Iskola

Mire figyeljünk, hogy jól menjen a tollbamondás?

A tollbamondás nekünk, felnőtteknek egyszerű dolognak tűnik, hiszen a szükséges folyamatok automatizálódtak bennünk, a kivitelezés már nem igényel erőfeszítést.  Az írni tanuló gyermekek számára azonban az elsajátításához sok funkció együttes működése szükséges. Mit igényel a pontos kivitelezés?

Először is nagyon fontos a figyelem tartós koncentrálása, hogy a gyermek képes legyen a tanítóra figyelni, ne veszítse el a fonalat, hiszen ha elkalandozik diktálás közben, akkor a szöveg hiányos lehet.

A jó hallási differenciálás alapja a megértésnek. Ha ez jól működik, akkor tudják helyesen megkülönböztetni a hallott hangokat. Itt kimondottan a zöngés–zöngétlen párok szoktak gondot okozni. Akinek ez nem megy, sokszor értelmetlennek tűnhetnek egyes szavak, melytől érthetetlenné válik a szöveg, s ez megzavarja a gyermeket.

Ha jól értették a gyermekek a hallott szöveget, akkor még mindig kérdés, hogy elég jó-e a rövid távú memóriájuk ahhoz, hogy tárolni tudják a hallottakat, amíg le nem írják, nem felejtik-e el a mondat végét, miközben írnak?

A késleltetés képessége is fontos, hogy hallgassa végig a gyermek a mondatot, hiszen sokan gyorsan nekiállnak írni, ahogy a tanító belefog a diktálásba, attól való félelmükben, hogy nem tudják azt megjegyezni, s közben a mondat végét talán nem is hallják, mert arra figyelnek, amit írnak.

A konkrét íráshoz fontos a téri tájékozódás, jobb-bal megkülönböztetése, a betűk pontos ismerete, hogy ne cserélődjenek fel a tükrözhető betűk (b-d, b-p, p-q).

A szerialitás (sorrendiség) ott kerül előtérbe, hogy a gyermekek tudják, mi után mi következik. Ez akár a szavakon belül a betűkre, akár a mondaton belül a szavakra is vonatkozik. Sokszor nagyjából emlékszik a gyermek, tehát  tartalmilag fel tudja idézni amit hallott, de a tollbamondásnál a sorrenden sem lehet változtatni

Ha a gyermekeknek gondot okoz a rész és egész viszonya, akkor előfordul, hogy a szavakat nem jól tagolja, több szót is egybeír.

Ahhoz, hogy a szavakból ne maradjanak ki betűk, nagyon fontos a gondolkodás, cselekvés szinkronjának kialakulása, hiszen ha a gyermekek nem arra gondolnak, amit csinálnak, gyorsabban jár az agyuk mint a kezük, akkor kimaradhatnak betűk az írásukból.

S ha a fentiekkel nincs gondja a gyermekeinknek, akkor még mindig gátolhatja a könnyed írást a finommozgásuk éretlensége, a grafomotoros koordináció gyengesége, melyek visszafogják a tempóját, valamint görcsös ceruzafogást eredményeznek, amitől hamar elfárad a kezük, lelassulnak a mozdulatati, így lehet, hogy emiatt maradnak le a többiek tempójától.

Ha gyermeknek nehezen megy a tollbamondás, figyeljük meg ezen szempontok alapján, hogy hol lehet nehézség!

A cikk forrása

Kölöknet cikkajánló:

Ötéves – és még nem tud írni? Botrány!

Az írás és a beszéd egyre függetlenebb egymástól

Balkezesség: áldás vagy átok?
 

2015 október 13. Farkas Eszter

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás