Mikor, hová tegyem a gyerekemet?

Az elmúlt évben több telefont is kaptam május hónapban. Kétségbeesett anyukák hívtak fel: „Jelentkeztem az óvodában, és a vezető azt mondta, hogy többszörös túljelentkezés miatt nem fogják felvenni a gyereket, próbáljak én más megoldást találni”! 

Mint utólag megtudtam, az önkormányzatok több fővárosi kerületben a szükségcsoportokat visszaállították, a tornaszobákból megint óvodai csoportokat hoztak létre, hogy keressék a gyermekelhelyezésre a megoldásokat. 

Sok esetben a szülők oldották meg a dolgot. Magánóvodába vitték gyermeküket. Ezek miatt is nő a magánóvodák és a családi napközik száma szerte az országban.

Ez a fejetlenség várhatóan tavasszal ismét megismétlődik: az előre tervezés, az igények előzetes felmérésén alapuló kisgyermek-ellátási feladatmegoldás hiányzik a fenntartói feladatot ellátó önkormányzatoknál. A védőnők előrejelzéseit ismerniük kell az önkormányzatoknak, hogy a hozzájuk tartozó területen hány óvodáskorú él, kinek lesz szüksége intézményes elhelyezésre, hány gyermek részére kell biztosítani óvodai ellátást.

Ezt a kialakult helyzetet súlyosbítja a 2012 decemberében elfogadott Köznevelési törvény, melyben ez olvasható:

„8.§ (2) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző – az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó – a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.”

Igaz, hogy ezen törvénycikk hatályba lépésének határideje 2014. szeptembere, de ez igen alapos és körültekintő előkészítési munkálatokat igényel. Vajon hogyan vélekednek az új szabályozásról a szülők és óvodapedagógusok?

Szülői vélemények

Ami a szülőket illeti, egy részük egyet ért a javaslattal és reménykednek, hogy az intézményvezető megfontoltan dönt az esetek túlnyomó részében.

„Az lenne jó, ha az óvodavezető adhatna a 3 éves kortól 4 éves korig kötelező óvodába járás alól felmentést egyéni mérlegelés és okok alapján. Azért nem több időre, mert nagy lenne a lemaradás a gyerek fejlődésében. Nem adnának könnyen felmentést az óvodavezetők, mert érdekeltek a gyermeklétszámban, a finanszírozásban.”

De sok szülő úgy érzi, hogy a törvény túlságosan is beleszól a család életébe és szülői kompentenciáiba. A három éves kor helyett pedig jobbnak tartanák a négy éves kortól való kötelező óvodáztatást.

„Ha én úgy érzem, hogy megtehetem, akkor én otthon maradok még egy évet gyermekemmel! Ezt az anyai jogomat ne vegyék el mások. Milyen jogon akarja az állam megvonni az anyaságom jogát?”

„ Szülői döntés kell, hogy legyen, mikor viszi gyermekét óvodába. A szülő ismeri legjobban a gyermekét.”

Ahogy az óvodapedagógusok látják

Az intézményvezetők, óvodapedagógusok egy része indokoltnak tartja az óvoda kiterjesztését, elsősorban azért, hogy a gyermek jobban felkészüljön az iskolára és az esetleges családi hátrányokat kompenzálni tudják.

„Vannak olyan esetek, amikor a korai fejlesztés elengedhetetlen, ezért jó a kötelezőség. Ez különösen akkor fontos, ha a családi háttér nem biztosít megfelelő fejlődési lehetőséget.”

„Ha kevés időt jár a gyerek óvodába, kimaradnak olyan élmények az életéből, ami megalapozza a szocializációt: nehezebben illeszkedik be, nincs ideje megtanulni szokásokat, nem tud alkalmazkodni, nem találja helyét a kortársai körében. A személyiségfejlődésben nagy szerepe van a játéknak, a közös élmények alapján megvalósuló tevékenységeknek.”

„Ha csak egy évet jár a gyerek óvodába iskola előtt, sok esetben ez gyötrelmes a gyerek számára. Egyéni elbírálást igényelne az óvodakezdés megállapítása a szülők, az óvodapedagógus és a pszichológus bevonásával.”

Ugyanakkor az intézmények részéről érzékelhető az aggodalom is, hogy az intézményrendszer nem fog tudni megfelelni a megnövekedett elvárásoknak. Nem lesz elég férőhely, a szülők sem pártolják sokszor, hogy gyerekük ilyen korán óvodába menjen.

„Ha minden gyereket fel kell venni óvodába, akkor még nagyobbak lesznek a gyermeklétszámok, és a zsúfolt óvodai csoportokban nem lehet megvalósítani a differenciált nevelőmunkát.”

„Nem biztos, hogy minden szülő szeretné óvodába beadni gyermekét 3 éves korban. Korainak tartják az elszakadást, és a kötelezőség erőszakjellege nem segíti az együttnevelési tartalmak kiépítését a szülők és az óvodapedagógusok között.” .

„Nem tudja teljesíteni a meglévő óvodai hálózat az óvodáskorú lakosság részére a kötelező óvodáztatást.”

Miközben a cél a családi hátrányok kompenzálása lenne, sokszor az intézmények éppen a családi körülményekre hivatkozva hárítanák ezt a feladatot, kissé fatalista módon.

- ha az anya otthon van a kisebb testvérrel, nem tudja megoldani az óvodába kísérést, és ezért inkább otthon tartja a nagyobbat; vagy pedig egész napra, azaz 12 órára beadja az óvodába;
- ha a településen nincs óvoda, iskolabusz, édesanya otthon van (kistelepüléseken sok a munkanélküli, képzetlen édesanya), és otthon étlen, elhanyagolt szocializációs szintérben kell élnie a gyereknek, a hátrányos helyzetből nincs kiút;
- ha SNI-s, vagyis sajátos nevelést igénylő a testvér, és nem lehet magára hagyni, amíg az anya kíséri a másikat az óvodába (Pl. egy súlyosan mozgássérült kicsit mindig cibálnia kéne a nagyobbal vagy a kisebbel az óvodába);
- ha nem megfelelő a tömegközlekedés, nincs kíséret a buszon, a szülő nem tudja megoldani az utaztatást.

Komoly gondot okozhat itt is, hogy az intézményvezető adhat felmentést az óvodáztatás alól, de meglehetősen tág teret ad a szabályozás, ami el is bizonytalaníthatja a szereplőket.

Mi lehet az óvodába járás alóli felmentés oka?

 Erre a kérdésre többségében konkrét indokokat soroltak fel az óvodapedagógusok:
- szülői vagy gyermekbetegség, másság,
- szülői kérés, szülői kényelmesség,
- nem a gyerek a fontos a családban,
- nem tetszik az óvoda, nem szimpatikus az óvodapedagógus,
- a gyerek irányítja a szülők életét, az történik amit a gyerek akar,
- az óvoda válogat, gazdag szülőt, és jól fejlődő gyereket akar felvenni.

Kérdések is felmerülnek, amelyek szabályozást is igényelnének:
„Ha a szülő nem törődik gyermekével, akkor hogyan fogják rávenni, hogy bevigye óvodába?”
„Ha nem jár elég időt óvodába, lemarad!”
„A családi nevelés milyensége mennyire meghatározó a felmentés során?”
„Az elvált szülők esetében ha nem egyezik az óvodába járás kérdése, akkor hogyan döntenek az illetékesek a gyerek sorsáról?”
„Igazolatlan óvodai hiányzás esetén gyermekvédelmi nyilvántartásba kerül a gyerekem? És ez milyen szankciót von maga után?”

Jól látható a bizalmatlanság a szülőkkel szemben és a félelem attól, hogy újabb konfliktusokat generál az új törvény, amelyre nincsenek igazán jó megoldásaik. Éppen ezért minden bizonnyal egy rugalmasabb megközelítés sokat segítene a helyzeten. Nem csak az óvodába járással lehet megoldani a gyerekek elhelyezését. A családi napközi, a játszóházak szervezése is segíthet – mondják egyre többen az országban.

A következő cikkben a korai óvodáztatás előnyeiről és hátrányairól írunk.