IskolaPedagógusOktatáspolitika

Új közoktatási törvény készül

Pedagógusok és oktatásfinanszírozás

A Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága és a TÁRKI-TUDOK szakmai műhelysorozatot indított azzal a céllal, hogy fórumot biztosítson az új közoktatási törvény tervezetéről szóló álláspontoknak, egyszerre figyelve a tényekre alapozott szakmai érvekre és a politikai korlátokra is. A rendezvénysorozat második alkalommal a pedagóguséletpálya-modell témakörével foglalkozott, és mivel a törvénytervezet erre vonatkozó része kiemelten költségigényesnek látszik, logikus volt azt együtt tárgyalni az oktatásfinanszírozás egyéb kérdéseivel.

Nemzetközi elemzések bizonyítják, de a józan ész is azt sugallja, hogy az oktatás minőségének, eredményességének kulcsa a tanár. Az oktatási rendszer elemi érdeke, hogy a leginkább rátermett és legokosabb fiatalok alkossák a szakma utánpótlását. Ma azonban ez koránt sincs így. Alacsony presztízsű, rosszul fizetett, előrejutást nemigen tartogató pályára lép az, aki pedagógusnak készül. Talán nem meglepő módon a legkiválóbb érettségiző tanulók közül alig néhányan jelentkeznek ilyen szakokra. Ennek a nemkívánatos folyamatnak a megállítását, visszafordítását az oktatási kormányzat egy pedagóguséletpálya-modell bevezetésével kívánja elérni.

A legtöbb foglalkozás esetében van valamiféle "szamárlétra" a szakmán belül, ami gyakran formalizált és akár jogszabályban meghatározott - mint például a tudományos kutatóké -, de mindenképpen átláthatóvá és tervezhetővé teszi a szakmai előmenetelt. A pedagógus szakma nem ilyen. A frissdiplomás beosztása ugyanúgy tanár, mint a 30 éve dolgozóé. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke megnyitójában utalt arra, hogy tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg először egy pedagógus előmeneteli rendszer szükségessége.

Egy világos követelményrendszerre van szükség, ami olyan előrejutás lehetőségét tartalmazza, amivel anyagi és társadalmi megbecsülés jár. De ezt az előmenetelt mérhető teljesítményhez kell kötni, ráadásul olyan szempontok mentén kell értékelni a tanárokat, amelyek valóban a munkájuk minőségét írják le. Mert igen könnyen mérhető lenne például az, hogy rendesen vezeti-e a naplót a tanár, de az oktatás mindenek feletti célja nem a pontos adminisztráció, hanem a diákok tudásának, képességeinek fejlesztése. Sokszor nem könnyű olyan mércét találni, amellyel a teljesítmény könnyen és objektíven mérhető, ugyanakkor releváns is.

Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár a konferencián úgy fogalmazott, hogy olyan változtatásokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a pedagógusok "tisztességes szerénységgel" meg tudjanak élni, kiszámíthatóan eltarthassák gyerekeiket. Mindemellett azt kellene elérni, hogy a legkiválóbb tanulmányi eredményű, és erre személyiségjegyei alapján is alkalmasnak tűnő középiskolásokat merjék a tanárok (és a szülők) a pedagógus pályára irányítani, biztatni. Ha ez megtörténik, és lesz elegendő számú jelentkező, akkor nagyon fontos lesz a kiválasztást is gyökeresen átalakítani. Mindenképpen szükség lenne pályaalkalmassági vizsgálatra, de ezen túl is, a frissen végzetteknek egy beilleszkedési periódus (2+1 év) végén minősítő vizsgát kellene tenniük ahhoz, hogy pedagógusok legyenek.

Az, hogy a program, amely a jelenleg érvényes bértábla jelentős átalakításával is együtt járna, mikor és milyen feltételekkel indul, az ország gazdasági teljesítőképességétől függ, mivel százmilliárdos nagyságrendben kellene rá fordítani. Az államtitkár asszony szerint azonban jó esély van arra, hogy 2012-ben vagy 2013-ban elinduljon felmenő rendszerben.

Lannert Judit, oktatáskutató nemzetközi példák alapján mutatta be, hogy bár a tanárképzés és a kiválasztás fontosak, de emellett nagyon fontos az eltérő teljesítmények differenciált és érzékelhető elismerése is. Hangsúlyozta, hogy a tanárok munkájának objektív értékelésére van szükség, de fontos, hogy legyen tétje is, különben nem éri el célját az életpályamodell. A tétet pedig a több és jobb munkával elérhető, érezhetően magasabb jövedelem adja. A bemutatott nemzetközi példák is alátámasztják, hogy a nem jól megtervezett teljesítményértékelési program több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. Ha nincs rá elég pénz, célellentétes hatást válthat ki. Mindezek alapján a kutató ajánlásként azt fogalmazta meg, hogy a pedagóguséletpálya-modell megfelelő működéséhez mérhető, objektív standardok kellenek, egy szakma által elfogadott grémium értékelje a teljesítményeket, és valóban szignifikáns legyen a „jutalom”.

A pedagógusok egy 2010-es kutatás eredményei szerint túlterheltnek érzik magukat Magyarországon, de az eredményekből kiderül, hogy az igazi frusztrációt a tanárok körében az okozza, hogy nincsen teljesítmény szerinti differenciálás a bérekben. Ha más országok oktatási személyzetét összehasonlítjuk a magyarral, azt láthatjuk, hogy a magyar iskolák nem korszerű munkahelyek. Kevés nálunk a szakmai asszisztencia, és a vezetés is sovány. A tanárok munkaidejének jelentős része megy el nem szakmai jellegű feladatokra, például nem pedagógiai adminisztrációra, ebédfelügyeletre vagy anyagbeszerzésre. Az osztálytermi munka már így is alig felét teszi ki a munkaidejüknek, felesleges lenne tehát a kötelező óraszámokat tovább csökkenteni.

Sokkal célravezetőbb lenne, ha a pedagógusokról leválasztanák a nem pedagógus munkát, és a magasan kvalifikált munkaerőt nem használnák kisegítő munkákra. (Ez igazi pazarlás, olyan, mintha a kórházban az orvos mosna ágytálat. Nem azért nem mossa, mert derogál neki. Az is fontos munka, nincs nélküle gyógyítás, de a kvalifikált munkaerőt kvalifikált feladatokra kellene használni, ezt diktálja az ésszerűség, és ezt kellene diktálnia az anyagi érdeknek is. Ám amíg nálunk pedagógiai asszisztensek csak elvétve vannak, a tanárok bére pedig nem elég magas ahhoz, hogy a pazarlás szembeötlő legyen, és van is belőlük elég, nem úgy, mint orvosból, addig ez a helyzet nemigen fog változni.)

Pokorni Zoltán, az országgyűlés oktatási bizottságának elnöke rámutatott arra, hogy a jelenlegi javaslatcsomag csaknem 50%-os pluszforrást igényelne a közoktatás rendszerében, amire biztosan nem lesz keret a jelenlegi pedagóguslétszámmal számolva. Javaslata szerint kevesebb, de jobban képzett pedagógusra lenne szükség. Általánosan fizetést emelni biztos, hogy nem célravezető, ezt bizonyította a Medgyessy-kormány 50%-os béremelése is, amit semmilyen minőségjavulás nem kísért az oktatásban. Helyette teljesítmény alapú életpálya rendszerre van szükség, ahol folyamatos a pedagógusok minősítése, és nem az alaptevékenység, hanem a plusztevékenység eredményez kiemelkedő bérezést.

Varga Júlia, közgazdász azt javasolta, hogy a sikeres oktatáspolitikát felmutató országokat kell megnézni: mit tettek ők a sikerért, és azt honnan finanszírozták. Kiemelte, hogy a nemzetközi tapasztalatok alapján a sikeres országok magas kezdőbérrel csábították a pályára a legkiválóbbakat, amit szelekcióval párosítottak. Csapó Benő, egyetemi tanár ezt azzal egészítette ki, hogy bár a legsikeresebbnek tartott finn oktatásban a pedagógusbérek közepesek (OECD-adatok alapján), mégis ott a pedagógus a legvonzóbb szakma. Érdemes lenne tehát tanulnunk a nem pénzügyi ösztönzőikből.

Az előadások alapján elmondható, hogy az életpályamodell szükségességéről konszenzus van mind a döntéshozók, mind a kutatók oldalán, ugyanakkor eltérőek azok a javaslatok, amelyek a jelenlegi pedagógia gyakorlat megújításának módjára, a leendő és jelenlegi tanárok ösztönzésére és szelekciójára vonatkoznak. (Részletesebb beszámolókat a TÁRKI-TUDOK honlapján találhatnak.)

A sorozat harmadik rendezvényét márciusban tartják, témája pedig a szakképzés lesz.

A Kölöknet szakmai műhelye

2011 február 16. kölöknet

 
Kölöknet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 
2011 február 17.
öreg tanár
Az új modell bevezetése fontos, de nem szabad megfeledkezni a 20-30éve dolgozók bérének a rendezéséről sem. Az nem lenne igazságos, ha a pályakezdő többet keresne, mint az öregek. Nem azért, mert lenézem a fiatalokat, hanem mert közöttünk is vannak olyanok, akik kiválóan végzik a munkájukat. Amikor én jelentkeztem a tanárképzőbe, volt kőkemény felvételi, nem vettek fel akárkit. Az új modell nem garantálja, hogy aki abban végez, jobb munkát is fog végezni, mint a korosztályom elhivatott képviselői.
2011 február 17.
S. I. tanító
Amíg az iskola (sokszor hozzá nem értő) vezetése egy évben egyszer ellenőrzi a pedagógust, amíg nincsenek megfelelően kidolgozott szempontok, addig bohóckodás az egész. Egy évben egyszer mindenki tud kirakatórát tartani. A külső ellenőrzés jó lenne, de nem úgy, mint régen, a szakfelügyeleti rendszerben, hogy egy héttel előtte már próbáltunk gyerekekkel, mert ha éppen azon a napon valami nem úgy sikerült, akkor eláshatta magát jó időre a szerencsétlen pedagógus.
2011 február 17.
Mónika
Úgy gondolom, hogy az életpálya-modell alapja a munánk objektív értékelése. Szakmailag kompetens, kellően objektív értékelés hosszú és költséges feladat(egy tanár munkáját nem lehet egy tanórából megítélni),külső szakembernek pedig sok idő és pénz kell ehhez.A tanárok , bár igénylik az objektivitást, szerintem sokszor a könnyebb ellenállás felé mozdulnak el, és megelékszenek a kényelmesebb, házon belüli, semmire sem való "értékeléssel".Az igazi változáshoz a pedagógusok részéről is szemléletváltásra lenne szükség...
2011 február 17.
G. Á.
Egyetértek azzal a javaslattal, hogy nem a kötelező óraszámok csökkentése a megoldás. Higgyék el, a pedagógusok nagyon nagy része szeret a gyerekek között lenni! Inkább az egyéb terhekből kellene elvenni, hogy ne forgácsolódjon szét az erejük a sok feladattól. A gyerekeket kísérgetni, kartonpapírt vásárolni, termet berendezni a segítő személyzetnek lenne a feladata. És kellenének az iskolába olyan szakemberek is, akik olyan munkáktól "szabadítanák meg" a pedagógusokat, amelyek szakmai jellegűek ugyan, de más szakmák körébe tartoznak (pszichológus, gyógypedagógus, szabadidő-szervező).
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás