Különleges helyzetekFelvételiÉrettségi

Érettségizünk

Szóbelin innen, írásbelin túl

2011. május 23-án befejeződött a tavaszi érettségi írásbeli része. Biztosan minden érintett diák tanulmányozta a feladatokat és a javítókulcsokat -  van tehát fogalma arról, nagyjából mit teljesített. Néhányan ilyenkor gőzerővel készülnek a júniusi szóbelikre, mások meg azt gondolják: már úgyis mindegy. A cikkben egy most érettségiző fiatal véleményét olvashatják az írásbeliről, az esélyekről, arról, hogy mennyit kell vagy érdemes tanulni a vizsgákra, és milyen szerinte a jelenlegi felvételi rendszer.

Miután sikerült túlélnem az összes írásbeli érettségi vizsgámat, úgy döntöttem, leírom tapasztalataimat és véleményemet az érettségiről – és a pillanatnyilag aktuális felvételi rendszerről is.

Annak ellenére, hogy évek óta mondták nekünk tanáraink és szüleink, hogy tanuljunk az érettségire, természetesen a legtöbben az utolsó pillanatra hagyták az írásbelikre való felkészülést. Sokan pedig elő se vették a tankönyveiket a vizsga előtti hetekben, mondván: „az érettségire nem lehet készülni”.

Valamilyen szinten egyetértek ezzel az állítással. Például magyarra középszinten nem lehet felkészülni. Vagy jó valakinek a szövegértése és az íráskészsége, vagy nem. A történelemnél is úgy érzem, inkább az általános műveltségre és problémamegoldó képességre építik az érettségit. Persze, ennek ellenére szerintem nem ártott, hogy átnéztem a tételeket az írásbeli előtt.

Vizsga előtti izgalom

Szerintem a vizsga előtti lelkiállapot szempontjából négy típust lehet megkülönböztetni:

  • Akik nem tanultak, és azért siránkoznak egész nap, mert attól félnek, nem mennek át. Ők már hetekkel az érettségi előtt minden nap kiírják Facebookra, hogy „úristen, meg fogok bukni!”, és az iskolában is folyamatosan görcsölnek, de a tanulnivalót véletlenül sem vennék elő otthon. Inkább hisztiznek helyette.
     
  • Akik tanultak, de úgy érzik, nem elég a tudásuk, ezért nem alszanak, bújják a könyveiket, és halálra izgulják magukat. Persze közben mindenki tudja, hogy nekik lesz a legjobb az érettségijük, de ők mégis stresszelnek. Vagy azért, mert semmi önbizalmuk nincs, vagy mert olyan egyetemet jelöltek meg, amelyre 95%-os emelttel lehet csak bejutni.
     
  • Akik nem tanultak, de tudják, hogy biztos nem fognak megbukni, viszont a felvételi is reménytelen, így az esélytelenek nyugalmával indulnak el megírni a tesztet, majd megpróbálják magukból a lehető legjobbat kihozni.
     
  • Akik tanultak négy éven át, és betonbiztosnak érzik tudásukat, valamint azt is tudják, hogy nem görcsölnek be vizsgahelyzetben, a lehető legnagyobb nyugalommal tudnak felkészülni az írásbelire.

Megbukni szinte képtelenség

A tanárok, látván mennyire tett mindenki a tanulásra, az érettségi előtti hetekben folyamatosan azzal próbáltak minket ösztökélni, hogy napi sűrűséggel elmondták, milyen könnyen megbukhatunk, ha így folytatjuk. Senki nem vette komolyan ezeket a figyelmeztetéseket, legfeljebb azok lettek még idegesebbek, akik amúgy is stresszeltek azon, hogy nem mennek át. Viszont legalább szépen elpazaroltuk minden második óránkat tanáraink maratoni hosszúságú szónoklataival.

Ezek után megkaptam az érettségi feladatlapot magyarból, ami szerintem még a legnehezebb volt az öt tantárgy közül, és mosolyogni támadt kedvem. Szerintem, aki képes megbukni az írásbelin, annak vagy óriási pechje van, vagy rettenetesen együgyű. Nem is értem, a tanárok hogy gondolták, hogy tőlünk bárki is esélyes rá, hogy 20% alatt teljesítsen. Sőt, őszintén szólva a feladatlap láttán szinte sértésnek érzem, hogy egyáltalán felmerült a tanárokban a bukás lehetősége.

„Az életetek múlik ezen a vizsgán!”

Hányszor hallottam ezt a tanárok szájából… Főleg az érettségi előtti időszakban. Valamiért azt próbálták velünk folyamatosan megértetni, hogy ez az egy lehetőségünk van az életünkben. Pedig nem!

Én például már most jól tudom, hogy nem fognak felvenni az általam kiszemelt felsőoktatási intézménybe, bármilyen jól sikerül az érettségim. Sajnos nincs elegendő pluszpontom, és egyébként ezzel elég sokan vannak még így az osztályomban, és bizonyára máshol is.

Ennek ellenére nem vagyok elkeseredve. Miért is lennék? Lesz egy évem, amit csak pluszpontok összeszedésével kell eltöltenem. Megtehettem volna, hogy jelentkezem valahova, ahol alacsonyabb a ponthatár, de nem akartam olyan helyre járni 4-5 évig, ahova nem akarok. Egy év még nem a világ vége, és lesz még két alkalmam érettségizni (október, május), ha nem vagyok megelégedve a mostani eredményeimmel. Emellett tudok nyelvet tanulni, és elvégezhetek egy OKJ-s képzést. Tényleg olyan szörnyű dolog ez? Szerintem talán még jobban is járok…

Duplázás

Most, hogy leírtam, miért nem fognak felvenni, úgy érzem, ideje röviden kifejtenem a véleményemet az érettségi rendszerével kapcsolatban. Szerintem azon kívül, hogy kicsit átláthatatlan a folyamatos változtatások miatt, alapvetően nem rossz a rendszer.

Nem is értem, hogy miért akarják megszüntetni a duplázást. Az érettségi legalább mindenhol ugyanaz, míg a középiskolákban nem minden tanár egyformán osztályoz. Példát is tudok mondani: én évekig jártam egy angoltanárhoz, akinél folyamatosan kettes volt az átlagom, mert nem írtam házit. Egy idő után elegem lett, és átmentem egy másik csoportba, ahol ugyanazzal a munkával színötös tanuló vagyok. Ezek után mondja nekem bárki azt, hogy a jegyek reálisan tükrözik valakinek a tudását középiskolában.

Ezenkívül a különböző gimnáziumok sem egyforma erősségűek. Tudok olyan sulit, ahol a teljesítményemmel négyes fölötti átlagot tudtam volna produkálni, és olyat is ismerek, ahol valószínűleg megbuktattak volna.

Ennek fényében szerintem a duplázás helyett a jegyek beszámításának a lehetőségét kellene megszüntetni. (Megjegyzem azonban, jelenleg annyira anarchikusak az állapotok, hogy az utánunk jövő osztályokban fogalmuk sincs az embereknek, hogy milyen rendszerben fognak érettségizni.)

Szóbeli

Vége az írásbeliknek, és elkezdődött a konzultációs időszak, amikor mindenki akkor jár be, amikor kedve tartja. Magyarul: néhanapján egy-két ember bevonszolja magát az iskolába, hogy konzultáljon a nagy semmiről. Valójában ez csak elpazarolt idő.

A szóbelire az osztályom nagy része ugyanúgy nem készül, mint ahogy az írásbelire sem tették. Valójában az egészet teljesen komolytalannak érzem. A tanárok még mindig próbálnak minket ösztönözni, de hogy lehet úgy bárkit tanulásra bírni, hogy közben az illető tudja: már lehetetlen annyit javítania a szóbelivel, hogy utána a legkisebb sansza is meglegyen a felvételre.

Majd egy héttel a szóbeli előtt néhányan megint kiborulnak, mások csak folytatják az idegeskedést, amit addig is műveltek, amiatt hogy nem tudnak semmit. Végül pedig mindenki rábízza magát a szerencséjére, hátha jó tételt húz majd.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó