetetlen, és restellik magukat a többiek előtt, mert a tanárok gyakran letorkollják, megszégyenítik őket, holott a gyerek tudja, hogy jóval többre képes, mint amennyit fel tud mutatni. Ezért én diszlexiás gyereket nem szoktam hangosan olvastatni, főleg akkor nem, ha vendég is van az órán. Gyakorolni a fejlesztő foglalkozásokon szoktunk. A diszgráfiásnak pedig magam írom le a órai vázlatot (ő is írja, de nem biztos, hogy otthon el is tudja olvasni), amit aztán beleragasztunk a füzetébe. Egyébként, ha szakértői vélemény igazolja a problémát, a helyesírását nem is szabad osztályozni, sőt, ha az írásbeli munkái értékelhetetlenek, szóban kell meggyőződnünk a tudásáról. Mert ezeknek a gyerekeknek nem értelmi problémáik vannak! A mi feladatunk pedig az, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk belőlük, és sikerélményhez juttassuk őket is. Ezzel megoldódnak a magatartási problémáik is, de legalábbis enyhülnek. Persze, az igazi megoldás az lenne, ha alsóban nem a tantervhez, hanem a gyerekhez igazítanák a tempót, és nem tárgyi tudást gyömöszölnének a kis fejecskékbe, hanem képességfejlesztést végeznének. Egyébként nem tudom, hogy ezen kívül mi lehet az oka annak, hogy egyre több a disz-es gyerek, és miért főként a fiúkat érinti ez a probléma. Amit még a szülő tehet: mivel ezek a gyerekek nem szeretnek tanulni, ne akkor segítsenek neki, ha ráérnek, hanem akkor, ha kéri. De akkor azonnal, mert 2 perc múlva már mással foglalja el magát, és abból megint csak konfliktusok adódnak. A másik tanácsom, hogy a gyerek érezze: nem az iskolai teljesítményéért szeretik otthon, hanem önmagáért. Feltételek nélkül. Csak azért, mert VAN. És tilos bárkihez hasonlítani. A testvéréhez a "legtilosabb". Miért nem tudják a szülők, hogy nem csak a kitűnő tanulóval lehet büszkélkedni, hanem azzal is, ha szépen énekel, jól rajzol, ügyesen barkácsol, sportol, udvarias és még sorolhatnám tovább. Már egy másik oldalon leírtam, de hadd tegyem meg itt is: NEM A KITÅ°NŐ TANULÓKBÓL LESZNEK A NAGYSZERÅ° FELNŐTTEK! Mi sem értettünk-értünk mindenhez - és ez kit érdekel?! Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, ami nálunk bevált: a meseterápiát. Ha ez érdekli az anyukát, szívesen írok róla, ehhez nem kell szakember, "csak" az egyik szülő és naponta 5-10 perc.
2010 május 02.
Egy háborgó szülő
Kedves Hozzászólók, tanítókat védők! Igen, az éremnek két oldala van.Csak az a legnagyobb baj, hogy (tisztelet a kivételnek)a tanítók-tanárok között rengeteg az olyan, aki csak az átlag, kockafejű, a sorból semmilyen irányba ki nem lógó gyerekkel tud bánni. És még ha némi jó szándék is mutatkozik, hogy ezen változtasson, akkor sincs meg hozzá a képzettsége, érzéke, hogy megoldja a helyzetet. A fő hiba valóban a rendszerben van amúgy. Mert ha már kitalálták, hogy mindenkit integráltan kell oktatni, akkor ehhez a feltételeket is kellene biztosítani. Képezni a tanárokat, biztosítani minden!!! iskolában szakembert, aki segíti őket a "rosszgyerekekkel" való foglalkozásban. A mi történetünk a következő: Jó szociális hátterű család vagyunk, mindketten diplomások, foglalkozunk is a gyerekekkel ( 10 éves fiú, 7 éves lány ). Csakhogy...a sors egy olyan gyereket osztott nekünk a nagyobbik személyében, aki nem egyszerű eset enyhén szólva. Pici kora óta kemény játszmák mennek, hogy a jó irányba tereljük, és elfogadja amit mondunk. Rendkívül értelmes és fogékony a világ dolgaira, de alapvetően nagyon nehéz természet, önfejű, a kudarcot nagyon rosszul tűri és nem azt váltja ki belőle, hogy akkor mit is csináljak, hogy jobb legyen, hanem azt, hogy "sz...m le magasról". Ennek ellenére tündéri, kedves tud lenni, általában udvarias is és az iskolában azonnal ugrik, ha megkéri valamire a tanára. Én már óvodás korában aggódtam, hogy baj lesz vele, soha nem tudott elmélyülten játszani valamivel sokáig, szinte vibrált körülötte a levegő,mindig nyüzsgött. Sokáig nem volt hajlandó rajzolni sem. De hiába kérdeztem az óvonénit, legyintettek, hogy á, fiú, majd..Tavaszi gyerek, egy évet visszatartottuk az oviban, mi hordtuk heti kétszer fejlesztésre, mert térben és időben nem igazán tudott tájékozódni. Így ment iskolába. Elsőben különösebb gond nem volt, hozott néhány beírást, mert órán nem bírta magában tartani a véleményét, vagy hangoskodott a napköziben, de ennyi. Aztán második elején kezdtem gyanút fogni, hogy valami nem stimmel az olvasás-írás körül. A tanító persze csak legyintett, hogy á, okos gyerek ez, csak figyelmetlen időnként. Aztán ahogy egyre többet írtak, egyre több lett a piros a füzetben, hogy gyakorolj, meg hanyag vagy stb. Közben hiába írtunk tele otthon több füzetet, semmi nem javult. Végül meguntam és elindultam , elvittem a nevelési tanácsadóba. Most 3. végén ott tartunk, hogy sajátos nevelési igényű katagóriába sorolták, figyelemzavar és diszgráfia miatt, ugyanakkor az értelme átlag feletti. És azt kérdezték a szakértői bizottságnál, hogy ez eddig nem tűnt fel senkinek??? Nálunk nem a bukás vagy nem bukás a kérdés, hanem az, hogy lelkileg már padlón van, mert elvették az önbizalmát, holott van amiből kiemelkedően teljesít. Illetve a nehézséget okozó tárgyakból is van mikor egész jól mert az eszével kompenzál. Néha viszont nem jönnek össze a dolgok, és ezt végképp nem értik a a tanárok hogy miért van így. Nálunk az a kérdés, hogy teljesen tönkreteszik vagy sem. Hogy lesz-e esélye majd olyan helyen továbbtanulni, ahol az értelme alapján helye lenne. Hogy képesek lesznek-e segíteni abban, hogy megtanuljon a problémájával boldogulni ( a figyelemzavar nyilván idővel alakul úgyis, az írásban meg segíthet a számítógép).Most meg az iskola közölte, hogy ok, megszervezik a fejlesztést, de ők tulajdonképpen nicsenek felkészülve az ilyen gyerekek ellátására. És veszem is észre sajnos. Pl. a minap közli velem az osztályfőnöke, hogy nem tanulta meg a szabályt nyelvtanból, mert nem jól írja egybe vagy külön az igekötős igéket.No omment. Könyörgöm, diszgráfiás, örülök, ha egyáltalán valahogy írja. Hát itt a nagy baj. Fogalmuk sincs az egészről. Meg ott, hogy azt mondja nekem a tanító, hogy ne várjam már, hogy majd a pedagógus alkalmazkodik a gyerekhez!!!Akkor ki van felkészülve? Hogyan várhatom mondjuk így azt, hogy felsőben majd engedjék neki pl.laptop használatát a kézzel irkálás helyett? Egy intelligens gyereket hová a csudába vinnék? Mivel kitalálta valaki, hogy az ilyen részképesség zavaros gyerekeket integráltan kell nevelni, akkor készítse fel rá az intézményeket meg a pedagógusokat, adjon melléjük gyógypedagógust, aki segíti őket. Vagy mutasson nekem olyat, ahová vihetem, ahol nem értelmi fogyatékosok, vagy nem szociálisan hátrányos helyzetükből adódóan gyenge gyerekek gyűjteménye van. Ha nem állnék a gyerek mellett és nem hadakoznék állandóan az iskolával, akkor már ő is rég a "rosszgyerekek" táborában lenne. Hiszen nem tökéletes, nem angyal , hanem egy eleven fiú, némi problémával, amit ha nem kezelnek helyén szépen beleviszi abba a negatív spirálba, hogy te nem tudod, akkor hülye vagy-igen én nem tudom, akkor meg mit erőlködjek, de valahogy mégiscsak felhívom magamra a figyelmet, hát akkor jól elverem az osztálytársamat...Igenis vegyék tudomásul a pedagógusok, hogy ilyen világ van, és alkalmazkodjanak hozzá. Aki nem képes rá, az meg vegye a kalapját. Mondom ezt azért, mert nem vagyunk analfabéta, hátrányos helyzetű, együttműködésre képtelen szülők, akinek a gyerekével azért nem lehet bírni, mert nem törődnek vele, sőt..mégsem akarnak működi a dolgok.
2010 április 27.
Frobben
Kedves Mindenki! Ez a "történet" azért meglehetősen sarkított. Ahogyan Lula példája is kiválóan bizonyítja itt korántsem azzal az elvi kérdéssel van baj, hogy akkor most megbuktassuk-e a kisdiákot vagy sem. (Szerintem egyébként magával a buktatással nincs semmi gond...) A döntő kérdés sokkal inkább az, hogy egy tehetségtelen, alkalmatlan, destruktív tanítóhoz kerül a gyermekem, vagy egy rátermetthez. Mert valami azt súgja, hogy ha a tiltás okán egy dilettáns kénytelen (akarata ellenére) tovább vinni a gyermeket, akkor az nem lesz üdvözítő a példában említett "Rosszgyereknek" sem. És még mielőtt szóba kerülne: nem, nem gondolom, hogy minden tanító dilettáns, sőt!
2010 április 19.
Lula
Róza! Kisvirág jól látja a helyzetet( valószínű ő minden levelemet elolvasta...). Sajnos nem mindig derül ki egy beszélgetés alkalmával a tanító jelleme. A félreértés elkerülése érdekében több iskolában voltam a beíratás előtt, több tanítóval beszéltem. Sajnos igaz a mondás, lakva ismeri meg az ember a másikat. A fiamnak pedig nem hiszem , hogy használt volna ha az első problémánál rögtön kiveszem a suliból, ezzel arra tanítva őt hogy probl. esetén a megfutamodás a válasz és nem a megoldás keresése... Ezek a dolgok, hogy miként is bánik a tanító a problémás gyerekekkel hónapok alatt derült ki. Többször voltam a tanítónál beszélgetni, segítségét kérni és a tanácsát. Lekezelően bánt a férjemmel és velem is. 4-5 gyereknek, szülőnek is problémája van ezzel a tanítóval( nem én vagyok összeférhetetlen) egy kisfiút a szülei már el is vittek a suliból, amit a tanító úgy reagált le a gyerekeknek: Jó is, úgyis rossz gyerek és tanuló volt!!! Nehéz döntés a váltás, mivel a fiamnak több barátja van az osztályban akikhez kötődik, viszont ez a helyzet tarthatatlan. Próbálunk minél kevesebb sérülést okozni a fiúnknak. DE egyébként kösz a kioktatást Róza, gondolom te nem voltál ilyen helyzetben, ezért könnyű ítéletet mondani...
2010 április 18.
Kisvirág
Lula! Ha csak így lehet megszabadulni tőle... Én mindenesetre figyelmeztetném a többi szülőt, hogy mit tanít az ő gyereküknek akkor, amikor arra biztat mindenkit, hogy fogjanak össze, és bántsanak egyet... Van a Vendég a háznál c. műsor a Kossuth rádión, Szerdánként 11.30-tól lehet betelefonálni egy fél óráig (1-328-8972), komolyan elgondolkodtam, hogy megkérdezem, ilyen esetben hová fordulhat a szülő, ha az igazgató nem partner, és van-e joguk más igazgatóknak elutasítani a gyerekedet, illetve hogy van-e valami szakmai felügyelete ma még a tanároknak, és ha igen, mekkora szavuk van ilyen esetben. Végül mégsem tettem meg, de neked (vagy a nagymamának, ha ő jobban ráér), lehet, hogy mondanak valami okosat. Mármint hogy a következő adásban, vagy esetleg utána, merthogy előtte megkérdezik azokat, akik elvileg tudják a válaszokat. Róza! Nem biztos, hogy egy falusi iskolában van választásod és lehet, hogy általában szűkebbek a lehetőségeid. És ha az osztály többi tanulójának meg ugye semmi baja a tanítónénivel, azaz a szüleiknek sem biztos, hogy van, és ez feltehetőleg az idősebb gyerekek esetén is igaz, akkor ha megkérdezed a többi szülőt, sem biztos, hogy kiderül a dolog. És valószínűleg azt sem teszik ki a faliújságra, hogy hány fegyelmije volt a tanárnak, meg milyen összetűzései vannak a szülőkkel. Ez utóbbi még ki is derülhetne, de lehet, hogy az előbbit még egy kisebb település iskolájában is eltitkolhatod. Szóval lehet, hogy ez a "lakva ismerni meg..." esete, bár konkrétumot ugye nem tudok. És Lula hozzászólásaiból nekem az derült ki, hogy volt az igazgatónál is, meg másik iskolába is akartak menni. Különben te hogy deríted ki, hogy jó lesz-e egy tanító néni nektek? (Ha pl. nyílt napra "kitiltja" a gyerekedet az osztályból, akkor hiába ül be valaki, nem látja, hogy nem szólítja fel, akit nem szeret...)
2010 április 18.
Róza
Kedves Lula! Nem értem miért nem kerestél másik tanítót kisfiadnak, ha már a beíratás előtt nem győződtél arról, hogy jó kezekben lesz-e. Én biztos vagyok benne, hogy a legtöbb tanító nem ilyen. Csak sajnos a pedagógusok között is vannak hozzá nem értők, épp úgy mint az orvosok, ügyvédek, boltosok stb. között. Azért fontos, hogy a szülő győződjön meg arról, hogy milyen tanítóra bízza gyerekét, mert nagyon sok időt töltenek együtt. Egyébként a legjobb tanárt sem szereti minden diák egyformán, tehát egy probléma mentes gyerek-jó tanító kapcsolata sem mindig felhőtlen. A szülőnek vannak jogai. Elmehet az iskola igazgatójához segítséget kérni, ha az nem segít akkor az iskola fenntartójához is. Ezzel szemben egy tanár mást sem hall, csak hogy oldja meg, azért van ott. A szülő sokszor egyáltalán nem partner, nem érdekli mi van a gyerekével- pedig egy szülőnek sem mindegy milyen felnőtt válik gyermekéből.
2010 április 15.
Lula
kisvirág! Megszületett a tanító javaslata 2 napja: osztályismétlés! Az oka az ő megfogalmazása szerint nem a gyerek tudásának a hiánya, hanem nem megfelelő a gyerek feladattudata és nem tud vele együtt dolgozni az osztályban.
2010 április 14.
Kisvirág
Lula! Kitartást, remélem sikerül elérnetek valamit. Az már nem meríti ki különben a bántalmazás fogalmát, ha a tanár miatt orvosi segítség kell egy gyereknek? A pszichológus is orvos, nem? Persze remélem, hogy ti idáig nem fogtok eljutni...
2010 április 13.
Lula
kisvirág! Sajnos nem oldódott meg a helyzetünk! Sajnos nem tudom átvinni másik suliba, mert az ilyen gyerek sehova nem kell ( ezt több iskola vezetője megmondta nekem személyesen, kertelés nélkül). Ez a körzetes iskolánk. Valóban nem problémamentes a fiam, de azt mindenki elismeri(nem csak a család): kedves, jószívű, illedelmes, nem verekszik, nem beszél csúnyán! Én tényleg "meghunyászkodva" kértem segítséget a tanító nénitől többször (nem tagadtam a gyerekem hibáit), de sajnos ő már leírta a gyerekemet. Most a baj közben tudtam meg a többi szülőtől( akik gyerekei hozzá jártak)hogy már többször kapott figyelmeztetést a felettesektől, mert volt már faji megkülönböztetés miatt panasz ellene illetve egy érzékenyebb kis tanítványa pszichológusi megsegítésre szorult annyira sikerült kikészítenie... De ezeket én csak most tudtam meg sajnos! Természetesen az első olyan jelre hogy a fiam lelke sérülne (az ő ténykedése miatt), azonnal keményen fellépek. Az igazgatóval nem érdemes beszélni, hiszen előtte is ismeretes milyen ez a tanító és ő hagyja!!Addig pedig küzdünk!
2010 április 13.
emili
A problémának van egy másik vetülete is. Hiába a buktatási tilalom, ha a tanárképzés olyan, amilyen, így sosem lesz képes integrálni a tanár a Rosszgyereket. Arról nem is beszélve, hogy az integráláshoz, felzárkóztatáshoz a diáktól (leginkább a családjától) az ehhez való szándék is kell, a tanártól meg ehhez való plusz tudás és képesség. És olyan mértékű türelem meg szabadidő, ami általában nincs. Így aztán 5. osztályban derül ki, hogy ott egy felsős Rosszgyerek, aki megtanulta: akármit megtehet, úgysem lesz következménye, és még olvasni sem tud rendesen. Az életben nem fog megtanulni tanulni, teljesíteni. Úgy érzi, neki jogai és nem kötelességei vannak... A kisebbrendűsége meg úgyis megmarad, ha nem, akkor meg általában felsőbbrendűsége lesz ettől. Nem akarok egy bizonyos kisebbséget emlegetni, aki olyan településen lakik, ahol van putrisor, az úgyis tudja, hogy lehet okoskodni, a buktatási tilalom jelen helyzetben NEM a jó megoldás. Nem a kisebbségi gyerek tehet róla, hanem a közeg, amibe beleszületett. Ez tény és nem rasszizmus. Segíteni csak különórákkal, délutáni felzárkóztató foglalkozásokkal lehet (már ha erre hajlandóak ott maradni a gyerekek). Ezeket meg a legjobb, ha gyógypedagógus is felügyeli, és nem a gyerekek szellemi képessége és a megbélyegzés miatt. Hanem mert ezek a gyerekek többnyire más megközelítést igényelnek, annyira más szokás és életstílus jellemzi az otthoni közegüket, akár pl. a tanulási motiváltság terén. Én egyébként emlékszem a bukott osztálytársaim nevére is. Sőt, nem tartottam őket Rosszgyereknek. Viszont tényleg képtelenek voltak tartani az osztállyal a tempót. És azért az is nevetséges lett volna, ha 2 teljesen iskolaéretlen gyerek miatt nem jutunk az abc végére, miközben a fél osztály már iskola előtt tudott olvasni, mert kb. ez volt a helyzet. Van az éremnek másik oldala is.
2010 április 12.
Kisvirág
Lula! Nagyon felkavart, amit írtál, és ugyan mi még messze vagyunk az iskolától, de érdekelne, hogy mit lehet tenni ilyenkor? (Azon kívül pl., elérni a többi szülőt, és felhívni a figyelmüket, hogy ez akár az ő gyerekükkel is megtörténhetett volna, és amúgy a többi gyereknek sem vált épülésére ez az eset. Én nem akarnám ilyen tanítónénire bízni a gyerekemet, még akkor sem, ha nem az enyémet állítja a többiek elé. Vagy kivenni az osztályból/iskolából a fiadat - már persze, ha ez lehetséges.) Szóval találtatok megoldást?
2010 április 10.
pfoldes
Kedves ... (kár, hogy nem írtad alá a bejegyzésedet), csak annyit fűznék a véleményedhez, hogy értem az indulatodat, ami valódi tehetetlenségből fakad - leírtad, miért. Nos, csak annyit fűznék hozzá, hogy az esetlegesen megbuktatott gyerek következő tanító nénije se GYÓGYPEDAGÓGUS, többek között ezért nem használ önmagában az évismétlés. Ajánlom figyelmedbe a cikk utolsó mondatát: Épp ezért jobban tesszük, ha inkább a megfelelő (tanítókat és gyerekeket) támogató rendszer működtetését követeljük, nem pedig a valójában soha el nem törölt buktatás helyreállítását. Sajnálom, hogy felbosszantottalak, miközben a tanítókat és gyerekeket támogató rendszer megerősítéséről beszéltem...
2010 április 10.
nemecsek
A hazai iskolarendszer, az oktatás eredményessége csapnivaló. Változtatni kellett volna már régen. Voltak, akik megpróbálták. Nem sikerült, mert ez a társadalom változásra képtelennek mutatkozik. Most úgy néz ki, ismét visszatérünk oda, ahonnan elindultunk.
2010 április 09.
Lula
Hát én pont egy ilyen "rossz",figyelemzavaros, problémás, tanító által nagyon nem kedvelt fiú anyukája vagyok! ( most elsős a fiam) Sajnos nagyon melléfogtunk a tanítóval, mert bár a fiam iskolaéretten ment suliba és hatalmas lelkesedéssel, 2 hónap alatt elvette a kedvét tőle a tanító. A folyamatos megalázással, kiközösítéssel (azt mondta hogy nyílt órán tartsam otthon a gyereket, hátraültette az utolsó padba és nem figyelt rá ha jelentkezett......)elérte azt hogy a gyerek önbizalma nulla lett, butának nevezi magát a gyerek mert a tanár azt mondta. Többször leültem beszélni a tanárral ,segítséget kérni, javasoljon valamit mit tudnék még én mást tenni a gyerekkel hogy segítsem őt. Érdemi választ nem kaptam csak következő nap, kiállította a fiam a tábla elé, megkérve a gyerekeket mondják el mit utálnak a fiamba. Ez nem tudom milyen pedagógiai módszer, mi a célja a gyerek megalázásával??? ILYEN TANITÓ NÉNI IS VAN!!!!
2010 április 09.
halujula
Kedves Petra, Nagyon szép történetet írtál arról, hogy miért nem szabad a Gyereket "megbuktatni". Szerencsére ez a szó, hogy "bukás", "megbukik" már nem szerepel(hetne) az alsós szóhasználatban. Most úgy nevezik, hogy évismétlés. Ennek pedig nem az a lényege, hogy a rosszul teljesítő Gyerektől megszabadulhasson az osztály és a Tanítónéni, hanem az, hogy az elsős tanrendben előírt minimumot a Gyerek teljesíteni tudja. Ahhoz pedig, hogy valakinek évet kelljen ismételnie nagyon alapos "vizsgálatokra" van szükség. Pl. Nevelési Tanácsadó bevonásával, bizonyos mérési módszerek használatával... Valamint azt is meg kell itt említeni, hogy a fejlesztésre rendelkező időt már a tanév folyamán úgy kell(ene) csoportosítani, hogy a Gyereknek ne legyen szüksége évismétlésre, csakhogy az iskolák fenntartói nem biztos, hogy engedélyezik a Tanító túlóráját. Ilyenkor nagyon sok iskolában a Tanító/Tanár ingyen és bérmentve vállalja Gyerek KÜLÖNÓRÁBAN történő fejlesztését! És el kell hogy mondjam, hogy ez nem egy hírből és hallomásból származó történet, hanem saját (tanári) tapasztalat, amit úgy értem el, hogy pl: egy 8. osztályos fiút /az első tanárként eltöltött évemben -ha úgy tetszik zöldfülűként/ olvasni tanítottam; vagy olyan Tanulót, akit az osztály bohócának tartottak, a többieknek háttal ÜLTETVE feleltettem, nehogy valaki /Jótanuló/ el tudja vonni a figyelmét; délutáni fejlesztéseket/szakköröket tartottam, hogy jobban megszeressék a tantárgyat és a lemaradásukat életkoruknak megfelelő módszerekkel együttes erővel be tudjuk hozni Sajnos nem mindig sikerül így egy tanév, ezt pedig akár családi okok is befolyásolhatják. /Én akkor még nem voltam házas és gyermekem sem volt, tehát az időmből kitelt. Nem biztos, hogy ma mindezt ugyan így véghez tudnám vinni, hiszen senki sem akarja a saját gyerekét a másikéval szemben hátrányos helyzetbe hozni!/ Tudom, hogy sok embernek erre az a véleménye, hogy aki nem tudja biztosítani a jó munkát, az ne menjen tanárnak. Csak ezek az emberek nem tudják, hogy egy tanárnak/tanítónak, egyáltalán pedagógusnak mekkora elhivatottságra van szüksége, hogy a mai Magyarországon pedagógusként megállja a helyét. (Igaz ez minden szakmára, hiszen nem sok helyen becsülik meg az ember munkáját...) Végül pedig még azt szeretném mondani, hogy érdemes lenne megvizsgálni az alsós követelményeket, és a Gyerekek szempontjait figyelembe véve megváltoztatni! (Ez persze nem a tanárok/tanítók dolga, hanem a Minisztériumé, ahol ezeket a döntéseket meghozhatják) Szóval nehéz és többtényezős kérdést pedzegetünk ezeken az oldalakon, ahol sajnos senkinek sincs, és mégis mindenkinek igaza van!
2010 április 09.
 
Én tanító vagyok, és éppen elsős osztályom van. Én igenis követelem a szülői beleegyezés nélküli évismétlés visszaállítását! Nagyon szépeket írtak fentebb a cikkben, igazán érdekes volt olvasni, milyen véleménnyel van az illető, aki a cikket írta, a tanítókról. Csak a heti egy-két órás fejlesztés nem segít!!! Minden egyes matek és magyar óráról ki kéne vinni a gyereket, akkor igen! akkor talán a minimum követelményt teljesítené az év végére! De így 4. osztályra annyira le lenne már maradva, hogy az optimális8továbbhaladáshoz szükséges) követelmények alsó szintjének sem tudna megfelelni. Mi lesz vele 5. osztálytól??? Ott már senki nem fog neki saját pénzen(!) fejlesztő, foglalkoztató könyveket venni, és vonalak huzigálásával foglalkozni, mert a finommotorikus mozgása sem fejlett, amikor milliós számkörben kéne dolgozni és a koordináta-rendszert megérteni... És ahogy az óvodában is vissza lehet , sőt kell tartani a gyereket, mert abszolút iskolaéretlen, és mert "a javát szolgálja", úgy miért ne lehetne itt is?! Egy évvel idősebb, éretebb lesz, és a tapasztalatok alapján jót is tesz nekik! Csak hogy néhány példát említsek, kiket kéne magunkkal tovább vonszolni: az egyik tanítvány szopja az ujját, igénye van a délutáni alvásra, finommotorikus mozgása fejletlen, koordinációs problémái vannak(csak kapaszkodva tud 2 lépcsőfokon is lemenni), inkább csúszik-mászik, ha bizonytalannak érzi magát, számfogalma még mindig nem alakult ki, egy másik enni nem tudott evőeszközökkel, mikor elkezdtük a tanévet, nem tudják mire való a szappan,a törölköző, nem tudnak ceruzát fogni, színezni, csak cirkálnak. Én NEM VAGYOK GYÓGYPEDAGÓGUS! Nem tehetek többet, mint hogy saját pénzen megvett foglalkoztató füzetekkel foglalom le, és amikor a többiek továbbhaladásával kéne foglalkoznom, mert nekik esélyük van arra, hogy megtanuljanak számolni és írni, vele foglalkozom, és így a többiek haladásának rovására megy a dolog! Egyébként szívesen elbeszélgetnék Magyar Bálinttal is, aki azt nyilatkozta, hogy el kéne gondolkoznia annak a pedagógusnak rajta, hogy mit keres ezen a pályán, aki a buktatáson kívül nem tud mást csinálni. Tudom ajánlani neki, és a többieknek is, akik hasonló véleménnyel vannak rólunk, és leminősítik a munkánkat, hogy nem többet, csak 1 hetet töltsenek el egy falusi kis általános iskolában. Semmi nincs a kezünkben!!! Ja, és nem azért kerülnek hátra a gyenge tanulók, hoigy ne legyenek szem előtt, hanem mert velük nem dolgozunk frontálisan! Hirtelen ennyi. ajánlom magamat!
2010 április 09.
petra
Kedves Eliza, persze hogy sarkított a történet, de az alapgondolatnak nem mondanak ellent a példáid. Az évismétlő kislányt vélhetőleg a végre meglelt befogadó közeg és érzékenyebb tanító néni mentette meg, az ellenpéldád pedig azt támasztja alá, hogy szimplán ridegen magunkkal vonszolva a gyereket, pusztán a bukás hiányától még nem fog fejlődni. Mintha pont erről beszéltem volna...
2010 április 09.
Angyalka
Kedves Petra! Nagyon sok minden igaz ám abból amit fent írtál! Mivel már én is kétgyermekes anyuka vagyok, s csatlakoztam a baba-nethez, így csöppentem bele ebbe a témakörbe, s úgy éreztem írnom kell! Mára már bizony én is ma-holnap 37 éves leszek, s mint írtam már 2 gyermekes fiú! anyuka vagyok. Annak idején, bizony sajnos saját bőrömön - mint kislány! - tapasztaltam, hogy elsőskoromban nem jó tanuló lévén - igaz megvolt az otthoni rossz leginkább apai ittas-zűrös háttér, anyukám zenész volt és este sohasem volt velünk otthon - könnyen külön választottak két padrészre ami tényleg így működött: egyik oszlop a jó tanulóké másik pedig a hülyébbeké! Ez elég szomorú tény sajnos! Mára már felnőtt fejjel persze erre csak azt tudom mondani, hogy bizonyára meg van annak is az oka, ha valaki nehezebben tanul a többieknél, az ilyen gyereket segíteni kellene, nem pedig még le nyomni, hiszen a nehezebben tanulóból is lehet egy kis odafigyeléssel jobb tanulót csinálni! A nagyobbik fiam hetedikes már, a kisebbik pedig óvodás. Nagy fiam sem tanul egyedül szívesen, a verseket csak velem hajlandó pl. megtanulni, így hát ha nem akarom, hogy pont most a továbbtanulás előtt le csússzon, akkor igen is mellé kell állnom, hogy segítsem őt! Nem beszélve arról, hogy van még egy kis "palántám" akit szintén segítenem kell ezen az úton majd! Szerencsére nekik sokkal jobb a családi hátterük mint nekem volt, de én azt mondtam azért is meg mutatom, hogy lehet ezt másképpen is! Bevallom őszintén nekem, több osztály évet is meg kellett mentenem pótvizsgákkal a szakadék széléről, de amikor már baj volt, akkor kapkodott anyám is segítségért hogy kihez járhassak korrepetálni a nyáron! Pláne egy elsős kisgyereket megbuktatni? Nem értem? Egyrészt egy szűlőnek igen is ismernie kellene a gyermeke képességeit már 6 évesen, az óvónőknek pedig, akik szinte egész napjukat töltik a gyerekekkel látniuk kell, hogy a gyerekek milyen érettek! A szülőnek lehetősége van ki kérni a Nevelési Tanácsadótól a véleményt gyermekéről, s ez persze az óvodára is érvényesnek kellene lennie, hogyha szükségesnek látja iskolakezdés előtt nézesse meg a szülő ott a gyermekét! Én nem éreztem szükségesnek annak idején a dolgot a nagyobbik fiamnál, de bizony kíváncsiságból elvittem, s szerencsére jó megérzéseimmel és tapasztalatommal be is bizonyosodott, hogy igen, érett már a gyermekem az iskolára! Most is van nálunk olyan fiúgyerek, aki már nem tudom hányszor bukott és év közben hozzájuk tették őt be, de ismerem a hátteret, sajnos ő a negyedik, késői gyerek a családban, és egyszerűen nem foglalkoznak vele, a gyerek sokat gorombáskodik és csavarog. Én igyekszem jó és oda figyelő anya lenni, s megjelenek a fogadóórákon bizony, ha már nagyon szükséges, s ahol már kanászkodni látszik már a gyerekem, ott tartom a tanárral rendszeresen a kapcsolatot! Én úgy gondolom ez mindkettőnk érdeke!
2010 április 09.
eliza
Szerintem nagyon sarkított a történet. Mert attól, hogy már nem bukhat meg a "Rosszgyerek" még nem szűnt meg maga a karakter sem, illetve a pedagógus sem lett más személyiség és más szakember. Attól még, hogy kötelezhettek egy diákot arra, hogy évet ismételjen, még ugyanúgy megadatott a tanítónak, hogy fejlessze, differenciálja, azokat a képességeit, amiben jobb, előhozza és műsorokon szerepeltesse. Most, hogy egyben maradt ez a négy év, annyira más lett vajon egy tanító hozzáállása? Személyes emlékeim között él egy kislány, aki úgy került az osztályunkba, hogy megbukott. Az új osztály és az új tanító néni jobb közegnek bizonyult számára, mint az előző évi és bár gyengén tanult továbbra is, de kikerült a Rosszgyerek szerepkörből. Ellenpéldát is megélt ez az osztály: továbbrugdosott kisfiú, aki felsőben szembesült a ténnyel, hogy ha nem tud olvasni, nem érti, amit olvas innentől semmi sem fog menni. Végül felsőben 2 évfolyamot is dupláznia kellett. Ez viselte meg igazán kis tiniként.
2010 április 09.
bubu
Első körben szerintem is a szülő a felelős. Ezután a pedagógus, aki nem tesz semmit azért, hogy az így érvényesülni kívánó gyerek felzárkózzon a többiekhez, hogy érezze, nem kevesebb, mint a társai. Mert ez áll a dolog mögött. A buktatás tilalmának intézménye pedig önmagában valóban nagy melléfogás, azt a megfelelő fejlesztéssel lehet együtt alkalmazni. A gyerekek szociális fejlődése szempontjából pedig igenis fontos, hogy lássák, a különbséget egymás között, az okával együtt. Itt a hatalmas felelőssége a pedagógusnak, hogy mindezt hogyan közvetíti.Sajnos negatív tapasztalataim vannak...
2010 április 06.
oma
Kedves Anyuka! Mit javasol, mit tehet egy tanító a "rossz" kisgyerekkel? Biztos, hogy az otthoni foglalkozás hiánya miatt zavarja a többieket az a bizonyos fiú (mert majdnem biztos vagyok abban, hogy fiúról van szó)? Nyilván sokat számít a szülői foglalkozás,illetve annak a hiánya, de az iskolában mégiscsak a tanítónak kellene boldogulnia az ott lévő gyerekekkel. Elvárható tőle, hiszen ez a szakmája. És ha egy kicsi gyerekekkel (elsősök!!!) foglalkozó pedagógus számára csak a buktatás vagy a teremből történő kiküldés a megfelelő eszköz, akkor jobb, ha időben elhagyja a pályát.
2010 április 05.
egy elsős kisfiu anyukája
én a szülö felelőségét hiányolom mert rossz tanulo gyerek nem magatol rossz hanem mert nem gyakorolnak otthon vele nem nézik át minden nap az üzenöjét,tolltartoját nem rakját rendbe ,és hát nálunk is van rossz gyerek aki a többit zavarja órán ,és firkálja a másik gyerekek könyvét,tolltartoját,és még ki se rakhatjuk az osztálybol ,és egy ilyen gyerek csak bomlasztohatásu közöségre .
Összes hozzászólás (27) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás