IskolaMérés és értékelésKompetenciamérés

Kompetenciamérés

Ismerjük meg gyermekünk egyéni eredményét!

Tavaly májusban minden hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diák részt vett az Országos kompetenciamérésen, ahol egy matematika és egy szövegértés tesztet töltöttek ki. Az idén először ezeket nemcsak iskolánként értékelték, hanem elkészítették a gyerekek egyéni eredményeiről szóló jelentést is, amivel szülőként mi is megismerkedhetünk. Nézzük, mit árul el nekünk ez a jelentés!

Mint arról korábban már beszámoltunk, a 2008-as Országos kompetenciamérés tanulói szintű eredményei, a gyermek egyéni azonosítójának ismeretében, elérhetőek az interneten. Így tehát, miután előkerestük (vagy az iskolától újra elkértük) a tavalyi mérés során kapott azonosítót, mi is megismerkedhetünk a gyermek eredményeivel. Nem mindegy azonban, hogyan értelmezzük a jelentésben szereplő ábrákat és adatokat. Ebben segít az itt következő összeállítás.

Az alábbiakban egy hatodikos diák egyéni jelentését tekintjük át, természetesen név nélkül. A saját gyermekünk oldalán pontosan ugyanilyen rendszerben találjuk majd az adatokat.

A mérési azonosító megadása után elsőként gyermekünk matematika eredményeit láthatjuk.

A képernyőn látjuk, hogy az elért 510 pontos eredmény szerint a tanuló a képesség-skála második szintjén helyezkedik el. Összesen 4 szint van (érték szerint emelkedő sorrendben), valamint egy ún. 1-es alatti szint, ami a képességek teljes hiányára utal. Az egyes szint nagyon elemi képességeket takar, a kettes átlagosakat, a hármas jókat, a négyes képesség-szint pedig kiemelkedő eredményeket jelent. A mi diákunk a feladatok felét tudta megoldani, ezzel átlagosnak mondható eredményt ért el.

Külön-külön megnézhetjük azt is, hogy mely feladatokat tudta jól megoldani és melyeket nem. Ha ez egyes feladatok azonosító számára rákattintunk, megtekinthetjük a feladat szövegét, a megoldását, valamint azt is, hogy azt a feladatot a tesztet megíró gyerekeknek mekkora hányada tudta jól megoldani. Ha azt érzékeljük, hogy gyermekünk hasonló jellegű feladatokat rendre elrontott, ráadásul ezeket a többiek nagy része helyesen oldotta meg (azaz nem voltak túl nehezek ezek a feladatok), akkor gyanakodhatunk arra, hogy valamilyen ismeret vagy készség hiánya áll a jelenség mögött. Valószínűleg a matektanár is erre a véleményre jut, vele megbeszélve lehet a hiányosságokat mielőbb pótolni.

Gyermekünk matematika teszten elért eredményéről a jelentés további részében még három ábrát is találunk. Az első ábra azt mutatja meg, hogy az ő teljesítménye milyen volt az ország többi hatodikosához képest. A fekete függőleges vonal az ő eredménye.

Ez az ábra teljesen átlagos tanulói eredményt mutat, 500 és 525 pont között még legalább másik tízezer tanuló is van.

A következő ábra viszont azt mutatja nekünk, hogy abban az iskolában, ahol gyermekünk tanul, ő az átlagosnál talán valamivel jobb eredményt ért el. Tizenhárman ugyan jobb tesztet írtak nála (az ábrán tőle jobbra helyezkednek el), 45-en azonban gyengébbet.

Az utolsó ábrán pedig azt láthatjuk, hogy saját osztálytársaihoz viszonyítva milyen is ez az eredmény. Az átlagnál valamivel jobb teljesítménynek ítélhetjük ebben az esetben is a fekete függőleges vonalon elhelyezkedő tanulót, hiszen nála jobbak 4-en, míg gyengébbek 12-en vannak.

A matematikával teljesen megegyező formában találkozhatunk az olvasás-szövegértés eredményekkel is.

Gyermekünk itt a maga 534 pontjával a képességi szintek közül a harmadikba tartozik, ami azt jelenti, hogy szövegértési képessége jobb szintű, mint a matematikai eszköztudása. Ugyanakkor az ábra alapján az is jól látszik, hogy szövegértésből ezzel az eredménnyel ugyanúgy az országos középmezőnyben van, mint matematikából. A legtöbb hatodikos 525 és 550 közötti standard pontot ért el.

Saját iskolájában a gyermek kifejezetten a jobb eredményt elért hatodikos diákok közé tartozik:

Nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy ezek az eredmények elsősorban az iskolai tanárok munkájához szolgálnak hasznos információval. Nem akkor teszünk jót gyermekünknek, ha esetlegesen gyengébb mérési eredményeit megismerve magunk korrepetáljuk vagy különórára járatjuk, hanem ha az osztályfőnökével, a magyar- és matematika tanárral közösen megbeszélve alakítunk ki javulási utat, lehetőséget számára.

 
Kölöknet hozzászólások  
(23 hozzászólás) 
2015 május 27.
Valaki
Én ma irtam meg a kompetenciát! Egy kicsit nehéz volt de jó lesz. :)
2011 november 21.
Lannert Judit
Egy szinttel feljebb kell próbálkozni, írja be a http://www.kir.hu/okmfit/ honlapcímet és az itt feljövő lap jobb oldalán található tanulói jelentések kiírásra kattintva feljön a keresett oldal.
2011 november 20.
Segítség!
nekem nem hoz be olyan honlapot! valaki tud adni olyat ami működik?
2011 március 19.
Továbbra is a http://ohkir.gov.hu/okmfit/tanulo.aspx oldalon. Bal oldalon fenn kell lennie egy "Tanulói jelentés keresése" mezőnek, ott kell beírni a "Mérési azonosító"-t. Aztán rá kell kattintani a "Keresés"-re. A mérési azonosítót elméletileg mindenki megkapta az iskolájában. Ha nem, akkor onnan kell elkérni.
2011 március 19.
egy olyan aki 4.-ben megirta a felmérést
HOL?????????????????????????????????????????????????????????? ????????????????????????????????????????????????????????????? ????????????????????????????????????????????????????????????? ?????????????????????????????

TALÁLOM AZ EREDMÉNYT???????????????????????????????????????????????????
2011 január 12.
Javasolnám, hogy próbálkozzatok a http://ohkir.gov.hu/okmfit/tanulo.aspx cím beírásával. Az garantáltan működik. Ott minden további tudnivaló megvan. Elméletileg az azonosítóját megadva mindenki hozzáfér a saját eredményeihez.
2011 január 10.
v.ki
HOL LEHET MEGNÉZNI?????????......nincs semmi értelmes
2010 október 26.
Nagy Brigitta
Az én fiam 4. osztályosként végezte el a kompetenciamérést. Akkor azt mondták 2009 februárjában kiderül az eredmény. Azóta sem találom. Ebben tudnak segíteni?
2010 október 02.
 
Tisztelt Feka Ákos!
A cikk szövegében az "elérhetőek az interneten" aláhúzott szövegrészre kattintva megnyílik az Oktatási Hivatal inernetes honlapjának egy aloldala, ahol megtalálja a tanulói jelentéseket.
Az említett oldal url címe: http://ohkir.gov.hu/okmfit/tanulo.aspx
A fehér mezőbe be kell gépelni a tanuló mérési azonosítóját, amelyet az iskolában tudhat meg. Ezek után a "keresés" feliratra kattintva válik a diák egyéni eredménye láthatóvá.
Üdvözlettel: Sinka Edit
2010 október 02.
Feka Ákos
De hol?? :( Nincs benne hogy hol lehet ezt megnézni a kompetencia mérés eredményeit!!! sz
2010 május 26.
-
ennek mi az értelme? a matematika feladatsor befejezhetetlen, a magyar pedig nevetségesen könnyű. Nem látom értelmét egy ilyen felmérésnek, csak azt bizonyítják, hogy a magyar diákok képessége még mindig kiemelkedő, sokkal értelmesebbek,mint a kompetencia alapú oktatásban részesülő német, angol stb. tanulók. A kompetencia alapú oktatásban nem támogatják a tehetségesebbeket, hanem együtt kell dolgozni a csökkent képességűekkel és ez ahhoz vezet hogy egy jobb képességű 3 ember munkáját végzi el. ennek mi értelme van, kérdem én.
2010 május 25.
egy valaki
hallod hol ??nem találok semmit!!öcsém ilyet:S tiszta gagyi!!
2010 május 25.
 
http://ohkir.gov.hu/okmfit/tanulo.aspx
2010 május 21.
Vancs
Hova kell beírni az Oktatási Azonisítt? Köszönöm előre a válaszokat :)
2010 március 15.
 
Semmit nem találok. Gagyi..legalább válaszolna arra hogy kell megnézni az azonosítóval az eredményeket!! Ratyi
2010 március 08.
Kitti
Melyik linken lehet megnézni azonosítóval az eredményeket?
2009 november 10.
 
k
2009 szeptember 15.
Sinka Edit
A mérési azonosítót éppen azzal a céllal vezették be, hogy a tanulók teljesítményét, fejlődését követni lehessen. A középiskolának nem kell "kikérnie" ezt a számsort, hiszen iskolaváltáskor - mindaddig, amíg a gyermek tanköteles - a küldő iskola köteles az azonosítót átadni a fogadó iskolának. Ugyanakkor a teszteken nem szerepel olyan személyes adat, ami alapján beazonosítható lenne, hogy az adott feladatlapot ki töltötte ki. Ezt csak a szülő és az iskola tudja beazonosítani, az Oktatási Hivatal vagy egyéb szervek, beleértve a kutatókat is, nem. A témáról részletesebben olvashat itt: http://www.oh.gov.hu/kozoktatas/kapcsolodo-jogszabaly/meresi-azonosito
2009 május 07.
 
Kinek adhatja ki az iskola a gyermek egyéni azonosítóját? Egy iskolában azzal fenyegetik a 8. osztályos gyerekeket, hogy a középiskola kikéri azt. Tudomásom szerint ez nem lehetséges. Mi az igazság?
2009 április 26.
 
de valyon milyen feladatok lesznek? szerintem nemcsak én vagyok az egyetlen szülő aki erre kíváncsi. mert ha tudnám mit adnak fel ,hasonlóra készíteném fel gyerekemet.
2009 március 25.
 
A negyedikes mérésnek a koncepciója, a jellege, a funkciója és a lebonyolítása is eltér a felsőbb évek méréseitől. Eredményei nem érhetőek el ilyen módon, hiszen nem gyűjtik össze központilag minden diák feladatlapját. Az iskolában azonban lehet érdeklődni, bizonyára szívesen adnak tájékoztatást. Az alábbi linken további információk is találhatóak: http://koloknet.hu/173-kompetenciameres-2008 Sinka Edit
2009 március 25.
 
Nagyon szeretném megtudni, hogy a 4. osztályosok eredményeit hol találhatók!
2009 március 25.
 
Köszönet a hasznos információért!Verika
Összes hozzászólás (23) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó