Szülő- és gyereknevelés

A rendőrök Mikulása ellátogatott a Szent János Kórház kis betegeihez

A Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági megfontolásból idén nem állítja ki a Teve utcai Rendőrpalota elé a fényautóját. Azonban a rendőrök Mikulása a Szent János Kórház kis betegeinek elvitte a különleges szolgálati gépjárművét, hogy pár órára mosolyt csaljon az arcukra - olvasható a police.hu oldalán.

A budapesti rendőrök kivilágított fényautója trélerrel érkezett a Szent János Kórház Gyermeksebészet és Traumatológiai Osztálya elé. Az autót aggregátorral működtették és három órán keresztül örvendeztette meg a kis betegeket. Ezután a jármű visszatért a szolgálati helyére és „levette” ünnepi ruháját.  

A BRFK munkatársai a társadalmi felelősségvállalás jegyében immár hagyományosan minden évben ellátogatnak olyan egészségügyi intézménybe, ahol gyerekeket ápolnak.

A BRFK Mikulása idén a Szent János Kórház Gyermeksebészet és Traumatológiai Osztályán lábadozó kicsiket lepte meg a fényautójával.

A jármű kivilágítását dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya a BRFK Mikulásával és a Szent János Kórház főigazgatójával, Dr. Ralovich Zsolttal „helyezte üzembe” a kicsik örömére, valamint a rendőrök ajándékokkal is készültek.

A fényautó - három éve – minden karácsonykor a Teve utcai Rendőrpalota előtt várta a látogatókat, azonban idén gazdasági megfontolásból a feldíszített gépjármű a „garázsban marad”.

Forrás: police.hu

A kép forrása: PoliceHungary

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás