Szülő- és gyereknevelés

Rémes részleteket árult el annak a kisfiúnak az édesanyja, akit tanára akart Angliába szöktetni

A tanár rendszeresen az otthonában korrepetálta a gyereket, aki egyre többször aludt a felnőtt férfinál. Idén nyáron a fiú szülei szexuális tartalmú beszélgetéseket találtak a gyerek telefonjában.

A férfi és a diák viszonya különórákkal kezdődött, majd egy angliai közös életben teljesedett volna be, ha le nem buknak a reptéren, november 7-én. A kisfiú egy szakkörön ismerte meg a harmincas férfit, később már rendszeresen tanára ágyában aludt mire eljutottak odáig, hogy megszöknek az országból - írja a Zoom.

Rémes részleteket árult el annak a kisfiúnak az édesanyja, akit tanára akart Angliába szöktetni

A rendőrség mellett a Duna TV Kékfény című műsora igyekezett felgöngyölíteni a nem mindennapi történet szálait. Tudósításukból kiderült: két hete hajnalban a Liszt Ferenc reptéren egy 32 éves férfi és egy 11 éves kisfiú lépett az okmányellenőrző pulthoz, mindketten hamis személyi igazolvánnyal akarták elhagyni Magyarországot. A papírok szerint apa és fia voltak. Az iratokat ellenőrző rendőr azonban gyanúsnak találta az okmányokat, majd amikor alaposabban megvizsgálták azokat, kiderült:

a felnőtt és a gyerek között semmilyen rokoni kapcsolat nincs, a békési tanár egyszerűen ki akarta csempészni a tanítványát az országból, hogy együtt új életet kezdhessenek.

A férfi középiskolai tanár volt, aki általános iskolás gyerekeknek is tartott szakköröket. Ezek egyikén ismerte meg a 11 éves, visszahúzódó fiút, akivel egyre többet foglalkozott. Az édesanya is mesélt a történtekről és elmondta: a gyermek viselkedése az utóbbi időben otthon is megváltozott.

„Gyanús volt, hogy a gyerekem egyre ingerültebb lett velünk, a testvérével is, apukájával is, velem is, ellenünk van, sok mindenben nem értett velünk egyet, lenézett bennünket”

- mesélte édesanyja. A tanár később rendszeresen az otthonában korrepetálta a gyereket, aki egyre többször aludt a felnőtt férfinál.

Idén nyáron a fiú szülei szexuális tartalmú beszélgetéseket találtak a gyerek telefonjában, majd a rendőrséghez fordultak. A férfit később kiskorú veszélyeztetése és gyermekpornográfia miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A folyamatban lévő nyomozás ellenére az informatikatanár szeptembertől mégis tovább taníthatott.

November 6-án este 10 órakor a tanár autót bérelt, találkozott a fiúval, és együtt utaztak Szolnokra, majd onnan a reptérre, hamis igazolványokkal. A tanár arra is ügyelt, hogy a kisfiút minél kevésbé lehessen felismerni: szemöldökét befestette, piercinget tett fel neki, és haját is levágta.

Szerencsétlenségére átvizsgálásakor egy szexuális segédeszköz mellett egy olyan iratot is találtak, amely valódi nevére szólt, így derült ki, hogy semmi köze a gyerekhez. A tanár ezután beismerte a hamisítást, és azt is, hogy a szülők tudta nélkül akartak külföldre szökni.

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

2017 november 21.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás