IskolaPedagógusTanárportrék

„Nem az a tehetséges, akinek mindenből ötöse van”

Dr. Szendrő Péter rector emeritusszal, a Szent István Egyetem alapító rektorával, az MTA doktorával, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnökével beszélgettünk tehetséggondozásról, mester és tanítvány viszonyáról, valamint arról, hogyan lehet felismerni a tehetséget.

Harminckét éve tölti be az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöki pozícióját. Fel tudná idézni, hogyan került kapcsolatba a tudományos diákköri tevékenységgel?

Nagyon sokat köszönhetek a tanáraimnak, mestereimnek. Az általános iskolában Kmetty György volt a fizikatanárom, és azt vettem észre, arra inspirál, hogy legyek fizikus. Megtetszett neki, hogy engem érdekel az elektronika. Aztán a Puskás Tivadar Távközlési Technikumba kerültem, ahol Mohay Béla, magyar–történelem szakos osztályfőnököm vezetett tovább mesterként a történész pálya felé. Mindehhez képest gépészmérnök lettem, de egész életemet és az egyetemi éveimet is végigkísérte az a néhány korosztállyal előttem járó, igazi tanár, aki felkarolta mindazt, amit csináltam. Az egyetemen először TDK-titkár voltam, majd, amikor 1963-ban gépészmérnökként végeztem, kari TDK-titkárként, később elnökként, aztán az agrárszekció elnökeként elköteleztem magam amellett, hogy a tehetséges gyerekeket segítsem a számukra megfelelő pálya megtalálásában.

Én beiskoláztam a kabinostól kezdve a pincérig mindenkit, mert azt gondolom, hogy Magyarországnak a legfőbb erénye és lehetősége még mindig a tanulás és a tudás. Nem tudhatjuk, milyen lesz a 21. század, de ha nem készülnek fel a fiatalok tudással, bölcsességgel, akkor nem fognak boldogulni ebben a csodálatos világban.

Mondhatjuk, hogy a tehetséggondozásra tette fel az életét?

Sokan mondták menet közben, hogy miért nem „hajtok a tudományban”, miért a tehetséggondozásra helyezem a hangsúlyt. Azt hiszem, a tudomány területén is megtettem minden tőlem telhetőt, és tulajdonképpen sikereket is elértem. Mégis azt gondoltam, hogy inkább az emberi elme segítésével szeretnék foglalkozni, és mind a mai napig el sem tudom képzelni, hogy ne csináljam ezt valamilyen formában.

Mik az elmúlt harminckét év üzenetei, sikerei?

Harminckét éve vagyok elnöke ennek a csodálatos közösségnek, ahol mindenki ingyen dolgozik. Ebből az is fakad, hogy senkit sem kell rábeszélni a munkára, mert rájött arra, hogy ha a tanítványából lesz valaki, az az igazi siker. Azt hiszem, hogy a tizenhat szakmai bizottságunk jól működik, élükön olyan tanárokkal, tudósokkal, akiknek van mit felmutatniuk, és a lelkesedésük is megvan hozzá, hogy a munkájuk és karrierjük mellett neveljék az új nemzedéket.

Kicsi, de elkötelezett apparátussal, nagyszerű háttérrel dolgozunk, és nem volt még olyan kormányzat, amelyet ne tudtam volna rávenni arra, hogy segítse ezt a mozgalmat. A legújabb felismerésünk, hogy ezt a fajta tehetséggondozást valamiként folyamatossá kell tenni. Ezért jelentek meg a középiskolások most már jelentős létszámmal a TDK-n, valamint a fiatal doktorok is egy sajátos pályázattal. Fontos, hogy mindennap meg kell újulni, de pont erre is alkalmas ez a közösség. Folyamatosan próbáljuk a fiatalokat bekapcsolni a közös munkába.

Személyes példájából is látszik, mennyire fontos, hogy az embernek jó tanárai, jó mesterei legyenek. De hogyan lehet felfedezni a tehetséget? Mit kell meglátni hozzá az adott emberben, diákban?

A kérdésben már benne is van a válasz: az embert kell meglátni, az emberpalántát. Én még mindig fiatalnak érzem magam, és vallom, hogy minden nemzedéknek van dolga. Az idősebbeknek például az, hogy szeressék a fiatalokat. Sajnos sokszor mondogatjuk, milyen rossz az ifjúság, aztán ők is idősebbek lesznek, és ők is ugyanezt mondják majd. De ez csak a felszín. A mélyben olyan humánus kapcsolatok épülnek, amelyek abból fakadnak, hogy a mester meglátja az embert a tanítványában. Egy vakvágányt azonban mindig el kell kerülni a tehetség felismerésekor: ugyanis van, aki családi indíttatásból, ambícióból vagy az egyénisége folytán megmutatja magát, de nem biztos, hogy ő az igazi tehetség. A csendest is meg kell szólítani, és ez a megszólítás nagyon fontos. Itt a kölcsönös bizalom a lényeg meg a hit abban, hogy „biztos van benned tehetség, barátom”.

 

 A cikk teljes terjedelmében az Új Köznevelés honlapján olvasható.

 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás