Szülő- és gyereknevelés

Egy 11 éves diák megnevezte azt a 10 okot, amiért a gyerekek nem szeretnek iskolába járni

Az iskolában nem azt tanítják nekünk, hogy lehetséges és kell is hibáznunk, mert csak így tanulhatunk meg valamit igazán. Egy 11 éves diák arról beszélt a „Teen-meet-teen” konferencián, mik az okai annak, hogy a gyerekek nem szeretnek iskolába járni.

Egy 11 éves diák megnevezte azt a 10 okot, amiért a gyerekek nem szeretnek iskolába járni

1. A tanárok

Már az iskolába járás első pillanataiban eltölt a félelem. Többek között félünk a tanároktól.

2. Félelem az osztályzatok miatt

Ezután kialakul a gyerekekben az értékeléstől való félelem, valamint a büntetéstől való félelem, amit majd a szüleiktől, vagy az igazgatótól kapnak. Az iskolában nem nézik, ki vagy te, csupán az osztályzataid alapján ítélnek meg.

3. A hibáktól való félelem

Újabb félelem: attól, hogy elismerjük, ha hibáztunk. Az iskolában nem azt tanítják nekünk, hogy lehetséges és kell is hibáznunk, mert csak így tanulhatunk meg valamit igazán.

4. Megfélemlítés (bullying)

Egy másik ok az osztálytársak gúnyolódása és a megaláztatás. Ez gyakran a tanárok hibájából történik, akik szintén kigúnyolják a gyereket, ha az valamiben nem teljesít olyan jól, mint az osztálytársai.

5. Rosszul összeállított tesztek

Ezek a teszek rendkívül rosszul vannak összeállítva, mert nem adják meg a lehetőséget, hogy a diákok a saját szavaikkal válaszoljanak. Ahhoz, hogy jó osztályzatot kapjanak, a tanulóknak a meglévő válaszok közül kell választaniuk, a saját véleményüket pedig nincs lehetőségük kifejteni.

6. A házi feladatok mennyisége

Azt olvastam, hogy nincs rá bizonyíték, hogy a házi feladatok befolyásolnák a gyerekek teljesítményét vagy az elsajátított tudás szintjét. Egy alkalommal annyi házi feladatom volt angolból, hogy miután 3 órán át folyamatosan írtam, amikor végre felálltam, nem tudtam kiegyenesíteni a nyakamat. El kellett mennünk a sürgősségre, és utána egy hétig nyakmerevítőt kellett hordanom.

7. Tiltják az egyediséget

Az iskolában nem nagyon szeretik, ha valaki más, mint a többiek. Ez a tanárokkal kezdődik, de tőlük eltanulják a diákok is, és ez aztán egész további életükben így is marad.

8. Az iskola nem tanítja meg, hogy lehetnél boldog

Valahol azt olvastam, hogy amikor John Lennon 5 éves volt, az anyja azt mondta neki, hogy az életben az a legfontosabb, hogy boldog legyen. Később, amikor az iskolában megkérdezték tőle: „Mi szeretnél lenni?”, azt válaszolta: „Boldog.” Mire a tanár azt mondta neki: „Nem értetted meg a kérdést.” Erre ő így felelt: „Valójában ön nem érti az életet”.

9. Az iskolában nem tanítják meg, hogy dolgozod fel az információt

Én például követek egy YouTube csatornát, ahol egy fizika tanár könnyedén, érthetően és szórakoztatóan magyaráz el különböző témaköröket. Az ilyen anyagok beiktatása sok unalmas tanórát helyettesíthetne.

10. Az iskola nem készít fel a felnőtt életre

Az iskolának lényegében az lenne a dolga, hogy felkészítsen a felnőtt életre. De nem tanítják meg, hogy takarékoskodhatsz, hogy tehetnél szert bevételre, vagy hogy növelhetnéd meg azt. Azt hiszem az iskolai tananyag legfontosabb része az egymással való kommunikáció, és egymás megértése kellene, hogy legyen. Hiszen a kommunikációs készség a legfontosabb dolog.

A cikk forrása: twice.hu

Egy korábbi konferencia előadója volt a 11 éves Тимофей Дрогин, "aki kiselőadásában a saját tapasztalatait fogalmazta meg, saját életéből vett képekkel illusztrálva azt. Bővebben itt talál tartalmakat a rendezvényről:https://womo.ua/22-samyie-yarkie-frazyi-s-teen-konferentsii-zavtra-po-imeni_/

továbbá:

https://womo.ua/10-prichin-pochemu-deti-ne-hotyat-hodit-v-shkolu/

https://mama-likes.ru/trogaet/pochemu-deti-ne-hotyat-v-shkolu.html

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás