Különleges helyzetekTehetséges gyerek

Ti mondtátok – kreativitás a suliban

A múltkori cikkünkhöz, melyben abszolút rossz, de mégis zseniális dolgozat-megoldások között szemezgettünk, számos hozzászólás érkezett. Mivel a magyar diákok sem kevésbé kreatívak, mint tengerentúli társaik, úgy döntöttünk, kiválogatjuk a legjobbakat közülük. 

Íme, néhány a legjobb hozzászólásaitokból.

BBB

Általános iskolában történt, még biológia órán. Dolgozatot írtunk a gyümölcsökből, és az egyik feladat az volt, hogy írjunk három tulajdonságot a banánról. Én azt írtam, hogy sárga, görbe és ehető ... Persze nem fogadták el.

Ben

Annak idején mezőgazdasági suliba jártam középiskolában. Az egyik órán éppen a fölművelésről volt szó, mikor a tanár felszólította az osztálytársamat. A kérdés az volt, hogy hogyan működik az öntözéses földművelés, mire ő rövid gondolkodás után így felelt: „Egyszerűen slaggal.”

Csaba

Kisfiam erkölcstan órán azt a házi feladatot kapta, hogy soroljon fel néhány nagyon fontos dolgot az életben. Mikor átnéztem a háziját, látom, hogy az első helyre azt írta: Jó haj.

Rucaöröm

A gimnáziumban biológiadolgozat írásakor az egyik feladat az volt, hogy vetített képekről kellett különböző növényeket felismerni. Épp egy vízipáfrány, a rucaöröm volt a képen. A padtársam kérdezte, mi az, és megsúgtam neki. Mivel nyilván semmit nem készült a dogára, úgy értette, hogy „lucerna” és ezt le is írta. A dolgozat kiosztásakor a tanár persze kissé zokon vette, hogy lehet ennyire buta valaki.

Dani

Nekem egyszer a középsuliban földrajz dolgozatnál az volt az egyik kérdésem, hogy mikor beszéltünk gyűrt hegységről? Mivel semmi más nem jutott eszembe leírtam a legkézenfekvőbb választ: Az órán.

Kordé Istvánné

Még gimnáziumban történt, éppen nyelvtanórán ültünk, és a hangerőről volt szó. Én éppen a padtársammal diskuráltam, amit a tanár rögtön ki is szúrt. Erre felszólított, én pedig, nem tudtam a választ. Segíteni akart a megoldásban, így megkérdezte tőlem, hogy a moziban, amikor hangos a film, mit kell használjak, ha cukrot akarok kérni a barátnőmtől. Én nem vettem a lapot, és azt válaszoltam, hogy nálam mindig van cukor.

Névtelen

Történelem tanárként tanítok egy gimnáziumban, és pár éve épp görög-római istenekről, hősökről beszéltem. A kérdésem a gyerekekhez ez volt: „Ki tudja, ki volt Herkules?”
Mire egy lelkes – a tévésorozatokban nyilván jártas – jelentkező azonnal tudta, hogy „Kevin Sorbo”.

Bad Pritt

Általános iskolában matematika órán a szorzás-osztást gyakoroltuk. Én megkérdeztem a gyerekeket, hogy „Hány tehénnek van nyolc lába”. Mire valaki jelentkezett: „Egynek sem.”

Yasu

A kedvenc gimnáziumi történetem történelem óráról való. Az Egyesült Államok történetét vettük, és a tanár egy kis államelméleti hátteret is akart adni a témának. Megkérdezte az osztályt, hogy „Kié az állam?” Voltam olyan szemtelen, és visszakérdeztem: „Az én állam, vagy az öné tanárnő?” 

Abszolút rossz, de mégis zseniális dolgozat-megoldások

Az elmúlt hetekben terjedt el az interneten és főleg facebookon az a kis gyűjtemény, ahol valaki 38 olyan tesztkérdésre adott választ szedett össze, amik valójában teljesen hibásak mégis zseniálisak egyszerre.

Kiválogattuk a 16 legjobbat, és le is fordítottuk őket.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás