Szülő- és gyereknevelés

Ingyenes program gyerekeknek: Koncertek, kutya szépségverseny, rendőrkutyabemutató, lovas foglalkozások most szombaton!

Az állatok világnapja alkalmából kutyabemutatókkal, állatszépségversennyel, koncertekkel és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket szombaton az újpesti Rex Állatszigeten.

Október 4. az állatok világnapja, amelynek alkalmából idén is bepillanthatnak az érdeklődők a Rex Alapítvány munkájába, valamint megismerhetik az Állatsziget lakóit, újdonságait, de szórakoztató és ismeretterjesztő programokon is részt vehetnek - közölte az alapítvány az MTI-vel.

A rendezvény az Állatsziget több helyszínén zajlik majd. A színpadi programok között lesz gyerekeknek szóló koncert, kutya szépségverseny, valamint fellép a Hot Jazz Band és A Magyar Beatzene hőskora című koncertet is meg lehet majd hallgatni.

Az állatos programok között lesz agility, rendőrkutya-, őrző-védő- és teknősbemutató, de lovas foglalkozások is szerepelnek a programok között. A kisszínpadra szervezett előadások közt szó lesz a városi kutyatartásról, a galambokról, az állatkertek világáról és a történelmi háziállatokról is, a tematikus helyszíni vezetéseken pedig meg lehet tekinteni a kenneleket, a Felelős Állattartás Házát és a Galambházat is.

A gyerekeket mindezeken túl egész nap kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel, kvízjátékokkal és többállomásos vetélkedőkkel is várják.

EZT IS AJÁNLJUK: Érdeklik a gyerekedet az őslények vagy az univerzum? Akkor ez a "földtörténeti időutazás" most neki szól!

Részletes program 2023.10.07-én

Nagyszínpad:
   10:00 Megnyitó
   10:15 Őrző-védő kutyabemutató - A Rex Tanoda bemutatója
   11:00 Buborék Együttes koncertje gyerekeknek - Hallgass bele
   12:00 Hoopers és agility bemutató - Hoopers Hungary
   12:30 Kisállatok Nagykövetei díjak átadása, operettslágerek Rőser Orsolya Hajnalka és Fülep Máté előadásában
             Tombola
   13:00 Kutya szépségverseny és Ki, Mit Tud - Regisztráció
   14:00 Hot Jazz Band koncert
   15:00 Rendőrkutya bemutató
   16:00 Tombola
   16:10 A Magyar Beatzene hőskora koncert - Schäffer Edina (Neoton Familia), Zboray Miklós (Napoleon Boulevard) és Pomázi Zoltán (Új Bojtorján együttes)

Kisszínpad:
  10:40 Galambok világa – Nagy Kornél, galambász
  11:30 Városi kutyatartás – Baráth Ági, Panelkutya Egyesület
  12.00 Mit hozott még Noé a bárkáján? – Sztanev Bertalan borszakértő borkóstolóval egybekötött előadása
  13:00 Változó állatkertek – Kovács Zsolt, Állatvilág Magazin
  13:30 Történelmi háziállatok - Mayer Tamás, muzeológus

Egész nap elérhető gyerekprogramok:
   Kézműves foglalkozások, arcfestés, lovas élmények, kvízjátékok, állomásos vetélkedő garantált ajándékokkal

Vezetett programok (zárójelben a találkozó helyszíne)
   - Kennellátogatás: 11:00-15:00 között 30 percenként (kennelkert zöld kapuja)
   - Állatszigeti körbevezetés: 11:00, 13:00, 15:00 (búbos kemence)
   - Felelős Állattartás Háza körbevezetés: 12:00 és 15:00
   - Galambház bemutatása: 11:00, 14:00 (galambház)

Standok, egyéb programok
   - Rex Alapítvány bemutató standja – jótékonysági vásár, kvízjáték, téglajegy és tombola árusítás
   - Király Pet Kisállatrendelő -állatorvosi tanácsadás + ingyenes szívférgesség szűrés a Krka Magyarország jóvoltából (előzetes bejelentkezés szükséges
   - Budapest ZOO – kiadványok, ismertetők, teknősbemutató
   - Együtt a Kisállatokért Alapítvány – Információk a helyes kisemlős tartásról, játékos feladatok, tanácsadás
   - Panelkutya Egyesület - Információk a felelős városi állattartásról, fejtörők, játékok
   - Kézműves vásár - Állatfigurákkal díszített használati tárgyak vására
   - Vitamed - Színezők és rajzverseny
   - Purina
   - Tolnagro

A rendezvény ideje alatt a helyszínen büfé üzemel, frissen sütött kenyérlángossal és hot-dog-gal készülnek a szervezők! A belépés ugyan ingyenes, de arra kérnek mindenkit, hogy támogassa védenceinket adományoddal.

Fotó: Getty Images

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás