Szülő- és gyereknevelés

Így szabályozzák gyerekeik kütyühasználatát a világ leggazdagabb emberei

Többek között Bill Gates és Steve Jobs is hozott szabályokat az ellen, hogy gyermekeik túlzottan okoscucc-függővé váljanak.

Ezek az emberek ismerik az egész informatikai iparágat, és megvásárolhatnak mindent, amit csak akarnak. Gyermekeik azonban gyakran panaszkodnak arra, hogy szüleik eltiltják őket a kütyüktől. A BrightSide megmutatta, hogyan is nevelik a gyermekeiket a legsikeresebbek.

Bill Gates – a Microsoft társalapítója

Így szabályozzák gyerekeik kütyühasználatát a világ leggazdagabb emberei

Billéknek 3 gyermekük van, és egyikük sem kaphatott okostelefont vagy tabletet, amíg be nem töltötték a 14. életévüket. Gates szerint a gyerekek panaszkodtak is emiatt eleget, hiszen kortársaik már rég saját telefonjaikon játszottak. De a szülők tartották magukat a szabályhoz.

Amint a Gates gyermekei megkapták az eszközöket, a család különböző alapszabályokat talált ki a kütyühasználatra:

- Az eszközöket csak a házi feladat megírásához, vagy beszélgetésekre lehet használni.

- Mindenféle telefon és tablet el van tiltva az asztaltól étkezés közben, és lefekvés előtt is.

- A szülők bármikor korlátozhatják az eszközök használatát.

Ráadásul a gyerekek nem kérték szüleiket, hogy az összes Apple eszközt vásárolják fel nekik, örömmel használják a Windows okostelefonokat és laptopokat.

Chris Anderson – a 3D Robotics drónokat gyártó cég vezérigazgatója

Chris Anderson – a 3D Robotics drónokat gyártó cég vezérigazgatója

Chris gyerekeire is szigorú szabályok vonatkoznak az okostelefonok és laptopok használatával kapcsolatban. Gyerekei sokszor említik, hogy semelyik barátjuknak nem kell hasonló szabályokat betartaniuk. Chris szeretné gyermekeit távol tartani a felnőtt tartalmaktól, amivel tele van az internet.

Dick Costolo – a Twitter volt vezérigazgatója

Dick Costolo – a Twitter volt vezérigazgatója

A Costolo családban nem az eszközök használati idejét szabályozzák a szülők, hanem a használat tereit. A gyerekek csak a nappaliban pötyöghetnek a gépeiken. Így nem tableteznek az ágyban elalvás előtt, és nem mobiloznak ebéd közben sem.

Alex Constantinople — az OutCast Agency vezérigazgatója

Alex Constantinople — az OutCast Agency vezérigazgatója

Alex szigorú szülő, aki mindent szabályoz a kütyükkel kapcsolatban, amit lehet. Legkisebb fia hétnap egyáltalán nem használhatja az eszközöket. Az idősebb gyermekek pedig csupán napi 30 percig lehetnek a képernyők előtt.

Steve Jobs – az Apple Inc., a NeXT és a Pixar egykori társalapítója

Steve Jobs – az Apple Inc., a NeXT és a Pixar egykori társalapítója

Mindenki azt gondolhatná, hogy a Jobs család minden tagja a legmodernebb ultra-vékony modelleket használ. De ez egyáltalán nem így van. Jobs egyszer elmesélte: nem engedte a gyermekeinek, hogy iPadet használjanak. Azt szerette volna, ha a gyerekei jobban élvezik a valódi beszélgetéseket.

Evan Williams — a Twitter alapítója

Evan Williams — a Twitter alapítója

Evan és felesége, Sara, két fiúgyermeket nevel, és egyiküknek sincs iPadje. Kütyük helyett a Williams ház polcai könyvekkel vannak tele. Evan szerint ezek a könyvek bőven elegendőek ahhoz, hogy szabadidejükben elszórakoztassák magukat a gyerekek.

Mindenki eldöntheti, hogy értékesek-e ezek a tanácsok, vagy sem. Mindenesetre látszik, hogy az informatikai világ legnagyobbjai nem engedik, hogy gyermekeik folyamatosan képernyőket bámuljanak. Ráadásul a felsorolt üzletemberek sokkal többet tudnak erről a világról, mint mi - ezért talán érdemes elgondolkodni a szabályaikon.

Címkép: Pixabay

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás