Szülő- és gyereknevelés

KÍNAI TANULMÁNY: ÍGY ÉRINTI A GYEREKEKET AZ ÚJ KORONAVÍRUS

Szülőként különösen fontos lehet tudni, milyen tünetekkel járhat az új koronavírus a gyerekeknél, mire számíts, ha gyermeked esetleg megfertőződik. Egy kínai tanulmány erre keresett választ.

Harvard Medical School szemlézte a Pediatrics folyóirat hasábjain megjelent tanulmányt, mely több mint kétezer, koronavírussal fertőzött gyerek kórképét és egészségügyi adatait vizsgálta meg, akiket január 16 és február 8 között regisztráltak a fertőzéssel a Kínai Járványügyi Központban. A gyerekek egyharmadánál laboratóriumi tesztek igazolták a Covid-19-fertőzést, a többieknél a tünetek, illetve más vizsgálatok, például röntgenkép alapján diagnosztizálták a betegséget.

Kevés a súlyos esetek száma a gyerekek körében

A jó hír, hogy a tanulmány szerint a fertőzött gyerekek 90 százalékánál a betegség tünetek nélkül, illetve csupán enyhe vagy közepes mértékű tünetek formájában jelent meg. Vagyis légzési nehézségek és más súlyosabb problémák még azoknak a legnagyobb többségénél sem léptek fel, akik belázasodtak és köhögtek. A vizsgált alanyok 4,4 százalékánál a betegség teljesen tünetmentesen folyt le – mivel csak az esetek egyharmadában végeztek laboratóriumi vizsgálatot, valószínűsíthető, hogy még jóval több olyan gyerek volt a régióban, akik elkapták a fertőzést, de az semmilyen látható tünetet nem okozott náluk. A vizsgált gyerekek közül csupán egy halt meg a betegségben.

A kutatók egyelőre nem ismerik a pontos választ, miért kíméli meg a vírus a gyerekeket, fiatalokat. Talán a gyerekek szervezetének biokémiája, immunrendszerük működése lehet a kulcs, de ugyanúgy belejátszhatnak társadalmi szokások is, például hogy a szülők vigyáznak a kicsik egészségére, nem engedik őket társaságba menni, stb.

KÍNAI TANULMÁNY: ÍGY ÉRINTI A GYEREKEKET AZ ÚJ KORONAVÍRUS

Ügyelj rá, hogy a gyerekek is betartsák a higiéniai és érintkezési szabályokat Fotó:  Gettyimagescom

A cikk teljes terjedelmében a divany.hu oldalán olvasható.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás