IskolaPedagógus

A tanár is ember, de nem az a dolga

Az EJNYE mágiája

Már nem emlékszem, kitől vettem át, mindenesetre ezzel a két szótaggal és állítólag egy halk tapssal szoktam fegyelmezni: „ejnye”. Évtizedekig hatékony volt...

Bennem soha nem tudatosult, csak akkor, mikor Juci (azóta tanár), nevetve mesélte, hogy az első szülői után otthon azt mondta az anyja: „Na, kemény világ jön rátok, ez a nő nem kegyelmez.” Egy év múlva már azt kérdezték: „Mit csinál ez a nő veletek?” Mire Juci azt mondta: „Semmit. Annyit mond, hogy „ejnye”, és megyünk tovább.” Én meg döbbenten jöttem rá, hogy tényleg. És arra is: ez annyira ösztönös, hogy észre sem vettem, csak amikor már kevés volt.

De már tudom, honnan ered. Elsős gimnazista koromban, irodalomórán némi háttérzaj keletkezvén osztályfőnökünk megállt, és nyugodtan, kivárva a csendet, csak ennyit mondott: „Gyerekek, így nem lehet dolgozni.” És láss csodát, nem értettük félre: „együtt dolgozni” ─ mert ezt jelentette, hiszen megszoktuk már, hogy annak, ami az órán történik, valami együttese van. Még pontosan nem tudtuk, mi az, de éreztük.

Mondta is anyám az első szülői után: „Na, hálistennek, nem kell szülőire járni. „Jó kezekben vagy.” Mondta is osztályfőnököm az első szülői után: „Rögtön felismertem anyukádat, pedig egyáltalán nem hasonlítotok.” Persze hogy nem, mert a nevelőanyám volt, de úgy látszik a személyiség nem génfüggő.

Igen, innen ered az „ejnye”, és nyilván onnan, hogy riaszt a verbális agresszió is, a felemelt hang, a rikácsolás. Ez az ejnye mágiája. Fegyelmez, de nem rendez szcénát, nem riszál, csak semmi hiszti, „ejnye” és megyünk tovább, mert elvégre valahová tartunk, de minek erről prédikálni, nem hülye az a gyerek, érzi, később meg majd érti is. Egyelőre elég, ha érzi. Ha érzi... Ha nem, az azért van, mert a tanárok túlstresszeltek, márpedig az ejnyéhez idő kell és nyugalom. Ejnye – üzenném azoknak, akik még mindig nem értik, hogy ennyi kötelező óra mellett...

Ez hosszabbra sikerült, mint kellene: Már megint szónokolok, bocsánat. Jé, ezt is szoktam mondani az órán, ha az „ejnye” kevés az „Ok, Boomer” tekintetek között.

A többiért meg hála istenkategóriás tanáraimnak, de ezt már mondtam ezerszer. Sok beszédnek sok az alja. Ejnye!

 

Az eredeti cikk az ofoe.hu -n olvasható.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó